TCTVS11EP06: A Type-R Civic, nem pedig fúvik

TCTV: Honda Civic Type-R összehasonlító (2017 - 2015 - 2007)

2017.12.14. 15:53

A Type-R legendája akkora, hogy a Google adatközpontjaiban külön szervertermek foglalkoznak a frankómegmondó tinédzserek posztjainak indexelésével. Úgy is működik, mint a legendák általában: mindenki hallott róla, mindenkinek van róla véleménye, senki se találkozott vele személyesen. Az idei legenda mellére ráadásul oda van tűzve a 7:43,80-as nürburgringi köridő, ami önmagában is kiváló hősköltemény-alapanyag: lenyűgöző, céltalanul heroikus és teljesen ellenőrizhetetlen. Azt találtuk ki, megnézzük közúton és versenypályán is, és összemérjük a legenda korábbi köteteivel, hogy kiderüljön, merre megy az idő. Íme:

Ha nincs kedved videózni, összefoglalom írásban: az új Type-R kiváló autó. Sokkal élhetőbb közúton, mint az elődje, kicsit gyorsabb versenypályán, és mindkét területen jól működik, ami rettentően ritka, tulajdonképpen egyes Porschékon kívül a kicsomagolás után, a dobozból kivéve, minden felkészítés nélkül nem nagyon tudja ezt semmi más. Benne van az a nehezen definiálható általános jóság, ami nagyon kevés autó sajátja, és mindehhez meglepően, nagyon-nagyon, tényleg nagyon gyors. És most lássuk azt a margótól margóig érő, mindent kitöltő, apró vízcseppekből lassan nyomasztó, fekete felhővé összegomolygó de-t, amit mindannyian érzünk jönni:

DE

De így, közel fél év távlatából pontosan az történik, amit az augusztusi pályázáson végig a csontjaimban éreztem: hogy visszagondolva nem a friss Type-R magabiztos, szilaj hatékonyságára, a soha elfogyni nem akaró erejére, a pazar egyensúlyára vagy a betonalap-szilárdságú fékrendszerére emlékszem vissza a legkönnyebben, és nem is az elődje mániákus, ölni akaró csörtetésére.

Nem. Hat hónappal később is a tízéves, gombóc űr-Civic fémes trombitái szólnak a fülemben, ahogy egy pendüléssel leejti a fordulatot, ahogy felvakkant a féktávok visszaváltásain, és ahogy túl 320 ezer megtett kilométeren még mindig másodpercenként 133 robbanás tűzijátékával ünnepli a szívómotor csodálatos, eszement tökéletességig faragott hiábavalóságát.

Különösen ironikus, hogy tíz évvel ezelőtti bemutatójakor a mostani teszt nagy öregje volt az első “rossz” Type-R. Sperr nélküli, csatolt lengőkaros, MacPherson-os tucatalapokra épített, dagi furaság. Mostanra meg az utolsónak érződik a rendesekből.

Persze: ez az autó nem gyári. Nem gyári, hanem igazi. Ez az igazi Type-R, a tulajdonos által részleteiben a saját ideáljához igazított népi sarjadék, ki törzsének él, érette, általa; sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, otthon leli magát ajakimon dala, ahogy Arany János, a gyors Hondák prófétája olyan csodálatosan megjövendölte. Ilyen egy tízéves Type-R, kiteljesedve a természetes közegében. Egy rozsdamentes Toda leömlő, könnyebb Fidanza lendkerék, HKS légszűrő, nem sok, de értőn összeválogatott alkatrészek. Még egy jó sperrt kíván, és négy drága rugóstagot, és varázslatos lesz. Egyenesben soha lesz gyors, egy közepes modern dízel bármikor simán ellép majd nyomatékból, de ha ez egyáltalán felmerül valakiben, akkor egyszerűen nem érti a Type-R-t.

Type-R-t nem a legyorsulás vágyából veszünk. A Type-R nem a kifelé kiabálásról és a dominanciáról szól. Nem a környezetére kíván benyomást tenni. Type-R-t introverzióból veszünk. A befelé figyelés, a fejlődés, a megértés, az összecsiszolódás kedvéért. Type-R-t a mechanikai interakció öröméért veszünk. Katalógussal és stopperrel csak az újabbakat szabad megvenni. De az istenért, ha sportautóért indulsz a boltba, ne vigyél magaddal se katalógust, se stoppert. Soha.

~~~

Alapos összehasonlító tesztünk írásos változatában felbukkan a legnagyobb mumus, a Ford Focus RS-is.

Az itt szereplő 2007-es, 320 ezer kilométeres Civic Type-R járt már a teljesítménymérő padunkon is.

Ilyen jól esett nem szeretni a gombóc-CTR-t újkorában.

Csikós Zsolt pedig így olvadt vajként az újra.