Teszt: Fiat Punto I 75 ELX

	Az autó sérüle miatt, ezen már nem színre fújt a tükör

Mi is az az ELX? A Fiat annak idején elektromos ablakot, pollenszűrőt, infrás centrálzárat, aszimmetrikusan osztottan dönthető hátsó ülést, ködlámpákat, ülésmagasság-állítási lehetőséget, színes üvegezést, plüsskárpitot, fordulatszámmérőt, hathangszórós gyári rádiót és még néhány satöbbit pakolt az így jelölt kisautókba. A "luxus" Punto kívülről színre fújt lökhárítóival és tükreivel hivalkodik. Az ABS és a légzsákkollekció ebben a kategóriában még nem volt természetes szerelvény, ki is maradt mindkettő, sőt, sajnálatos módon még hátsó fejtámla sincs.

Kívülről kissé öregecskének, de vidámnak és masszívnak hat. A magasra futó hátsó lámpasor már nem számít meghökkentő újdonságnak, a lemezek domborulataiból, az autó vonalvezetéséből hiányoznak azok az izgalmas törések, amik olyannyira jellemzőek a mai autódesign formavilágára. Az előző tulaj igényes alufelniket és küszöböket viselt az autóján, de mivel az eladás után ismét Punto I-et vett (Pozor! Ez erősen az autó mellett szól!), ezeket átmentette új járgányába. A fekete felnik így tovább jelentéktelenítik a kocsi individuumát. A Punto I - és tesztpéldányunk különösen - annak látszik, ami: megbízható, kezes jószágnak.

Akadnak bosszantó gyengeségek, kellemetlenségek: a motortér fotózásakor például a kitámasztókar rögzítésének műanyag perselye szerencsésen beletört a lemezbe, a tulajdonos nagy örömére. Az ülés magasságállító karjának plasztikvége a kezemben maradt, a kilométeróra meglehetős késéssel követi az autót: meg kék kennyi a spirált. Persze mindig az szúrja a szemet, ami rossz: ha a pici hibákon túltesszük magunkat, egy kellemesen kezelhető, még ma is elég korszerű szekeret találunk.

A nyolcadik évét taposó, 53.000 kilométert futott kocsin az említett apró malőrökkel bár, de minden alap- és extraketyere működik. Gyorsan, ami nem az igazi: az ajtók akadópontjai alig érzékelhetők, a kormánymagasság-állító karért valahova az első spoilerig kell előrenyúlni a műszerfal alatt, hogy aztán jó fél métert húzva rajta lehessen billegetni a volánt. A kar újbóli rögzítése is embert próbáló feladat. Innentől kezdve béke és öröm az élet a Puntóban: az ülésben gerinctámasz, a magasságállítás egy teleszkópos karral gyerekjáték, a tükörállítás belülről megoldható, az ablakemelő gyorsan, könnyedén dolgozik.

Igazi Fiat-sajátosság a belső visszapillantó fölötti blokk, itt a beltérvilágítás és a központi zár infraszenzora mellett egy digitális óra is ketyeg, nagyautós, kis (na jó, nagy) túlzással repülős cockpit-érzést nyújtva.

A belső térkínálat a kategóriában megfelelő, tehát négy felnőtt akár hosszabb útra is bátran elindulhat, sofőr és anyósa még jól is érzik majd magukat - bár a fejtér épp hogy csak elég az én 183 centimnek. Ha Obiba, Praktikerbe, Baumaxba, vagy a Kis Vakond más mennyországába mentünk pénzt kidobni, akkor az 1/3 - 2/3 arányban lehajtható hátsó üléssornak hála ásó-kapa és négy személy, vagy fűnyíró-rotátor és három személy indulhat a telekre sörözni (na jó, dolgozni).

Összességében kellemes vezetni. Az 1242 köbcentis, 73 lóerős FIRE-motor hengerenkénti befecskendezős változata a hagyományosan kiváló Fiat kisautó-gyártás gyöngyszeme. Dinamikusan használható - kis fogyasztással. Hat liter körül teljesít százon, kb. 1/3-1/3-1/3 város-országút-sztráda használatban. A sztráda itt 140-150-es utazót jelent óra szerint; a kedvező légellenállású kasztni, a hosszú ötödik fokozat és a 900 kg saját tömeg szintézise jótékonyan hat a tárcavastagságra.

Az autó ereje 3000-es fordulattól kiegyensúlyozottan áll rendelkezésre - egészen az engedélyezett 6700-ig. A kilométeróra hosszú kifutással 180 körül rögzül véglegesen. Tesztautónkban a biztonság kedvéért egy sportlégszűrő is támogatta a motort, ez 5-6 lóerőnyi, érezhető többletet nyújt a gépnek. Ami nyolc szelepből feltöltés nélkül kényelmesen kihozható 1,2 literből, az a Puntóban ki is jön. Persze csodát nem várhatunk, emelkedőn négy-öt személlyel bizony nagyon érzik a kis nyomaték, terhelten városban is jóval gyakrabban kell váltani.

A jó fogású, nagyméretű háromküllős kormány szervó nélkül sem ró túl nagy terhet a városi pilótára, ráadásul ami rásegítés itt kimaradt, azt fékben pótolták: a Puntó kis pedálnyomással is hatásosan lassítható. A kuplung nagyon könnyű, bár fogáspontja határozatlan. Apró hiba, de potenciális veszélyforrás, hogy a gázt és a féket nagy járószerkezettel könnyű egyszerre nyomni, a két pedál közé elkelt volna még vagy öt centiméter. A váltó precizitása megfelelő, a kar hosszú kissé, de rövid utakon mozog, csuklóból kezelhető.

Ami nem az igazi: a futómű. Nem lenne vele semmi baj, kellemesen lágy, kényelmes, finom, csak nem illeszkedik a Fiat, és különösen a Fiat-motor karakteréhez. Sodrós kanyarokban nem nyújtja a Vezetés élményét, nem engedi a pilótát szoros kapcsolatba kerülni az úttal. Ha Puntóm lenne, kipufogó, chip, kilométeróra-tuning helyett a rugókhoz és a gátlókhoz nyúlnék először. Gyermekes anyáknak, szolid öreguraknak, mindennapi közlekedőknek persze így jó a felfüggesztés, ahogy van.

Ha nem lenne egyértelmű: minden pro és kontra paraméter alapján a Punto I 75 ELX NEKEM TETSZIK! A bosszantóan elnagyolt néhány apró részletet és a kiváló motort, az autó nagyon jó ár-érték arányát egyaránt figyelembe véve a kis Fiat a használtautó-piac figyelemre méltó darabja. A tesztautóhoz hasonló darabokat 1.000.000 - 1.200.000 forint körüli összegért kínálják gazdáik.

Értékelés: 4 a korabeli kategóriatársak mellett.