A 406-os szép autó volt, de már kicsit elfáradt. Kéne pihennie legalább tíz-tizenöt évet, hogy megint frissnek lássék. A 406 kupé viszont azon kevés klasszikus közé tartozik, melyek egy másodpercre sem fáradnak el, és észrevétlenül, egyetlen ezred másodperc alatt válnak primőr áruból a dizájnmúzeum büszkeségévé.
Szép a 406-os szedán, de akárhogy is nézzük, már régi autó. Úgy öregedett meg, ahogy az autók szoktak, és amiért időnként modellváltásra van szükség - semmi gond, de látszik rajta, hogy nem mai darab. A kupé máshogy áll az idő múlásával, és igazából ezen látszik, milyen az, amikor egy tervezőiroda csodát tesz.
A Pininfarina látszólag nem csinált vele semmi különöset, egyszerűen kupészerűbbre szabták, hosszabb és agresszívebb orral, lapulós fastback háttal. A bemutató idején, 1996-ban még nem lehetett észrevenni a csodatételt, akkor még csak egy visszafogott, szélsőségektől mentesen nagyon szép autót láthattunk. Az igazi szépségek itt inkább az összhatásban rejlenek: az autó három legszebb pontja az eleje, az oldala és a hátulja. Olyan apróságok, amiken más autók esetében szoktunk csemegézni, mint a Fiat Barchetta kilincse vagy a Defender zsanérjai, itt nincsenek - a tükör, a kilincs meg általában az apró dolgok átlagosak, itt a nagy dolgok tarolnak.
Az oldalsó sziluett, ahogy a hátsó tetőoszlopok között besüllyesztették a szélvédőt, vagy a finoman ellapított orr. A késleltetett dizájnmágiára várni kellett néhány évet, de most már úgy tűnik, a 406 coupé nemcsak megőrizte frisseségét, de ha jövő ilyenkor mutatnák be, akkor is újdonságnak hatna. Pedig már egész közel az új 407-es, és hamarosan abból is lesz kupé, kíváncsi vagyok, az is ennyire tartós fogyasztási cikk lesz-e. Ez a kupé mindenesetre 2003 júniusában haladta meg a százezres darabszámot (a szedán 800 ezer felé jár).
A belsejére nehéz szavakat találni. Az is Pininfarina, és méltó a külsőhöz. Bőr, Ascari, szépen varrva kormányon és üléseken, meg a legutóbbi modellfrissítés során a műszerfalat is szépen bebőrözték. Külön csemege a hátsó ülés, két meghitt kis bőrverem, amelyben végülis egész jól elfér két felnőtt, ami elvileg elvárható egy középkategóriás autóból faragott kupétól, melynek röviden granturismo a neve.
Jó a kormány fogása, az üléspozíció, az ergonómia elfogadható, leszámítva természetesen, hogy a kupé forma kizárólag a hátrafelé történő nézelődés rovására valósítható meg. Hátrafelé ebből se látunk többet, mint amennyi a túléléshez feltétlenül kell. Az anyagok persze nem hibátlanok, de a középkonzol műezüstjét könnyen megbocsátjuk a többiért, a levegőbeömlők műanyagával kapcsolatban pedig nem tudtunk egyértelműen állást foglalni; még az is lehet, hogy jó.
Az olcsóbbik 406 coupé létezik négyhengeres motorral is, de ez a V6-os illik hozzá igazán. 3 liter, 194 lóerő, nem sok, ellenben kevés, ekkora hengerűrtartalomból minden különösebb hegyezés nélkül is simán kijöhetne több, de ezt nem teljesítményre hegyezték, hanem sima járásra. Halk is a végtelenségig, agresszívebb pörgetéskor is csak annyi motorhang szüremlik az utastérbe, mintha a szomszéd a haját szárítaná. 0-100: 7,9, kézi váltóval. Automatával kevésbé fürge, de én szívesen feláldoznám a gyorsulási előnyt.
< >
