Először röhögőgörcsöt kaptam - az első kétszáz méter kissé sokkos állapotba hozott. Idegesítő váltó, fék of hell, a világ egyik legundorítóbb kormányáról pedig az első megállásnál kiderült, hogy valójában bőr. Biztos van olyan testápoló, amitől gusztusosabbá válik, de egy tesztautóval mégse mertem kísérletezni.
Kia Picantóba nem éjjel kell beülni, ahogy én tettem, elsőre, miután a kollégák jók kipicantózták magukat, és a nap már rég lement. Hanem nappal, amikor a külső dizájn számos finomságát is értékelni tudjuk, nem beszélve a belsőségekről.
Kicsit mint a Yaris, meg a C2-es, meg még mint egy csomó Európára tervezett gusztusos kisautó. Nagy, inkább szögletes, mint cicás szemek (ez az, hajrá, csak így tovább, dizájner!), szép játékok az oldaldomborításokkal, kicsit puntósra húzott keretű hátsó oldalablak és a magasságot hangsúlyozó hátsó lámpák. Jól állnak neki a Saab 900 Aeróról lopott kerekek , igen, tulajdonképpen ez egy szép felni, jut eszembe, ezek szerint nem is utálok automatikusan minden háromküllőst.
Jól sikerült a típusjelzés tipográfiája, bár a Kiánál ezen a ponton mindig lehet egy alfejezetet nyitni a helyesírás kapcsán. Tehát a Sorentót kér r-rel kellett volna írni, olyan szó pedig, hogy picanto, nincs sem az olaszban, sem a spanyolban, a pikáns mindkét nyelven picante. Viszont valami miatt latinos autónévnek sokan szeretnek o-végződést, nyiván mert autó.
Egy ponton emelkedik ki a Picanto a gusztusos kisautók mezőnyéből, és az az orra, konkrétan a hűtőrács. Igen, igen, igen, lehet, hogy csak belemagyarázom, de szerintem itt döntötték el, hogy vállalják a koreaiságot, mégpedig büszkén. Nincs leírva sehol, hogy egy koreai piacra szánt limuzinnak ilyen rácsos-csicsás-barázdás orra kell hogy legyen, de a Daewoo is csinált már hasonlót ( Evanda), meg az interneten keresgélve láthatunk hasonló elejű, a maguk rémisztőségében is egyfajta tagadhatatlan sármmal rendelkező tepsi-limuzinokat.
Byung Yun-min mélyen Csernus doktor szemébe nézett, és bevállalta: koreai autónak koreai orrot. És esküszöm, nem néz ki rosszul; a legkevésbé sem csúnya, legfeljebb szokatlan. Az ember egy konzervatív állat, és nem szereti az ismeretlen dolgokat az ismert helyett, a legjobb, ha a forradalmat retróba csomagolják neki, mert akkor simán megeszi. Így hát azt mondom, ez a hűtőrács szokatlan, de szép és vidám.
Az anyagválasztás, hmm, érdekes. A műszerfalborításnál a Kia rájött ugyanarra, mint a Volkswagen: tulajdonképpen mindegy, miből van, ha optikailag javítunk rajta. A Picanto szélvédő alatti műanyag lemeze olyasmiből lehet, mint a Deákné vászna, viszont megrücskösítették, és így egész gusztusos tapintású és kinézetű lett. A kormány alatti, világosabb műanyag hasonlóan járt, de ez valami szálcsiszolás-féle kezelést kapott, nem sikerült olyan jól, mint a másik, de még mindig teljesen jó, főleg a kategóriatársakhoz képest.
A középkonzol ál-alumínium borítása és a gombok szépek. A szellőzőrendszer tekerőgombjai is szépek, csak akkor csalódtam, amikor azt vártam, hogy a LED-nek látszó kis piros gombócok éjjel majd világítani fognak. Így forma és funkció tökéletes harmóniája nem biztosított. A külső tükrök jó nagyok, a belsőben viszont a kelleténél többet látunk az integrált pótféklámpa hátuljából.
Az ülések elfogadhatóak, a kárpitok - ami a színt illeti - nem néznek ki rosszul, csak erről a szintetikus csillogásról eszembe jutott a Sorento egyetlen gyenge pontja, márpedig a két autóbelső alighanem ugyanott készült. Kellemetlen tapintás, közepesen rossz közérzet, de legalább az ajtó nem rázott meg minden kiszállásnál, mint a Sorentóban.
Kicsi, sőt, nyilvánvalóan kisebb autó, mint a vetélytársai, például a Daewoo Kalos. A ferde hátú (ötajtós) Kalosnál közel negyven centivel rövidebb a Picanto (3495mm kontra 3880), a tengelytáv viszont csak 11 centis különbséget mutat - a Picanto már-már elérte a gokart állapotot, főleg a hátsó tengelynél, ami épp a hátsó tetőoszlop alatt van. A kerék ki is lógna hátul, ha a lökhárító-sárvédőt fölé nem kanyarították volna.
