De belülről minden sokkal szebb. A belső érthetetlenül jól néz ki. A bénázás jegyében még komikus a váltókar és rémes a beépített Blaupunkt rádió, de innen minden jó. Illetve még egy dolog: a Ssangyong forradalmi újító szelleme elhozta nekünk a forgó vakkapcsolót, vagyis a vak forgókapcsolót. Ott ül a klímavezérlő jobb oldalán, megszólalásig olyan, mint a bal, csak ez nem csinál semmit. Tekerheted, és recseg-ropog a helyén, de nem mozdul, nincs dolga. Imádnivaló.
De a műszerfal szép, a légbeömlők elzárva szépen összesimulnak, a joystick két oldalán teleszkópos pohártartók ugranak elő, és a műszerfalon van váza, ami lehet tolltartó. Igen, lopták a Beetle-ből, és akkor mi van? Ha senki se lopna ötletet, a banán nem uzsonna lenne, hanem főétel. És mennyire aranyos a legyezőként kinyíló CD-tartó! És mellette a kárpitozott fenekű doboz! Milyen pompásan tágas a könyöklő, a világ egyetlen gázrugós dobozfedelével!
A Rodius koreai belül, kicsit olcsó, hangyányit kifinomulatlan, de pofás. Fess legény, uniformisban, szépen nyesett bajusszal. Kicsit kolbásszagú. De két lépésről jár neki az alászolgája, tiszt uram.
És akkor még szó sem volt a kényelmes, karfás bőrfotelekről. Mindhez van hárompontos öv. Végre itt egy hétszemélyes egyterű, amiben tényleg elfér hét ember. És némi csomag. Középen alacsony a szék, a térdet kissé feltolja a fülhöz, de a Seat Alhambra rosszabb volt. És a középső ülések forgathatók, tologathatók.
A hátsók tologathatók és dönthetők. Akár lehet komplett bőrkárpitos franciaágyunk, jó két méter hosszú. A Rodiusban lakni lehet, nem vicc. Igaz, hazajárni és viszontlátni kicsit embert próbáló, de lehet távmunkában dolgozni és hozatni az ételt, akkor pedig sose kell kiszállni. És aki nem száll ki, annak nem kell visszaszállni. Tiszta sor.
És milyen kellemes vezetni! Elkísér a mosoly, a nevetés, a derűs rácsodálkozás, bármerre jársz. És közben a Rodius készséggel szolgál. A Mercinél 270CDI néven futó motor itt is jó, az automataváltó nem egy hűbelebalázs, de elváltogat. 163 ló és 340 Nm jön ki az öthengeres dízelből, és ez nem csak az előző E-osztálynak volt elég, ahonnan a műszaki alapok jönnek, hanem a Rodiusnak is. Érzésre a fék is jó, de úgyis mindenki tisztul előle.
Hanem a futómű, az cudar. Hátul 10 lengőkar van benne, mint egy komoly, modern személyautóban. De ne éljünk a számok bűvöletében. Városban néha kicsit ráz, de túlnyomórészt kényelmes. Hanem amikor tele van, és hét emberrel a gyomrában sávot kéne váltania hirtelen az Árpád-hídon, 80-nal, akkor ijesztőbb, mint egy szüntelen orrot fújó, lázmérőző kacsacsorda.
Mind a heten fejvesztve sikoltoztunk, mire meglett újra az egyenes. És az alapáras ESP be sem kapcsolt. Tulajdonképpen igaza van, igazából nem is csúsztunk meg, épp csak úgy tűnt, hogy azonnal beborulunk a Dunába, minden további nélkül. Erre meg mit kattogtassa az ABS-t szegény, a zuhanást úgysem fékezi.
Tudomásul kell venni, a Rodius nem személyautó. Bő öt méter hosszú, széles, magas és nehéz. Tisztelni kell a tömegét, és akkor simán egy kényelmes, összkerekes mikrobusz (egyterű). És ennyi pénzért (9,5 millió) a korszerű, és feltehetően egészen megbízható Merci-vasakhoz még összkerékhajtást is adnak. És digitális klímát, rendesen hátravezetett légkiömlőkkel, bőrkárpitot, légzsákokat.
Épp csak tolóajtó nincs. Nem rossz ajánlat. A kétkerekes, kéziváltós alapmodell 7,4 millió, amennyiért ilyen erős dízel egyterűt csak lopatni lehet más márkából. Az ár/érték aránya lenyűgöző, és akkor még az örökös jókedvről nem is beszéltünk.
Perverzió, nem vitás, de a szerkesztőségnek nagyon a szívéhez nőtt a Rodius. Iszonyúan néz ki, de ami ennyire egyedi, csak elhatározás kérdése szépnek látni. Belül jó, menni vele jó, és ki ne álmodott volna gyerekként arról, hogy csatakos rinocérosza hátán átcsörtet a szavannán? Ken, tisztelünk. Halál a kompromisszumra!
