Nehéz dolog cégfilozófiát termékeken keresztül azonosítani, de a Hondáé szépen átszüremlik mindenen. A finommechanika és az autózás szeretete, ez volna lényeg. A szerény, okos gondolkodás.
Ezek miatt lett az örök kedvencünk a Jazz, és a kategóriájában az egyik legjobb autó az Accord. Az új Civic ezek mellett azt is jelzi, hogy a Honda nem szenved a tömeggyártók reszketeg gyámoltalanságától, és ki mer jönni olyan dizájnnal, amiről halálosan biztos, hogy sokakat taszít. És mivel véletlenül mindhárom autó átkozottul jó, ugyanezt várjuk a Legendtől. Azzal a fontos különbséggel, hogy a Legendnek nem a VW, a Peugeot és a Toyota, hanem a BMW, a Mercedes és a Lexus orrát kéne bevernie, amihez nem elég egy szerencsés parasztlengő.
A Legend sajtóanyaga az előző generáció kudarcának elismerésével indít. Történelmi pillanat, a szerkesztőségben csodájára jártunk a prezentáció erről szóló diájának. Igaz, hogy szerepel rajta a Phaeton, a Vel Stais és a 607-es Peugeot is, de akkor is, a Honda nyíltan kimondja, hogy a Legend egyszer már beleállt a földbe, és azt is megmondja, miért: mert azt hitték, eladhatják a BMW- és Mercedes-vásárlóknak, pedig nem, mert a márkanév nem elég kívánatos a mezőnyben, és mert nem volt olyan egyedi tulajdonsága, amivel megfoghatta volna a saját vevőkörét.
Nem kell az autómarketing Rommeljének lenni, hogy belássuk, a helyzet
mit sem változott. A kérdés tehát az, hogy
mi az ördögért megy a Honda megint házhoz ugyanannak a lónak
ugyanazért a lőcséért.
Két oka van, az egyiket még nem mondom el. A másik, hogy a Legend
annyi műszaki újdonsággal teletömve érkezik, hogy az a technofilekben
igenis beindíthatja a szilíciuméhséget, van miért megvenniük. Katalógus
alapján szinte muszáj is.
A motor 3,5-ös V6, 295 lóval. A váltó kézzel is kapcsolható, szekvenciális automata. Ezek az átlagos paraméterek, innen jönnek az érdekes kütyük.
A Legend úgy hajtja mind a négy kerekét, ahogy semmi más. Az SH-AWD (Mint super handling, azaz szupcsi viselkedés, vezethetőség, ki hogy szereti) két forradalmat is hoz az autóiparba. Egyrészt a Super jelző visszaemelését a kínos 80-as évekből a mába, másrészt a hátsó-ívkülső kerék túlhajtásának tudományát.
Hagyján, hogy a Legend szabadon tologatja előre-hátra a nyomatékot, de olyat is tud, hogy kanyarban a hátsó-külső kereket gyorsabban hajtja, amivel segít befordulni. Ha meg épp stabilizálni kell az autót, a motorféket variálja ugyanígy, nehogy baj legyen. A részletes műszaki leírás amennyire lenyűgöző, annyira tikkasztó olvasmány is, akit érdekel, korábbi cikkünkből kinézheti.
Míg a mai összkerékhajtások egy része egyáltalán nem csinál semmit hátul, amíg az első kerekek tapadnak, a Legend nemhogy nem reaktív, hanem egyenesen előre gondolkodva alánk dolgozik, azaz a kormányszög, a gázpedál és a menetbiztonsági elektronika jeleiből mindent úgy variál, hogy az egész autó akarjon tiszta szívből kanyarodni, akármi is történjen.
És ez csak a hajtás. Aztán itt van a radaros távolságtartó automata, ami helyettünk gyorsít, lassít a forgalomban. És ha épp neki akarnánk menni valaminek, figyelmeztet. Aztán megráncigálja az övet, aztán fékez is nagyot. Állóra nem, mert azt tiltja egy ezeréves jogszabály, de azért nagyot.
Aztán itt a sávtartó automatika. Míg a szupermodern európai autók a fenekünk rezgetésével figyelmeztetnek, hogy álmunkban kiszédültünk az autópályán a sávunkból, a Legend nem figyelmeztet, hanem a tudatalattinkra apellálva bent tart. Nézi a felfestéseket, és elnehezíti a kormányzást a rossz, megkönnyíti a jó írányba. Így a tétlenül a kormányon pihenő kezek akaratlanul is a közép felé húzzák az autót.
