Különben sem rossz. Elsőre olyan egy normális tesztautó után, mint amikor az augusztusi napon felhevült testünket a hideg patakba vetjük. Anyagminőségben ennél lejjebb hatolni már csak olajkút-fúrószerszámmal lehet, a plasztikszínvonal az idei Párizsi Autószalon legtöbb kínai típusában elhagyta ezt a mércét. Az ülések háta laza műbőr, a csomagtartóban padlószőnyeg, hangszigetelő bálás gyapottal az alsó felén, a hátsó ülőlap felhajtásakor előbukkan a hatalmas, sárga, öntött szivacs – kivitelben 1985-öt írunk. És érdekes dallamot lehet játszani a belső térben egy cédétok segítségével. Az ember elkezdi húzni a borítót a sarkával az ajtóburkolaton, majd a behúzó érintésével átvándorol a műszerfal tetejére, onnan az alsó részére, tovább a simább középkonzolra, majd lecsorog a váltó körüli borításig. A különféle felületű, más és más méretű üregeket takaró elemek elképesztően sokszínűen dalolnak – szuper!
Véget is érhet a szőrszálhasogatás, mert a kormányszervós, elöl motoros ablakos, központi záras Sandero Ambiance 2 150 000 forintos áron súlyosan tisztességes ajánlat. A tesztkocsiban volt ezen kívül klímaberendezés (200 ezer), két oldallégzsák (80 ezer) és cédés rádió (40 ezer), az ára ezekkel sem érte el a 2,5 millió forintot.
Autónak – a hideg vizes merítkezés után, már kicsit hozzámelegedve a környezethez – egész jó. Kiemelkedő pontja a rugózás, ami nem túl lágy ugyan, de gyilkos bukkanókon, kútnyi kátyúkon átgázolva sem rázza fel az utasokat. Ennyire egykedvű nemtörődömséggel még a SUV-k sem kelnek át Budapest tereppályáján. És hely is van benne bőven, elöl és hátul kiválóan elférnek szabványos, kis megszorítással szabványon túli méretű egyedek is. A csomagtartó 320 literje sem számít kevésnek a ferde kompaktok között, igaz, ezen az Ambiance-szinten még csak egyben dönthető az üléspad és –támla. Hárman tehát ne induljunk az Ikeába szekrényt venni, mert valaki busszal jön haza. Vagy vegyünk Laureate kivitelű Sanderót 2,35 milliós indulóáron, abban már osztottan dől a hátulj.
A maga módján pontos a kormány is, a váltó nekem kellemesebbnek és pontosabbnak tűnik, mint a tipikus Renault-szerkezetek, azaz tűrhető. Mulatságos a kuplungpedál, ami minden érezhető ellenállás nélkül enged a láb nyomásának. Legalább a dugóban sokat autózóknak nem hiányzik majd annyira az automata.
És egészen jók az ülések, kicsit talán magasak, kicsit rövidek is, de hosszú távon ettől még kényelmesek. A motor nem hangos ugyan, de a gázt mélyre nyomva, a fordulatszámmérő mutatójával a tizenkét órán túli tartományokba is belecsiklandozva nyers lesz a hangja. Mintha elöl valami gumírozott köszörűkövön dolgozna a szaki. Gáz tipor, a mester erősebben odaszorítja a munkadarabot, tovább húzat, a gumibevonatnak nyoma vész a forgó csiszolókőről, és csak úgy röpködnek a fogácsok. De állandó tempónál, még akár autópálya-sebességnél is egészen kulturált a Sandero. Kellemesebb, mint mondjuk, az új Jazz.
Bukkanókon azonban a futómű dübögése olyan erős, hogy nem lehet beszélgetni az autóban, a téli gumik pedig városi tempó táján úgy morajlanak, hogy a Zuglói Körvasút soron autózva egy alkalommal azt hittem, hogy a töltésen üldöz egy Szergej. Hátranéztem, üres volt a sín, aztán rájöttem, hogy az autó adja a zajt.
További dicséretek következnek: az 1,4-es motor elég kicsike ehhez a kasznihoz, de ha valakit nem zavar a köszörűs bácsi munkája, jól lehet vele autózni. Ráadásul nagyon rég ültem utoljára olyan tesztkocsiban, ami akár nagyjából tartotta volna a gyári fogyasztási normát. A Sandero nálam 7,2-t evett átlagban (tankolással mérve), a prospektus szerint ilyenfajta vegyes használatban kerek hét liter lett volna az adagja. És egyáltalán nem kíméltem, de mondjuk nem is gyilkoltam. Úgy vezettem, ahogy a saját autómat szoktam.
Olvasóink írták
Könnyű ki-be szállás a magas küszöb miatt, az itteni útviszonyokra kiváló
Írjon ön is a Sanderóról !
A belső design kicsivel azért kellemesebb (ívek, ó!), mint a Logané, a külső kontinensnyire hagyja el az eddigi új-Dacia stílust, a csomagtartó hiányzó litereit leszámítva pedig a használat során ugyanolyan kerek, átgondolt, régimódian tisztességes jármű, mint a négyajtós. Még azt a szörnyű pittyogást is meghagyták indexhangnak.
Már csak a rombusz kéne rá, és sikeres lenne. Egy józan autó egy felfordult korszakban – egy kellemes folt a sok puccos, flancos verda közt. Oppáré – már nő is a barkóm…
