Minimal art

Mindenki azt hitte, hogy a legnagyobb teleket meghazudtoló márciusi időjárás már a klímaváltozás eredménye. Pedig csak a skandináv felhők jöttek ellenőrizni, hogy a Volvo bemutatóján rendben zajlanak-e az események. Miután erről meggyőződtek, visszarepültek északra, de itt hagyták nekünk hazájuk két jellegzetességét, a havas, jeges utakat, valamint az új S40-et.

Első pillantásra feltűnik, hogy a család legkisebb tagját is az S80-nal bevezetett, jellegzetes Volvo-formák uralják. A gyár bevallottan inkább egy kompakt S60-at akar piacra dobni, miközben ebben az újdonságok ellen kevésbé tiltakozó szegmensben ki szeretne próbálni sok technikai újítást is. Ez okozza a furcsa felállást: az új S40 a legkisebb és egyben a legmodernebb, legfejlettebb Volvo.

Azaz belga Volvo, ugyanis azzal együtt, hogy az előző S40, V40 és minden más Volvo gyártása májusban leáll a hollandiai Bornban, egy, a tervek szerint évi 270 000 darabos éves kapacitással üzemelő gyártószalag indul be a belgiumi Ghentben, ahol az S40, a V50 és az S60 gyártása folyik majd. Ezzel együtt minden 60-nál nagyobb számmal rendelkező modell összeszerelése átkerül a svéd Torslandába, így ezentúl az új V70-et vásárlók is valódi svéd vashoz juthatnak pénzükért.

Szóval az S40 nem külső formavilágával jelent újdonságot a piacon. Bár a tipikus Volvo-alakot némileg újraértelmezték, mikor az előző sorozathoz képest 48 mm-t lecsaptak a karosszéria hosszából. Ettől eltekintve azonban minden dimenzióban öt cm körüli növekedés tapasztalható, a tengelyek meg 78 mm-t távolodtak egymástól. Ez számszerűen majdnem 13 cm-es túlnyúláscsökkenést eredményez, ami jótékonyan hat az autó megjelenésére, valamint a vezetési élményre, a kényelemre és a biztonságra.

Van azonban a megoldásnak egy lényeges biztonságtechnikai hátránya is. Mivel az orrész jelentős rövidülése nyomán az utastér közelebb került az első lökhárítókhoz, a motorokat kisebbre, a karosszériát erősebbre kellett tervezni. Mindezt úgy, hogy adva volt egy, a Mazda 3-éval és az új Focuséval közös platform. Nem kis kihívás elé néztek a svédek. De megoldották! A padlólemez 35%-a maradt változatlanul, a többi részen jelentős anyag- és némi formai változtatásokat hajtottak végre. Az orrba így már a 2521 cm ³-es T5-ös motor is befér, mivel az elektrohidraulikus kormányszervó a jobb doblemezbe, a klímakompresszor a motor alá, a motorvezérlő elektronika és a légszűrő közös háza a motor elé került.

Arról, hogy mindez egy ütközésnél ne az utastérben kössön ki, az acél torpedólemez és egy, a műszerfalban keresztben elhelyezett acélrúd gondoskodik. A leakadó és a karosszéria alá csúszó bölcső, valamint a torpedólemezre felfekvő motor a kormányoszlop 14 cm-es rövidülési képessége mellett már biztosítja a Volvóktól elvárható biztonságot. 16 km/h-s ütközésig a négy-négy csavarral cserélhető ütköződobozok nyelik el a feleslegessé vált mozgási energiát. Gondoltak a gyalogosokra is. A motorháztető és a motor közti 8 cm-es tér az ő biztonságukat szolgálja. Mindezek ismeretében kíváncsian várom a csillagos megmérettetést!

Az utastérben szerencsére a kompakttörekvések kevésbé érezhetőek, ráadásul a megszokott formák mértéktelen alkalmazása sem fedezhető fel. Merőben új formavilág köszöntött, mikor helyet foglaltam a kissé lehangoló fekete szövet ülésen. Szerencsére tizenhat féle színösszeállításból választhatnunk, így biztos, hogy mindenki talál a saját ízlésének megfelelőt. Amiről még sokáig beszélni fogunk, az a középkonzol kialakításának ötletessége. Na, nem a gombok vagy a kezelőfelület dizájnja ragadott magával.

A gyáriak a minimalista jelzőt használják, amit a kis helyen összezsúfolt gombok és az ezeket körülvevő sík felületek alapján állítanak. Lehet, hogy a minimalizmust Svédországban az előnyös tulajdonságok közé sorolják, de nekem nehéz volt menetközben finomhangolni a klímát. Sok apró gomb, némelyiken kis világító lámpácska, nem ideális a gyors és egyszerű információközlésre. Persze a nagy központi kijelzőn megjelennek a főbb értékek, de elsőre kicsit zavaros a rendszer.