Teszt: Chrysler Voyager 2.5 TD Limited - 2000

Előbb a Kocka, aztán a Tojás. Az első két Chrysler Voyager (és persze testvérmodelljei: Plymouth Voyager, Dodge Caravan) széria még szögletes kis furgon volt, ezt váltotta fel '95-ben a gömbölyded, máig modernnek ható vonalvezetésű változat, melyet 2001-ig gyártottak. Belül nincs nagy különbség kockák és tojások között: plüssel, vagy bőrrel kárpitozott, elegáns, kényelmes, sok extrával ellátott nagy utazóautó mind.

A gömbölyű Voyagerek szinte mindegyike két tolóajtóval készült, és gyakorlatilag kivétel nélkül mindegyikben van tempomat, klíma, elektromos ablak is. Amerikai családi autó, így az alapmodell felszereltsége is gazdag, de az igazi mégis a fabetétes, krómfelnis, kétzónás klímával felszerelt, utasait hat különálló fotellel váró Limited. (A legigazibb meg a Town&Country, de az nem volt dízellel.) Sok Grand Voyager is akad a piacon, a nyújtott tengelytávú, öt méternél is hosszabb autót rendszerint alig kínálják drágábban a rövideknél, viszont hat-hét személy mellett is kínál helyet a csomagoknak.

Aki igazi amerikai Voyagert szeretne, kénytelen lesz benzinest venni. Ezek az USA-ban készültek, a legtöbb nálunk futó példány onnan is került Magyarországra. A 2,4, 3,3, 3,8 literes benzinmotorok szomjas, viszont erős, megbízható jószágok. Alkatrész nehezebben akad hozzájuk, mint a dízelhez, de a tulajdonosok szerint nem is kell olyan gyakran.

Aki viszont csupán másfél-kétmillió forintot tud szánni nagy családi autóra, de a durva üzemanyagárak mellett valóban használni is akarja, anyagi megfontolásokból alighanem inkább a dízelmotor mellett dönt. A hátsó ajtajának fogantyúján büszke Turbo Diesel feliratot hordó jármű igazi kozmopolita. Amerikában tervezték, az olaszoktól kapott motort, Ausztriában szerelték össze.

A gyenge pont - scusi - a motor. Teljesítménye voltaképp elég a nagy test mozgatásához, de az Alfa 164-ből, Ford Scorpióból is ismert VM Motori termék csak az alapszabály betartása mellett szolgál sokáig hiba nélkül: nem szabad túlhajtani! Rövid távon bátor voyageresek beszámolója alapján akár a 180-200 km/h is megy neki, de ha pár tíz kilométeren át 150-160 felett autópályáznak vele, szinte törvényszerűen megfő, átég a pakolás, reped a hengerfej. 130-140-nel viszont a világból is kimegy.

A tojás-Voyager első három gyártási évéből vásárlóknak még valamire oda kell figyelniük. '95-ben, '96-ban és '97-ben az autó láncos vezérléssel készült. Az előd kockák és a későbbi gömbölyűek vezérlése fogaskerekes, ezekkel nincs is gond. Hogy ebben a három évben miért kísérletezett a gyártó más megoldással, nem tudni, mindenesetre a kísérlet nem jött be. A láncot ötvenezer kilométerenként ki kell cserélni, de a szakadás a használati periódus közepén sincs kizárva, egy ilyen örömteli esemény pedig szinte automatikusan többszázezres javítást von maga után.

Létezik a problémára egy lengyel megoldás, a leleményes polyákok megduplázták a vezérlést, a két lánc csak tovább húzza, mint az egy. A kókánykészlet párszáz euróért megvásárolható, de egyszerűbb, ha eleve újabb autót vesz az ember. Kicsit drágább, de később sokkal olcsóbb lesz nem motort cserélni.

A mi tesztautónkért jelenlegi tulajdonosa tavaly szeptemberben 2,7 millió forintot adott. Órájában 147 ezer kilométer volt, ez szakértők szerint akár még reális is lehetett. A 2000-es Limitedet Németországból hozták, jelenlegi gazdája már a negyedik (és 147 ezer, na persze). Mivel a kocsinak különösebb hibája nincs, úgy véli, a szellőzőrendszer apró problémája, a belső keringtetés fixre záródása miatt akartak szabadulni tőle. Pár órás internetezéssel sikerült megszerezni az eredeti szervizútmutatót, majd további pár óra otthoni bütykölés után a Voyager úgy szelel, mint rég.