A magára adó vállalatvezető előtt nincs presztízse. Beosztottnak adni viszont a pénzügyi vezető álláspontjába ütközik. Nagycsaládosoknak kényszermegoldás. Törpének óriás, óriásnak törpe. Mégis egyre több van belőle. Vajon miért?
Áttekintettünk háromgenerációnyi 1,4-es ötajtós Astrát , szót ejtettünk a dízelkombikról, ideje a divathullámon régóta lovagoló pufók kategóriatársakról, az első és második Zafiráról értekezni.
Tér és érzete
Unalmas téma, de a marketinggépezet ezt sulykolja, és a vásárlók ezért veszik a vízi emlősök kecsességét hordozó egyterűket. Nos, a régi Zafira tágas. Fölfelé. Ha általában klausztrofóbiát érez a tető közelsége miatt, ezt nyugodtan megveheti. Inkább vagyok nyehenyóca, mint nagydarab, így szélességben pont elférek, de a bal lábam 45 fokos szögben akad fel a kerékjárat belső kitüremkedésén. Őszintén megmondom, inkább farolnék a középső sorba. Hátra viszont hatéves önmagamat sem kívánom. Borzalmas érzés lehet hosszabb időre oda szorulni. Kiskamaszkoromban szívesen kuporogtunk az árokparton túli óriási nyárfán; most is inkább a göcsörtös ágakat választanám, mint a Zafira kalodáját.
Sokáig jópofának véltem az Opel világújdonságát (vagyis hogy egy ilyen, viszonylag kicsi autóba hét ülést zsúfoltak), de már látom, reklámfogás az egész. Négy főnek csodás, nyugodtan elvihetik a mélyhűtőládát a nyaralásra. De ha sűrűn érkeztek a gyerekek, inkább a nagycsaládos vasúti kedvezményen gondolkodjon. Rendben, ha kinyitja a vészüléseket, betuszkolhat négyet-ötöt a cseperedőkből, de hová teszi a motyójukat?
Leghátul a második Zafirában sem jobb a helyzet. A padlóból előbányászható ülések praktikussága miatt ugyan meleg gratuláció illeti a tervezőt, de használhatóságuk az egykori zsúfolt munkásvonatok peronján felcsapható zsámolyé. Nem kicsik, a támlájuk ugyan elég magas, de a láb akkor lesz kényelemben, ha lótuszülésbe helyezkedünk. Csomagtartó természetesen nem marad.
Középen viszont irigylésre méltó tágasság jár, főleg, ha teljesen hátra csúsztatjuk a padot. Különös, mert ugyan arasznyival hosszabb lett az új, de a tengelytáv gyakorlatilag változatlan. Elöl megint elfogyott a tudomány: jó magasan trónolunk, de a dob ugyanúgy nyomul a bal láb kárára.
Összefoglalva: hiányzik az a 30 centi, ami például a Grandist hátul is kedves kisdedóvóvá teszi, főleg a Zafira szűk cellájához képest. De ha egyszerre akar sok embert szállítani kényelmesen, szánjon rá egy rodiusnyi összeget.
Bel- és külvilág
A Zafira 1998-99 fordulóján jelent meg. Nehezen magyarázható, miért nem sikerült korának megfelelő, modern berendezéssel ellátni. Bumszli tekerentyűk, randa kapcsolók, egyáltalán: szomorú formák. Mindenáron meg akartak felelni az évtizedek szívós munkájával kialakított Opel-vásárló-ízlésnek? Vagy annyira forradalminak látszott a külső, hogy kockázatosnak látszott tovább borzolni a kedélyeket? Mindegy, így sikerült.
Kintről nézve, bevallom, elfogadtam. Nem szép, de Henry Moore sem a természet utánzásával gyönyörködtet; arányosnak látom. Kategóriatársai valahogy mind rosszabbul sikerültek.
Emlékszik még valaki az első Nissan Prairie-re? Iszonyat, nemde? Nekem volt egy. Akkor úgy gondoltam, képtelenség kis nagyterűt normálisan megcsinálni. Nos, mégis. Persze, azóta számos sikeres próbálkozás volt eredeti gondolatom megerősítésére, de az Opel jó úton jár. Bár ez a tucatszürke szín inkább a beolvadást, a feltűnéstől való iszonyodást támogatja.
A második sorozatnál már más vezérelte a dizájnereket. Biza, csábos: kilónyi króm, látványos kerekek, erős élek, vonzó színek. Ha az első olyan dísztelen, mint a fácántyúk, a második egyenesen kakas. Nekem utóbbi kéne. Nem mondom, hogy tátott szájjal bámulják, de van tekintélye. Nem villognak le annyira az autópályán, nem nézik levegőnek a német presztízsautóval járó vállalkozók.
És a belseje: Opel-mértékben forradalmi a fejlődés. Több árnyalat, bátor formák, szinte luxusfelszereltség. A tesztautó Sport felszereltségben pompázik, ehhez még sportpedálok is tartoznak. Gyárilag, nem ám Totál Károlytól !
