Eltemetett milliárdok a hegy tövében

Ezzel a hivatalos bevezetővel indul az ismertetője annak az erődítményrendszernek, amely mai napig fennmaradt mementója Sztálin paranoiájának és a kommunista-szocialista rendszer elképesztően fölösleges költekezésének.

Az erődrendszert Algyő és Lenti között építették ki csaknem 630 kilométer hosszan, így hozva létre egy elsődleges ütközési zónát az esetlegesen a néhai Jugoszlávia felől támadó nyugati hatalmak ellen. Több tízezernyi katonával a lövészárkokban.

Josip Broz Tito volt az egyetlen olyan államfő, aki nem hódolt be Sztálinnak a második világháború után, hiszen a németeket saját embereivel (és jelentős szövetséges segítséggel) űzte ki az országból, amelyet vasmarokkal irányított. Éppen ezért lett törvényszerűen kegyvesztett Moszkvában, Sztálin pedig nem kockáztatta meg az esetleges konfliktust a hazafias és harcias, valamint remekül kiképzett és tapasztalt partizánsereggel. Inkább megbélyegezte és nyugatbarátnak titulálta hát az államot és betegesen rettegett az ebből az irányból felépülő támadástól. Természetesen Európa összes szocialista állama bólogatott, így a Terv- és Békekölcsönök felvételét követően, 1948 után megkezdődhetett a grandiózus építkezés (pedig a németek már a második világháború elején bebizonyították, hogy az efféle védvonalaknak a modern hadviselésben nincs sok értelmük).

Hétmilliárd akkori forint ment a levesbe, hiszen Sztálin 1953-ban meghalt és két évvel később – 1955-ben már olyan szinten konszolidálódott a helyzet Jugoszláviával, hogy októberben el is kezdték a frissen elkészült szakaszok bontását. A maradékot a hatvanas években a lakosság hordta szét.

Ennek az erődrendszernek a maradványait tárta fel és tette látogathatóvá a Hadtörténeti Múzeummal közösen a Páka Értékeiért Egyesület, ami követendő példa idehaza, legalábbis ebben a formában bizonyosan. Egyrészt a tanösvény informatív, a táblák, ábrák és metszetek jól elhelyezettek, nem is értem, miért volt az jó és kinek, hogy helyenként letépte őket a helyükről. Két-három pados, asztalos pihenőhely is akad az ösvény mentén és persze vécék is, bár ezekre ráférne némi takarítás, hogy az idelátogatók ne Alberto Tomba-pózba dermedve álljanak rajthoz a művelet előtt.

A védelmi rendszer önmagában ezen a szakaszon nem túl mély, egyetlen térképvázlat sem tanúskodik arról, hogy mélységében több vonalban kiépített lett volna. Ami valószínűleg máshol nem így van, hiszen a szovjetek mesterei voltak a mélységi védelemnek, amely nem ismert sem ember- sem anyaghiányt. A Maxim géppuskák és a kiskaliberű páncéltörő lövegek már az ötvenes években sem képviseltek komoly megállítóerőt, bár arra talán elég lett volna mindez, hogy lelassítsa az ellenséges támadást, amíg a frontra ér a hátországból az erősítés. Azokon a felvonulási utakon, amelyekbe tegnap mi is belekóstoltunk az X-Traillel.

Attól függetlenül, hogy ezúttal nem kellett tíz méterrel a föld alá ereszkednünk, ez sem volt kevésbé nyomasztó hely, mint az 504-es komplexum. A 120 centiméter mély, alul ötven, felül nyolcvan centiméter széles lövészárkok látszólag kusza hálózata, a tízméterenként kialakított pihenők és az állandó, nyirkos nedvesség (mert ha valahol rossz ötlet lövészárkot ásni, akkor az a hegy alja) idegőrlővé tehette az itteni szolgálatot. Kész szerencse, hogy ez az agyrém sosem valósult meg teljes egészében és nem töltötte be funkcióját.

Megmaradt egy olyan kor emlékének, amikor minden sarokban egy népellenség lapult és a terror itt járt az utcákon, nem a tévék képernyőin.

Az erődrendszerről kiállítás tekinthető meg a pákai művelődési házban.

Hétfő, szerda, péntek: 8:00-16:00
Kedd, csütörtök: 13:00-20:00
Szombat: 18:00-20:00

A túráról készült összes cikkünket megtalálja ezen a linken.