Azt hittem, már soha többet nem mer senki radikálisan újat csinálni, mert félni jobb, mint éhezni. A Golf-kategória a régi Focus eltűnése óta siralmasan érdektelen, gondoltam is, hogy megérdemelne egy kis ébresztő pofozgatást. De ez nem pofon, ez atombomba a nyelv alá.
<page name="0"></page>
Az új Civicről még most sem hiszem el, hogy tényleg létezik, pedig
egy hétig jártam vele. Koncepcióautónak is merész volna, készterméknek
pedig egészen hihetetlen. Egy egész iparágnak ad okot a szégyenlős
magába fordulásra, már ezért megérte megcsinálni. Pedig átverés az
egész:
igazából ez is csak egy autó.
Forradalmi autókat azért nem gyártanak, mert ráfizetéses. Bonyolult
formájú lemezeket préselni drága. Plexi orrtakarót gyártani drágább,
mint nem. Két háromszögű kipufogót beépíteni a kasztniba drágább, mint
egyet eldugni alá.
Gondolkodni drágább, mint rutinból dolgozni. Aztán a merész
terméket elfogadtatni és eladni megint drága. Hacsak szét nem terjed a
láng magától.
A Civic orra élőben káprázatosan jó. Kicsit oldalról még jobb, a
hihetetlenül finom, teljesen sima felület szépsége többszörösen
megható,
ilyen éktelenül szép éket életemben nem láttam, ha megbocsátják.
Szép önmagáért, és szép benne a tudatossága, hogy tágasságra,
biztonságra és áramvonalasságra tervezve lett ennyire harmonikus.
Károgni szokás, hogy minden autó egyforma, mert mindent számítógépek
terveznek azonos normák szerint, azonos célokra. Nesze nektek
mikrocsip, ilyen eddig miért nem jutott egyik százlábú eszébe se?
Az első kilincs a Civic utolsó igazán szép részlete. A folytatás is
jól néz ki, de a torokszorító tökéletességnek itt vége, a maradék csak
egy lenyűgözően modern formaterv, nem egy lángoló géniusz műve. A hátsó
negyed túl tömzsi, a lámpasor szélén a plexibuborék nekem már túl
csicsa, de a dudorodó fémek és a hihetetlen kipufogók innen is
megdöbbentően új képet mutatnak. A Civic külsején több az ötlet, mint
amennyi Európában az elmúlt 10 évben összesen a tervezői kollektíva
fején átsuhant, de nem ez a legmegalázóbb.
Amiért minden rivális szakembernek a földre kell szegezni a
tekintetét, és izzadó tenyérrel és farpofákkal a mentségeken
gondolkodni lázasan, az a beltér mérete és kihasználhatósága. Gondolták
volna, hogy
az űrhajóforma tágasabb a ronda dobozságnál? Hogy a Civicben
elfért a szerkesztőség két legnagyobb tagja egymás mögött kényelmesen?
Hátul a forma miatt szűknek hat, és a C-oszloptól nem lehet kilátni
egyáltalán, se a sofőrnek, se a hátsó utasnak, de mindenki pompásan
ül.
A szkafander
Bertalan
1980
A görög skaf (hajó) és andros (ember) szavakból képzett név az
orosz búvár- és űrruhák neve. Szkafander nékül nem lehet az űrben
mászkálni, mert meghalnánk - de jellemzően nem azért, amiért várná
az ember.
Az űrruha feledata, hogy állandó nyomást biztosítson odabent, és
oxigént a légzéshez. A nyomás lehet alacsony, mert jellemzően csak
tiszta oxigént lélegez az űrhajós, abból pedig kevés is elég. A
nyomás stabilizálása a mozgás miatt nehézkes: a mozgó vegtagok
körül könnyen kell tudni áramolni a levegőnek, különben állandóan
harcolni kéne vele, ami nagyon fárasztó. A szkafander véd továbbá
az elektromágneses sugárzástól (amit a Földön az ózonréteg kiszűr)
és a mikrometeroitoktól, amik ki akarják lyukasztani az
űrhajóst.
A legmeglepőbb viszont a hőszigetelés kérdése: mindenki tudja,
hogy az űrben csupán 3 fokkal vagyunk az abszolút nulla fok felett
- aminél hidegebb nincs -, a szkafandert mégis hűteni kell, nem
fűteni. Ez azért van, mert hőt főleg sugárzás és hővezetés útján
veszítünk, sugározni azonban nem nagyon sugárzunk, hőt elvezetni
meg az űrben nem nagyon van hova. A Földön a levegő viszi el a
testmelegünket, ezért fagyunk meg; ilyen gond odafent nincs. Ezért
a szkafander lába és keze erősen szigetel, a gépek pedig
hűtenek.
