2014.10.21. 18:23

Nem szeretném leírni mindazt, amit már Jamrik Levente és Kizmus Szabolcs történészek alaposan feldolgoztak, de mindenképpen kikívánkozik belőlem annyi, hogy egy maradandó élménnyel lettünk gazdagabbak ma. Tudtuk, hogy ide biztosan el kell jönnünk, de nem sejtettük, hogy a felemelés és a nyomasztás végleteit alig ötven méterre egymástól találjuk meg.

A keleti torony tetején állva (nyugati nincs, ezt rosszul említem a videóban, a délit lebontották és csak az északi maradt meg a nyugati párjaként) a látvány egészen fantasztikus. Mintegy negyven méter magas, ráadásul – nyilván okkal – egy csaknem hatszáz méteres hegytetőn áll, így a Balaton és a környező nagy városok remekül láthatók.

Jó időben akár a Magas-Tátra is. Ingatag, rozsdás vaslétra visz fel, természetesen csak saját felelősségre és egyszerre ne álljanak ketten rá, úgy nagyjából biztonságos.

Egyedül idejönni nem okos ötlet, pláne nem a föld alá, mert ott semmi nincs, csak a nagy sötétség és a furcsa, áporodott dohszag, vegyítve némi akkumulátor- és gázolajszaggal. Hasznos lehet a belső elosztást mutató térkép, a neten megtalálják. Két szint van a föld alatt, de lejutni nem egyszerű, mivel a főbejárat el van torlaszolva, sok szellőzőkürtőt és lejáratot pedig teledobáltak sittel.

A vészkijárat ellenben szabad, de húzzák össze magukon a kabátot és feszesre a hátizsákot, mert könnyen elakad bármilyen kiálló vasdarabban. Abból pedig van bőven mindenfelé. Fejlámpa kötelező és főleg az óvatosság, MINDIG nézzenek a lábuk elé, odalent elég kacifántos a helyzet.

A görbe vaslétra, amit a vészkijárathoz hegesztettek, nem túl bizalomgerjesztő, de tart még, odalent már valakik kék és zöld festékszóróval megjelöltek egy útvonalat, mert eltévedni nagyon könnyű, a jó tájékozódás kulcsfontosságú, a lépcsőlejárat remek viszonyítási alap.

Odalent elképesztően nyomasztó a közeg. A sötétség egy dolog, egy-egy jó, ledes fejlámpa aranyat ér idelent, inkább a tudat, hogy itt baj esetén akár hét napig is létezni kell, na az a durva. Ennyi időre való élelmet halmoztak itt fel folyamatosan.

Mondjuk, vidám nem lett volna akkor régen sem, mert a két – egyenként 820 lóerős – belsőégésű motor két napig tudta garantálni a bázis hatalmas áramigényének kielégítését. Gondoljanak csak bele, mennyi energia kellhetett a három, kétszáz kilométer hatótávolságú rádióantenna és a hozzájuk kapcsolódó rádióadók működtetéséhez. Nem pite. Jöjjenek le velünk.

Persze, nagyjából mindent elvittek már innen, amit lehetett, ezért is lepődtünk meg, hogy sok helyen megmaradt a masszív polcrendszer. Jól látszottak a néhai munkaállomások helyei, a fali elektromos kiállások és kábelvezetők mutatták, hol ültek hosszú órákon át az itt szolgálatot teljesítő katonák.

Csövek, kábelek, sok minden hiányzik, de látszik, hogy a szabad rablás addig tartott, amíg be nem betonozták a főbejáratot. A szűk vészkijáraton már nem férnek ki a nagyobb darabok, odalent pedig áramellátás nincs.

Jó volt végre kimászni a kis fémgyűrűn keresztül a jóisten napsütésébe. Oda se neki, hogy közben elszakadt a hátizsák, ennyit megért a dolog. Nem tudjuk, mennyire volt illegális ez a kirándulásunk, de ha az is volt, azt mondjuk: megérte. Kevés ilyen hely van idehaza.

Mire ezeket a sorokat olvassák, már valószínűleg valahol a Balaton körül kavarjuk a sarat és hatolunk következő célunk felé. Az is elég érdekes lesz, elhihetik.

A túráról készült összes cikkünket megtalálja ezen a linken.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.