Mi készteti a több "év autója" díjjal büszkélkedhetõ, komoly hagyományokkal rendelkezõ, kisautóival sikeres olasz autógyárat arra, hogy az egyik legnépszerûbb modelljének frissítésekor egy jónéhány évvel korábbi német kisautó formájához térjen vissza?
A második generációval a Punto eljutott arra a szintre, ahonnan már valóban nehéz lenne a kijelölt irányba, a karizmatikus megjelenést fokozva, tovább lépni - de azért törekedni kellene rá - úgy, hogy azért a tervezõn kívül is legyenek olyanok, akiknek tetszik a mû. Sokkal egyszerûbb, ha az új formához új ideológiát is gyártanak. Ezzel a mostani VW Poloval akarom mondani Puntoval egyáltalán nem fordultak rossz irányba, semmi baj nincs az autóval, csak úgy érzem a korábbi karakteres, fiatalos megjelenés most feláldozásra került a konzervativizmus oltárán, valószinûleg piaci okok miatt.
Az orráról teljesen eltûntek a szögletes formák, helyüket a
kerekded idomok vették át, még a lámpákon is. Ez önmagában nem
rossz, az autóhoz viszont szerintem nem illik. Nagyon trendi a
magasra húzott lökhárító-szpojler együttes, mely egészen az
index-rész közepéig tart. A teljesen egyszerû, középre helyezett
hûtõrács már nem annyira trendi, és az alsó légbeömlõk sem
érdemelnek több szót. Viszont van olyan felszereltség, ahol igazán
ütõsek a sokkal nagyobb légbeömlõk. Ott még maradt nyomokban némi
egyéniség, csak azt nem értem miért nem lehetett ezt a
vonalvezetést használni a többinél is.
A visszapillantó tükrökhöz szerencsére nem nyúltak, ahogy a
hátsó részhez sem nagyon. Az már más kérdés, hogy a gömbölyödõ
archoz mennyire passzol a szögletes oldalablak és a hátsó lámpák.
De ez végül is nem probléma, hiszen elég ritkán látni az autó
elejét és hátulját egyszerre. A háromajtós változatnál annyiban
módosul a farkép, hogy kétoldalas ragasztószalaggal - bár ez nem
bizonyított tény - odanyomtak még két kis lámpát a csomagtérajtóra.
És persze innen sem hiányozhat a germán majmolás, mivel a Fiat
emblémát a VW modellfrissítéseinél megszokott módon megnövelték.
Beülve olyan érzés fog el, mint amikor tudom,
valami nem stimmel, de nem tudom, mi. Itt minden stimmel, az
nem ugrik be rögtön, hogy miben tér el az elõdtõl a dizájn.
Ugyanazok az anyagok, ugyanazok a színek, ugyanazok a vonalak. Az
igaz, hogy a bevált, szép formákon - egy darabig - nem szabad
változtatni, és úgy tûnik ez történt a Punto 2003 esetében is.
Továbbra is bõven elfér a kisbárány a kesztyûtartó folött, a
meztelen hajóskapitánynak is jut hely, és a két kiskutya is
megtalálhatja a legkényelmesebb utazó pozícióját.
A mûszerekért felelõs fejlesztõ korábban valószinûleg a Füles
rejtvényújságnál dolgozott: az elõdhöz képest annyi a változás,
hogy a fordulatszámmérõ és a kilométeróra helye felcserélõdött,
ahogy a vízhõfok, és az üzemanyagszint is. És ez a két utóbbi
mutató nem fentrõl-le, hanem lentrõl felfelé dolgozik. A felületes
szemlélõnek ezek valószinûleg csak akkor tûnnek fel, ha a
megfejtést beküldve nyerhet egy hangszórót. És ha már van
hangszórója - bár alapban is kap a verdához - akkor akár MP3
zenéket is hallgathat a 100 W-os Blaupunkt hifi toronyból, ami
ebben a kategóriában igencsak kirívó extra. Ahogy az elektromos
szervókormány - a City fokozatot ugye nem kell bemutatni - és a két
zónás klíma is.
Mivel
a beltérben nem sok változott, ezért úgy gondolom,
felesleges fejtegetni a fejtér-lábtér fogalmát. Akár az elsõ, akár
a hátsó szakaszról beszélünk, mert bárki megtapasztalhatja ha beül
egy Punto2-be. Azt viszont szeretném kiemelni, hogy az üléskárpitok
nagyon jó minõségûek, és a színek is kifejezetten harmonizálnak a
mûszerfal fekete-szürke világával. Cserébe az utasülés elõtti
lábtámasz benevezhetne az
"autókba valaha beépített legrondább, legfunkciónélkülibb
dolog" díjra.