Emlékeink szerint egyetlen ekkora autóban sem volt ilyen kényelmes a
teltházas út az ebédlőig, és akkor még nem volt szó
a hatalmas csomagtartóról és a világ legjobb ülésrendszeréről. A
hátsó ülések alsó lapja egy mozdulattal felhajtható és rögzíthető, ami
nagy tárgyaknak is hasznos, de kutyáknak a legjobb. Ilyenkor ugyanis a
kutya a földön áll, nem tud felmászni az ülésre, amit nem szőröz össze,
ahonnan így le sem eshet. Kényelmes és biztonságos. Ha kutya nincs,
csomag viszont van sok, akkor az egész ülés arccal beledől a padlóba,
ami teljesen sík. És akármit csinálunk, minden egyetlen mozdulat, nem
kell semmit cibálni, kiszerelni, félrerakni. A dizájn ízlés kérdése,
ennél viszont tényszerűen nincs jobb a világon.
Az első ülésben nincs semmi megdöbbentő, arra ott a műszerfal.
Kikapcsolva sötét fekete karéj, és már úgy is épp elég izgalmas.
Bekapcsolva viszont egyetlen élő ember sem állta meg indulatszó nélkül
az első pillantást. Három külön műszercsoport, felül sebesség, oldalt
rádió, középen víz, benzin, általános komputer és legfőképpen
fordulatszám.
Mindez 3D-ben, szinteltolva. Értelmes csoportosítás, minden
leolvasható, minden egyértelmű, minden a helyén. A kapcsolók szépen
összerendezve, áttekinthetően, kézre állón. Szép kormány. Jó
anyagok.
Ha ilyen a jövő, részemről mehetünk. Ennyi világító hogyishíjják
mellett nagy a veszély, hogy az összhatás bazárivá válik, de nem. Főleg
azért, mert a minőség egyértelműen túl jó hozzá, minden jó anyagból
van, gondosan megmunkálva. A lyukacsos küllőjű kormánytól a gömbtalpú
váltóig mindenfele kedves részleteket találni, közben pohártartók és
hatalmas hűtött üregek tátongnak mindenütt. Pár nap hondázás után
átülni egy vadonatúj Golf V-be már nosztalgikus retro-trip. És a
lényeg nem az űrhajóság, hanem az, hogy ez a dizájn a mindennapokban
káprázatosan jól működik, hogy mindent azonnal átlátni és kényelmesen
kezelni lehet. Hogy nem öncélú, hanem értelmes.
Leszámítva a piros startgombot, ami szimpla hatásvadászat. Semmi
baj vele, én alapvetően kedvelném, ha nem lenne mellé egy
anakronisztikusan hagyományos slusszkulcs, amit előbb be kell dugni és
el kell fordítani. Ez így hülyeség, a Nemzetközi Űrállomáson se eszik
cserépedényből a tubusos rántotthúst. Remélem már célegyenesben a Honda
kulcsnélküli rendszere, a Renault-nak évek óta van, pedig a Mégane a
fekete tóba vágyik, nem a hiperűrbe.
Még egy baj van a piros gombbal: nem lő ki semmit. A motor egy
viszonylag hétköznapi 1,8-as, persze változó vezérléssel, mint minden
időszámításunk szerinti Honda, de az már nem nagy kunszt. Állítólag úgy
fogyaszt, mint egy 1,5-ös, és úgy megy, mint egy 2 literes, de ez
pontosan az, aminek hangzik. Érdekes, hogy
egy ennyire kiváló motor ekkora csalódás lehet, pusztán azért,
mert nem antianyag hajtja.
Alacsony fordulaton is könnyen és szépen húz. Takarékos sofőr élete
végéig eljárhat vele 2000-es fordulat alatt. 4000 körül nagyon
meglódul, és üvöltve hasít a leszabályozásig. 3500-ig egyáltalán nincs
hangja, és soha nem kelt semmiféle rezgést. 140 lóerő, 8,6 másodperc
alatt ér százra. Városban eljár 8 literből, bár nálunk jellemzően 11
lett a vége. De sajnos
ez csak egy rendes, tisztességes, átkozottul jó benzinmotor,
semmi vérpezsdítő forradalom, amit a dizájn alapján remélne az
ember.
