Ellenszere ismeretlen
Régi Mercedes-kedvelőként és -tulajdonosként csak félve merem leírni: a hárommal ezelőtti S-osztály – bennfentesek számára a W126-os széria – a cég valaha volt legjobb autója. Aki egyszer beleült, megfertőződik, soha többé nem tud szabadulni az emlékétől.
Ezt a cikket nekem nem lenne szabad megírnom. Volt már egy rakás régebbi Mercedesem, vonzódásomat a márka korábbi autói iránt nem is merném tagadni. Mentségemre szolgáljon, hogy az E-osztály méreténél feljebb sosem kapaszkodtam, a leparkolhatatlan, a forgalomban rémnek ható, kéttonnás S-osztályok használata messze áll a habitusomtól. E guruló acéllerakatokat messziről csodálom, tisztelem azokat, akik kellő méltósággal tudják használni őket.
Az összes S-osztály közül az 1979-ben bemutatott és 1991-ig gyártott W126-os széria a legnagyobb mérföldkő, felhőkarcolóként tornyosul az előtte és utána következő S-ek fölé. Ez zárta le a régi Mercedesek korszakát, nyitotta meg a maiakét. Kezdetben még létezett karburátoros motorral, kézzel tekerős ablakkal, négygangos kézi váltóval, a végén már kapni lehetett hármas hatású katalizátorral, két légzsákkal, ezer motorral mozgatott ülésekkel, ABS-szel, kipörgésgátlóval.
Előtte minden Mercedesnek nehéz krómlökhárítói, pléhből nyomott dísztárcsái voltak, a W126-nál jelent meg a műanyag kerékkupak és a polipropilén ütköző. A W126-os még a hagyományos, tömör krómmaszkot hordta, de a formatervező Bruno Sacco-féle sima műanyag oldalburkolatok már megjelentek rajta.
Kapocs a hatvanas évek és az ezredforduló technikája között. Gyártásakor az ipar már birtokában volt a legjobb autógyártási technológiáknak, de tervezőiben még élt a köpenyes, nyakkendős, SZTK-keretes szakiktól örökölt, mélységes géptisztelet. A W126 előtt nem tudtak ennyire jó autót csinálni, mert nem voltak meg a műszaki feltételek, utána már nem lehetett többé ennyire jó autót csinálni, mert a designtrendek, a költséghatékonyság elavulttá tette az igazi minőséget, az örök életű mechanikába vetett hitet.
Ha egyszer van egy kis idejük, lapozzák végig a W126-os szériáról szóló, valódi autótulajdonosok által írott Népítéleteket. Ha azokat a típusokat nézzük, amelyekről minimum húsz értékelésünk van, akkor kis híján 35 ezer tulajdonos összesített véleményéből ez az autó áll az értékelésben a legmagasabban . Egy huszonéves csoffadék a garanciális, új csodák ellenében. Vicces, nem?
Nálunk már csak főleg a W126-os második szériáját látni az utakon, ezeket onnan ismerjük fel, hogy sima az alsó deszkázás az oldalukon. Ezekben már takarékosabbak, erősebbek a motorok, mint a korábbi, csíkos oldalúakban, bár az alkatrészek csereszabatossága miatt egy bármilyen évjáratú W126-osban lehet akármilyen motor, tetszőleges külső dekoráció. A kisebb sorhatosok elég gyengék, a nagy, 500-as, 560-as V8-asok viszont iszákosak – senki ne csodálkozzon a húsz liter körüli városi, tizensok literes autópályás fogyasztáson. Titkos tipp a 420-as, mert ott van már vényóc és menés, a fogyasztás meg kibírható. De a W126-os jóságát mindenki a kútnál fizeti meg.
Léteznek turbódízelek is, ezek az első széria idején soros öthengeres, háromliteres, 125 lóerős motorokkal futottak, 1985-től 1987-ig ugyanekkora, de már hathengeres, 145 lóerős blokkok jöttek, a legutolsó verziókban már 3,5 literes, de csak 136 lóerős a dízel. Egyik sem kulturálatlan, de nem is valami erős. De ha valaki szívódízeles W126-ost talál, abban a 123-aséra, 124-esére cserélték a motort, márpedig az ilyen átépítések jogtisztasága, kerek működése nem garantált. Csak eredetit vegyen, ne adja alább!
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