A fészlift változásait nem csak a szemmel látható dolgokban
kell keresni. Nem arról van szó, hogy a 4 csillagos töréstesztet
tovább fejlesztetették volna láthatatlan, érezhetetlen bukócsõvek
beépítésével, hanem a szellemiség, ami megváltozott. Mert komolyodó
arculat ide, hajóskapitány oda, a lényeg mégis az, hogy ez teljesen
új autó. Ehhez a Puntóhoz 8 féle motorból választhatunk, amelyek 3
féle üzemanyaggal tudnak mûködni, 4 féle váltóval.
A motorok közül öt korábbról már ismert, a másik három azonban
teljesen új fejlesztés eredménye. Az 1.4 16V Fire nevû motor a régi
Fire motorok továbbfejlesztése, melyre a Steve Martinhoz hasonlító
mérnök azt mondta, tuladonképpen csak a nevében utal a régi Fire
motorra, a belsõségek teljesen mások.
A másik két újdonság az 1.3-as, és az 1.9-es MultiJet
befecskendezéses dízel. Van még egy új fiú a csapatban, ez
azonban nem pusztán a motorságával hódít, hanem a mûködéséhez
szükséges üzemanyaggal. Mert az 1.2 8V motor kapható benzin+földgáz
hajtással is. Így válik a vásárlók számára az új Punto olyan
kisautóvá, amelyik felszereltségét tekintve tulajdonképpen
bármelyik kategóriában megállná a helyét.
Tesztünk során az 1.2 16V motoros verzióval szaladtunk egy kört.
Be kell vallanom, a Zsigulis idõk már lejártak. Az 1.2-es
kereklámpások harmatos menetteljesítményeit messze felülmúlja a 80
lóerõvel bíró motorocska; pont kellõen erõs, hogy anya hazahozza a
srácokat az oviból, és közben a bevásárlóközpontban vett vacsit is
föl tudja gurítani a hegy tetején álló házukba. Ennél többet
viszont ne várjunk tõle, cserébe
valószinûleg keveset fogyaszt - ezt sajnos a néhány
kilométeres tesztút során nem tudtuk még csak megsaccolni sem.
A tesztpéldány másik okossága a Duallogic nevû váltó volt. A Stilóból már ismerõs Speedgear, és a hagyományos 5-, illetve a motortípustól függõen rendelhetõ 6 sebességes kézi váltók mellett ez az elektronikusan mûködõ automata mutatja, hogy cég belügyeiben forrongó vihar ellenére minden téren folyik a fejlesztés.
|
Ez a váltó valami borzalom. Nagyjából egy túlbiztosított
Windows operációs rendszerhez lehetne hasonlítani. Minden mûveletre
legalább kétszer rákérdez, megerõsítésképpen, biztosan ezt
akarjuk-e. Aztán ha végre sikerült meggyõzni, akkor - hangulatától
függõen - vagy elvégzi amit kértünk, vagy azt mondja, hogy ezt nem
érti, és próbáljuk meg újra elölrõl. De abban az esetben sem kell
túl boldognak lenni, ha megteszi a feladatát, mert mire az autó
megmozdul, eltelt nagyjából 3 másodperc, ami poros utcácskából a
forgalmas fõútra kikanyarodáskor pont olyan hosszú idõ, mint a
mobilszolgáltatónál, aki - mint tudjuk - csak annyit számláz,
amennyit beszéltünk. A többször is hangsúlyozott "Hill Climb" nevû
rendszer mûködését pedig nem találtuk, annak ellenére, hogy
elméletileg automatikusnak kellene lennie. Ez a kuplungcsúsztatás
modern neve: emelkedõn állva, a váltót egyesbe rakva elengedett
pedálokkal sem gurul hátra az autó. Nekünk hátragurult.
Ezek után már csak egy dolog marad:
jól megdicsérni az Off Board Navigation rendszert. Lényege,
hogy nincs szükség térképet tartalmazó CD-re és ennek rendszeres
frissítésére, a különbözõ országok verziókról nem is beszélve. Az
ugyanis egy központi diszpécser irodában van, ahová az autóból a
beépített rendszeren keresztül telefonon közölve úti célunkat,
megküldik a személyre szabott pontos útvonaltervet, amit a
kijelzõrõl a már megszokott módon kapunk az arcunkba. Továbbá ha
konkrét célt jelölünk meg - pl. egy éttermet -, akkor megkapjuk
annak rövid ismertetõjét és telefonszámát, így az odautazás közben
akár asztalt is foglalhatunk. Egyszerûen kiváló, bár azt nem tudni,
jelenleg mely országokban mûködik.
|