Kár lenne kerülgetni – a Ford Mondeo nagyjából az összes szempont szerint a legésszerűbben elköltött hat-nyolcmillió forint, akárhogy is nézzük. Ha valaki benyeli azt, ahogy a belseje kinéz, egy ilyen dízel kombival egyszerre fogja meg Isten, Jehova, Allah és Buddha lábát. De túlzásokba esni itt sem szabad.
Pedig a Ford Mondeo kombi Titanium S kivitelű, számtalan extrával felruházott, 2,2-es, 175 lóerős dízele abszolút túlzás. Aki egy ilyen autóra ki tudja csengetni nyolcmillió forint jobbik felét, vagy be mer ekkora összegre vállalni egy hitelt, annak a helyében azért sokféleképpen el tudnám költeni a pénzt. És nem csak harmincéves Ferrarikra, valamint szívinfarktusosan izgalmas Caterhamekre gondolok itt.
Ne értsenek félre, csípem a Mondeót, falra matricázott rendszámos, állandó parkolója van a szívemben. Azt leszámítva, hogy a belső tere – főként a műszerfala –vasvillával összehányt formatervezési sablongyűjtemény, és hogy a hátulja olyan, mintha a földönkívülieket túlságosan gyakran odaengedték volna tervezéskor a számítógéphez, a Mondeót a legértelmesebb választásnak tartom a mai nagyobbfajta családi limuzinok között. Talán egy jobbat tudok nála , az is cégcsoporton belüli termék, és kicsivel többe is kerül.
A Mondeo úttartása példás, még a jóval drágább, hátsókerék-hajtásos bajorokkal való összevetésben is. A Mondeót a kisautók többségénél is könnyebb vezetni. A Mondeo szuper partner arra, hogy gyertyafénybe ágyazott vörösbor mellett elfogyasszunk vele kettesben egy kiadós alpesi szerpentint. A Mondeo olyan tágas, hogy a bennrekedt legyek nem találnak ki belőle, ha nincs náluk navigációs rendszer. Mondeóval külföldre utazni felemelő, megnyugtató és biztonságba ringató élmény. Mellesleg takarékos, gyors, mutatós, káprázatos mennyiségű, megfizethető extrával felruházható, kitalált termék. Nem lehet nem szeretni. Ha megismerjük, rögtön megértjük, miért éppen a Ford nincs protézisig a kakiban a három nagy amerikai gyártó közül.
Most, hogy olyan levelet írtam ehhez a Fordhoz, amilyet tizenhat éves koromban, halálos (és természetesen abszolút plátói) szerelmemnek, R. Krisztinának sem mertem volna, mert még a szemeteskuka előtt is szégyelltem volna az érzelmek kontrollálatlanul hömpölygő formáját − nos, így talán már rátérhetek a 2.2 Titanium S kombira.
Ennél az autónál − úgy tűnik − a csehszlovák kettőt nézték a designerek, amikor megtervezték. De miniumum megpihentek kicsit a többi, óriási energiákat felemésztő változat kitalálása után. Nálam mondjuk csupa rossz gombot nyomott meg. Hogy képbe kerüljön mindenki: a Titanium S kivitel az új Mondeónál talán a legjobb felszereltségi szint. Ebben a magasságban már szó sem lehet műanyag, gombok nélküli kormányról, ügyetlen felnikről, dísztelen sivárságba fulladó lemezmunkáról, szimpla klímaberendezésről. A Titanium S a jó ízlésű, módos úriember autója. Egy Titanium S Mondeóhoz kiválóan passzol a rózsaszínű nyakkendő, a zürichi reptéren vásárolt Panerai karóra, a halszálkás öltöny. És bazi rosszul mutat benne a szélvédőre tapasztott GPS, hiszen kultúrember gyári cuccot rendel, az nem látszik kívülről. A tesztautóból mindenesetre hiányzott a navi, de mondjuk én sem vagyok az a Mondeo-vásárló úriember (vagy legalábbis anyagi véráldozatok bemutatásán innen nem). Aki tényleg veszi, remélem, megrendeli bele a GPS-t.
Azért én mégis lebeszélném a Mondeo 2.2 TDCi krómrúzsosan tátogó száj-Titanium S kombiról. Vegyen inkább másfajta Mondeót. Az 1.8 TDCi például kiváló kocsi, alig eszik, és ha valaki megtanulja, mikor kell váltani, megy is. De ha mégsem elég az egynyolc, vagy riasztóak a róla szóló Népítéletek , vegyen 2.0 TDCi-t, az már tényleg mindenhol jól húz. Ám ez a kettőkettes nemhogy a tízes kört nem találja el, de a céltáblára irányzással is gondjai vannak.
Vajon takerékos-e a nagy dízel? Mértem innen, mértem onnan – lapozzanak és megtudják, mire jutottam.
