Teszt: Chrysler Voyager 2.5 TD Limited - 2000

Az elmúlt 13 ezer kilométer során egy kormányösszekötő rúdfejet és egy izzítógyertyát kellett cserélni, különben a gép kifogástalanul üzemel. Fény derült még pár apró, akár típushibának is nevezhető konstrukciós baromságra is. A lapos orr nem fogja fel a felverődő kavicsokat, a szélvédő csupa pörsenés. A kövekkel a klímahűtő elhelyezésénél sem számoltak a tervezők, így jelenleg már a harmadik, 60 ezerért cserélhető, 30 ezerért hegeszthető alumíniumhűtő cseréli a hőt a lökhárító mögött.

Oszi, a tulaj különben nagyon elégedett a kocsival. A szép, nagy busz birtoklása, a kényelemben elgurult órák mellett a legalább 7,5 literes átlagfogyasztás (városban tízre is simán felmehet), az odafigyelést igénylő motor vállalható kompromisszum.

A Voyager rohadni nem szeret. Sok magyar rendszámos autó Ausztriából került hozzánk élete virágában, ott pedig híresen szeretik sózni az utakat. És mégis: ha alánézünk egy-egy szomszédból befutott kocsinak, alig-alig találunk rozsdafoltokat. Még a kipufogórendszer is lassabban öregszik, mint az általában első pillantásra felismerhetően sógoréktól érkezett importautóké. Az elektronika okozhat gondokat, de nem se kép-se hang jellegűeket, inkább csak bosszantó apróságokat, mint egy megakadó ablak, meghaló tempomat.

Vásárlásnál az első dolog, amire oda kell figyelni, hogy személyautó legyen. Egyszer majdnem vettem egy 2007-es Dodge Ram Vant, hétülésest, dízelt. A tulaj elmondta, hogy Hollandiában fut ilyen néven a kocsi, meg hogy az övé milyen jó, meg hogy sosem hajtja tartósan 140 fölé. Már a banktól is megkaptam a visszaigazolást: rendben a hitel, amikor kiderült, hogy kétszemélyes teherautótól van szó, melybe utólag rakott üléseket a leleményes magyar gazda. Ezt elfelejtette mondani a tetű. Ha át akarunk minősíttetni egy ilyen, teherautónak behozott kocsit, sokszázezres utólagos regadó-befizetéssel, ha pedig így akarjuk személyautóként használni, gyakori rendőri zaklatással kell számolnunk, szóval hagytam a fenébe.

A második dolog, hogy feltegyük magunknak a kérdést: tényleg ezt akarjuk? Nem inkább egy európai buszt, egy Sharant/Alhambrát/Galaxyt? A Voyager sokat eszik, kényes a motor, drága az alkatrész (gondoljunk csak a 215/65/16-os gumik cseréjére, egy téli garnitúra árára!), nem sokan értenek hozzá. Ha ezeket a gondokat is nyakunkba vesszük a szép forma, az ámerikai fíling, a tágas, kényelmes kabin kedvéért, akkor már csak a nyolcvanezres átíratást kell kiköhögni, meg befizetni a nagy lökettérfogatra a sarcokat, és hajrá, mehetünk ki a világból. 130-cal, 140-nel.