Lesz még egy 1,4-es, 83 lóerős alapmodell, és egy 2,2-es, 140 lovas
dízel. Nyilván az utóbbi a legjobb választás, már az Accordban is
remek volt. 83 és 140 lóerő közé biztosan jön még valami köztes
megoldás idővel, és szörnyű bűn lenne egy Type-R változatot
kihagyni.
Vezetni nagyon jó. A futómű vasaiban már semmi egzotikum nincs, nem
úgy, mint rég, de a Civic könnyedén, lábujjhegyen táncol. A kormány jó
közvetlen, csuklóból lehet vidámakat kanyarodni, és
a Honda végre nem nehezebbnek, hanem súlytalanabbnak érződik a
biztonságra épített valóságnál. Végig nyákos volt a talaj, így
nehéz saccolni, de érzésre nem az örökös tapadásra, hanem a finom,
kiszámítható sodródásra tervezték. Tiszta play station, színes fények,
virgonc mozdulatok, játékosság, kicsit kevés force-feedback.
Élményre befér az élmezőnybe, pedig nem őszinte sportosság, hanem
biztonságos, kiszámított, mesterséges ugrabugraság jön belőle.
Túlhajtva csikorogva megy az orra után, de csöppet se ijesztő,
gázelvétre kicsit visszahúzza az elejét és nem mozdítja meg a fenekét.
És végül mindenhogy megfogja az elektronika (ami egyébként rendesen
kikapcsolható). Nálunk most a Comfort változat volt, a sport nyilván
nyersebb lesz. Ez viszont tényleg kényelmes. Feszes,
bejönnek rajta a városi úthibák, de nem fájnak. Az életvidám
karakterbe ennyi bőven belefér.
A hatsebességes váltó tökéletes, a fék jó (ha nem tiporjuk agyon), a
kuplung mintha mézesbödönbe lépnénk. Végtelenül könnyű vezetni, fiúknak
is elég vidám és csajoknak is elég kezes. És
a könnyedsége dacára olyan masszív és összerakott, amilyennek a
német autókat képzeltük régen.
Jöjjön a rosszhír-blokk: a nullszériás tesztautón kicsit kotyogott
valami hátul, feltehetően a kipufogó. A Hondák mostanában sose romlanak
el, de nekem ne is kotyogjanak.
Hátralátni egyáltalán nem lehet, az osztott ablak tisztán is
zavaró, esőben-sötétben pedig reménytelen. A felső szakaszt kezelték
valamivel, hogy ne álljon meg rajta a víz, de az alsó lenne a
fontosabb, azon át meg csak a röntgengép lát ki egy téli reggelen.
Hátsó ablaktörlő nincs. Kár; a Citroën a C4-nél megoldotta, az jobb is.
A tükrök viszont nagyok, már csak egy tolatóradar kell bele, és
anyámnak is kölcsön merném adni.
A töréstesztet 5 csillagosra ígérik, sőt, még a gyalogosoknak se
nagyon kell félni a Civictől. Már ebben az alapmodellben benne van az
összes értelmes extra (mínusz tolatóradar), szép a kárpit, nem is
tudom, mi kellhet még. Az alapár 4,55 millió forint, ez indulónak sok,
de
a motorral és a felszereltséggel együtt mégse vészes. A csalás
az, hogy a versenytársak szánalmas alapmotorjait a Hondához még nem
kínálják, így magasabbról indul. Majd az 1,4-es olcsóbb lesz.
A kiváló dízel durván 700 000 forinttal drágább az 1,8-as
benzinesnél. Ezt sose fogja lespórolni a fogyasztáson, de biztos jobban
is megy.
Mivel most nem tudtuk közvetlenül összevetni a konkurenciával,
még nem biztos, hogy a Civic a legjobb autó a kategóriában. Az
viszont biztos, hogy nem rosszabb semelyik másiknál. Dizájnban évekkel
megelőz mindenkit, hatalmas belül, mindene nagyszerű, az egész
szerkesztőség kórusban éltette, pedig elvből is mindig legalább
egyvalaki károgni szokott, hogy ne tűnjünk korruptnak. Ebben az
árkategóriában nálam más szóba sem jöhet; rakétákat begyújtani, cél a
Mars, akasszátok fel a királyokat, meg minden.
