Nagyarculati kérdés

Alapvetően zavar, hogy ebben az országban mindenki mást csinál, mint amihez ért. Irgalmatlan adópénzeket elköltünk, hogy a sok polgár mind kitanuljon valami szakmát, aztán az elektroműszerész elmegy vezérigazgatónak, az egyetemi tanár felcsap benzinkutasnak, az informatikusból meg autós újságíró lesz. Beteg ez így.

Gondoltam eddig, hogy szockó hagyaték, ilyen csak nálunk, a kereslet-kínálat törvényét most tanulgató kelet-európaiaknál fordul csak elő. Egy frászt. Itt van például a Volkswagen. A név jelentése: népautó. És eddig valóban jobbnál jobb népautók kerültek ki a cég konyhájából. A Bogár persze. Meg az 1-estől 3-asig húzódó Golf-széria; mind zseniális volt. Ja, és az origami-, majd a tulokfejű Passat, mindkettő évtizedeken át a nyugdíjasok titkos tippje. Meg az ifjaknak a kiváló GTI-k, a napszámosoknak az elpusztíthatatlan Transporterek.

Akadtak mellényúlások, a 411, a K70, a 4-es Golf, meg a nemrég kimúlt szappan-Passat. De az összképet ez a pár baki alig befolyásolta. Cipőt a cipőboltból, népautót a Volkswagentől. Az örök igazságok működtek.

Aztán az ezredforduló táji recesszió miatt az európai autógyártók mind elvesztették a fejüket. A BMW megvette a Rovert, a Mercedes összebútorozott a Chryslerrel, a Volvo meg sikerei csúcsán eladta magát a Fordnak. Az általános elmebaj hullámai még az olyan langymeleg autógyártókat is utolérték, mint a Volkswagen. Nevezett először a Passatot tömte tele koreaias hatású műfa betétekkel, kínaias álkróm berakásokkal és kipróbálatlan, echt deutsch Bosch-elektronikákkal. Majd úgy döntött: egyszerre nyit két irányban, a Boss öltönyök és a sártiprás felé. Ebben eszközei: Phaeton az űberfauvé, Passat W8 egy láthatatlan vevőkörnek, és a Touareg. Gott im Himmel!

Korábban azt hittem, korunk úrhatnám polgára autóban az Audi. Hát nem. Az már olyan jó, hogy lassan tényleg elhisszük, luxusmárka. A lottóötösének nyereményét Tupperware edényekbe és szuperszéles Tensai plazmatévébe fektető menőtanonc ma a Volkswagen.

A Touareg úgy feszengett a terepjárók gyártásában tapasztalt Mercedes, Nissan, Toyota hasonló SUV-jai között, mint első generációs értelmiségi a Rotary Club díjkiosztó bálján. Nem használt neki a szappanformájú orr-rész, a bátortalan sárvédőívek, odabent a szuperműanyagok és silány plasztikfelületek véletlenszerű kombinációja, a látványos, de a tükröződések miatt sokszor leolvashatatlan műszerek. Nem szabadidő-autó lett, hanem vegyesen sikeres ötletekkel feldobott családi kombi, amit tapasztalat híján Bigfootokról vett emeléssel próbáltak dögössé tenni. De a másfél kilométernyi távolságból még szabad szemmel is jól kivehető Volkswagen-embléma azért behozott egy egészen méretes vevőkört a Touaregnek. Eddig összesen háromszázezer egyedet. Nincs ezzel baj, szerintem Tensai plazmatévéből is elfogyott legalább ennyi Európában.

Ha élőben annyira talán nem is, papíron a régi Touareg nem mutatott rosszul. Kapcsolható összkerékhajtás, zárható központi osztómű, felező, felárért pedig zárható hátsó diffi, 160 és 300 milliméteres hasmagasság között emelhető és keményíthető futómű. De mivel az extrákat drágán mérték, és azokból a külvilág úgyse látott semmit, inkább az alapkivitel lett népszerű. Sajnos, még úgy sem mérték valami hűdeolcsón.

A valóságban az alap-Touareg nem volt jó autó, ezt a Népítéletben szereplő vegyes vélemények is igazolják. Állítható légrugózás nélkül az első futómű különféle alkatrészei könnyen fennakadtak a nagyobbacska köveken, a hátsó meg összeturmixolta a bennülők lelkét a veséjükkel, a lépükkel, a tüdejükkel, úgy rázott. És alaposan zörgött is. Az ülései rövidek voltak, buta szögben álló kormányát sehogyan sem lehetett jól beállítani, aki még régebben szolgált a seregben, talán emlékszik a pózra a Csepel teherautóból .