Sportbusz

Teszt: Mazda MPV

2002.10.08. 08:04

Az MPV-piac pang, de csak diszkréten, nehogy még megzavarjon valakit. A turbódízelek piaca ezzel szemben vadul nő, ez pedig még Magyarországon is életet lehelhet a Mazda MPV eladásaiba: a jármű eddig nem jött ki a 10-ből. De majd most, ezzel az ordas dízellel, ezzel pillanatok alatt elkapkodják.

 
   
 










Az MPV, a Multi Purpose Vehicle, azaz Számtalan Feladatú Járgány elsősorban amerikai műfaj, ilyen a Chrysler Voyager, a Ford Galaxy a Dodge Caravan. A Mazda kisbusza nem kapott ilyen fantáziadús nevet, úgyanúgy híjják, mintha a Mi Autónk nem Swift, hanem pl. Suzuki Gépkocsi volna.

Magyarországon az MPV legismertebb hétüléses konkurense, az Opel Zafira körülbelül egy Suzuki árával kerül kevesebbe, de annyival kisebb is. A Mazdában hét ember számára sem csupán a lét a tét - akkora a hely, hogy akár több napos utazás alatt sem szavaznak ki senkit.

 
   
   

Az MPV igazi varázsát nálam a magas, teherautós vezetési pozíció adja, itt ül Apu, a Mindenség Ura. A nagy egyterű pillanatok alatt elhiteti az emberrel, hogy utazása az autók világában véget ért, minden eddigi kacskaringó sportos, praktikus, kis fogyasztású, meg mindenféle más autók közt múló kaland volt csupán, ez itt a végállomás, a rév amibe a kiválasztottak előbb utóbb jutnak.

Az természetes, hogy elöl a modern mozikban használatos, ultrakényelmes, kartámaszos első ülésekben pöffeszkedhetünk. Az is hagyján, hogy a középső üléssor még mindig kényelmes, akár három ivarérett ember számára is. Ami kicsit már természetellenes, hogy a harmadik sor két székén még mindig el lehet férni, akár cilinderben, kalimpáló lábbal.

 
   
 

A második sor fűtését az elöl ülők külön vezérelhetik a középkonzolról, a hátsók viszont, akik talán már nincsenek is hallótávolságban, hogy utasítgassák a papát, saját klímavezérlést kaptak a jobb oldali ülés mellé. Ugyanitt kétszer két pohártartó, és baloldalt csukható rakodórekesz. Lehet, hogy ifj. George Bush nem tud írni-olvasni, de az amerikai életérzésnek nincs párja.

A fejünk felett két akkora napszemüvegtartó, hogy még pornósztárok, valamint Pál Éva (Neoton) bringái is elférnek. A fejtér akkora, hogy Iron Maiden koncert hallgatása közben a család kényelmesen csápolhat is, ezalatt természetesen mindenki tudja hová rakni a poharát.

 
   
   

Ezt a rendes, gusztusos belső teret pillanatok alatt meggyűlöljük, ha az egyterű-hagyományok szellemében megpróbáljuk átrendezni az üléseket. Márpedig ez olyan, mint sportkocsival sportolni, terepjáróval terepet járni; MPV-ben variál a gazda. Első szín: hét szereplő. Teljes kényelem, 4 db Lufthansa-kompatíbilis bőrönd fér a csomatgartóba, elkélnek tehát a tetősínek is.

Második szín: az első két sorban öt ember, vagy négy, ezesetben a második sor középső székének támlája tálca vagy kártyaasztal szerepkörben alakít. Hátul akkora nőtt a csomagtér, hogy a telítettségérzethez minimum költözködni kell.

 
   
 

A harmadik lehetőség: harmadik sor marad, a középső megy, ez már lakóautós távlatokat sejtet, akkora a hely középen. Ilyenkor látjuk a legjobban, mekkorák a tolóajtók (kettő van), amiket ráadásul nem lehet egyetlen taszajtással becsukni. Ennek biztonsági oka van: egy ekkora vas, mint az MPV tolóajtaja lejtős úton megállva és nyitva felejtve könnyen válhat guillotine-ná.

Akinek székiszonya van, kihajigálhatja valamennyit, ekkor 2500 literes, sima padlójú rakodóteret kap. A Mazda MPV lehetne tehát áruszállító is, 2500 literes raktérrel, ami elég jól kihasználható. A padló az ülések nélkül sima, az összes kötelező tartozékot eldugták az oldalfal mögé, a pótkereket meg alá.

 
   
   

Az egész székrendezgetéssel egy a gond : egyszerre igényel jelentős izomerőt és műszaki érzéket. Addig minden rendben megy, míg a támlát, vagy - a beszállást megkönnyítendő - az egész ülést előre döntjük. A kivétel, az a brutál. Az első két fázisban csak az emberi civilizáció jelen állásának megfelelő műanyag kallantyúkkal találkozunk. A szék kiemeléséhez azonban két vasrudat kell összeszorítanunk, miközben egy bivalyerős acélrugó szegődik ádáz ellenfelünknek.

A két vasat szorítjuk, miközben másik kezünkkel - a szék nagy tömege miatt vállal is besegítve billetjük. Hogy meddig, nem könnyű kérdés, mert semmilyen eligazító kattanás nem jelzi a megfelelő pozíciót. Ha kígyóemberként alánézünk, látjuk, hol görbül a vas a megfelelő szögbe, de ahhoz kell valaki, aki odavilágít, mert ilyen átrendező mutatványokat nem kizárólag déli verőfényben, tengerparton ad elő az ember.

< >