Teszt: Volga M 21

A motor régi kedves ismerős, a Gorkij Autógyárban (GAZ) ugyanezt építették a GAZ 69-be, Uljanovszkban pedig az UAZ 469B-be. A blokk nem sokkal nagyobb, mint az előd Pobjedáé, viszont már a gyengébb változat is 70 lóerős (a Pobjedáé 60), és a második-harmadik generációban már voltak 75 és 80 lóerős benzinmotorok is. Meg egy dízel.

A beltér ha nem is szégyeníti meg a kortárs amerikai konkurenseket, állja az összehasonlítást. Szép a kormánykerék, változattól és évjárattól függően fekete vagy fehér bőrborítással, középen a kis üveg alatti szarvasfigurával, a kettő között pedig a duda krómkoszorúja. A duda egyébként kétszólamú, és mindmáig meggyőzően tiszta, érces hangot ad.

Három és fél nemzedék    Az M21-es tervezése Sztálin halálának évében, 1953 végén kezdődött. A dizájn szakított az előd Pobjeda formavilágával, és leginkább az amerikai autók megoldásaira épített. Az első generáció egy ideig a Pobjeda korszerűtlen, 60 lóerős oldalszelepelt motorjával futott, aztán a Gorkij autógyárban megkezdték a GAZ 66-os és a UAZ 469 későbbi, korszerűbb, felülvezérelt 70 lóerős motorjának gyártását. Ez került a Volgába is. Akkoriban korszerűnek tartották, valójában azonban az amerikai autóipar épp az 50-es években kapott rá arra, hogy évről évre radikálisan megvátoztassák a modellek külsejét. Az 1962-es második, és az 1962-70-ig gyártott harmadikVolga M21-generáció több apró módosítást is tartalmazott, jellemző, hogy 1970-ig sem sikerült eljutni az Amerikában 1955-56-ban általános "forward look"-irányzatig. A Volga M21 formatervezési szempontból mindhalálig ötvenes évek eleji autó maradt. A régi Volga jó párhuzam a korszak szovjet belpolitikai életével: Sztálin halála után ha kis késéssel is, de amerikai mintákat vettek át. A Brezsnyev korszak tespedtségét az M21-es 1970-re tervezett 4. generációja illusztrálja: az autón átrajzoltak néhány vonalat, a kis hátsó fecskefarok és a szimpla első lámpák még mindig azt jelezték, hogy a formatervezők nem léphettek túl az amerikai 1956-os éven. A negyedik generáció gyártását végül törölték, és a jóval korszerűbb formájú, nagyobb és jobb M24-es, a közismert kocka Volga váltotta fel. Az M21-es kombi változata nálunk is gyakori volt, elsősorban mentőautónak használták. Gyári kódja M22 volt.

A kezelőszervek sokasága talán az elegáns kivitel és a sok cirill betű miatt feltűnő. A kormány alatt balról a kézifék és a motorház nyitója, felettük a szellőzés/fűtés, és a hátsó utasok melegellátásának karja. A kormányoszlop bal oldalából áll ki az indexkar, és bár az első tíz percben nem tűnt fel, mert a hangeffektus enyhén szólva is diszkrét, de esküszöm, kattog a visszajelző!

Jobbra pedig a kormányváltó, lent felénk az egyes, fent előre kettes, lent előre hármas, errefelé tovább ne is keresgéljünk, mert több fokozat nincs. Csak a rükverc, felénk fent. Bár a váltó nem szinkronizált, többször sikerült egyesbe rakni reccsenés nélkül, és általában véve is meglepően könnyű kezelni.

Van aztán egy szép, csontnyelű szívató, egy hasonló, patinásan sárgás fényszórókapcsoló (reflektorozni bal lábbal kell), kézi gáz, ablaktörlő meg szivargyújtó. A kényelmes, háromszemélyes kanapénak is beillő ülések elöl-hátul nagyjából egyformák, a forgalmi szerint a Volga M21 hatszemélyes, és ez még a mai, hamburgeren hizlalt generáció ismeretében sem túlzás.

Nagyszerű dizájnelem a kilométeróra, ami egy fél sárgadinnye, 140-ig skálázva, de a hátulja átlátszik, és a zöld plexinek köszönhetően nappal is olyan hangulatos, színes fényben dereng, mint a Szent István-bazilika főhajója. A szivargyújtó működik, ami egy harminc év feletti autóban több, mint példás, de tőle jobbra a kesztyűtartó sem záródik nehezebben, mint bármelyik mai autóé.

Balesetvédelmi szempontból a szarvas a legnagyobb hülyeség, de hiába, ettől lesz igazi a veterán Volga. A járókelők nyilván ezt bámulják a legjobban, és jobb is, ha nem gondolnak bele, milyen rettenetes sérüléseket okozhat, ha akár öttel is nekik ugrik. A nagy, acél motorháztető-díszek egyébként is rég lecsengtek már Amerikában. Épp amikor a Volga M21 nagyjából elindult, 1958-ban már alig volt ilyesmi az amerikai autókon.

< >