Hajdúpéterezésbe kergetett a villanyautózás

El tudtam volna képzelni szebb első gondolatot hajnalban, mint egy önszopatásra finomhangolt hétnapos út első reggelére ébredni. A terv, hogy ezzel a mocskos hólében tocsogó Kia Soul EV-vel elmegyünk Nürnbergbe, majd három nap játékautókiállítás után visszajövünk. Útközben feszült szemekkel lesve a térképet, gyorstöltőket keresve.

Az önszopatás részben vállalt kockázatcsökkentés, mert terv szerint odafelé beosztjuk az utolsó elektront is, nehogy egy-két, térképen jelzett töltőt ne találjunk a helyén vagy nyitva – szóval nem fűtünk, nem sietünk. Aztán visszafelé, ha már felmértük, mennyire megbízható az osztrák és a német töltőhálózat, jöhet a relatív hedonizmus.

Az első tervezett töltést már Budapest határában buktuk. A pályázás előtt jó lett volna még rányomni gyorstöltővel, amit enged a rendszer. Sipi ugyan éjjel teletolta az akksikat az otthoni hálózatról, írt is 126 kilométert a reggeli starttól a Soul, de az utolsó reggeli beszerzőkör végére 90 se volt. Villanyautós körökben van egy mondás, hogy a Nissan Gablininél el szokás hajtani a nem nissanosokat a töltőtől. Jó lett volna ezt tesztelni, de zárva voltak, így viszont bejött az az extrém helyzet, hogy Győrig egyetlen esélyünk volt feltölteni a Kiát, az Old Lake hotel parkolójában, Tatánál.

Szóval hidegben utaztunk az M1-esen Budapest után Tata felé. A hosszabb lejtőkön Sipi optimistán rátolt a fűtésre, de a fél percekre befújt 23 fokos légtömeg nem sokáig bírt a kinti mínusz két fokkal, és az olyan méretes hideg tárgyakkal, mint a bőröndök, laptopok, dobozok, na meg lényegében a belső borítás java. Győrig velünk jön Zsiga, Sipos úr cimborája. Amíg velünk van, valamelyest távolabbinak látom a hipotermiát. Egy átlagos felnőtt testhőmérséklete 36 fok, ekkora térben nem elhanyagolható ennyi biomassza.

A gablinis zárt kapukat még nem éreztük nagy pofonnak, bár adott egy oroszrulettes alaphangulatot az első pályás kilométereknek. A magyar villanyautózás sötét oldalát aztán meg is néztük belülről az Old Lake-nél. Képzeld el a szitut, hogy autópályatempóról megérkezel egy rohadt nagy hófödte parkolóba, tele mindenféle színes autóval, és egy alig egy méter magas, keskeny, leginkább fehér oszlopot keresel. Oké, recepciós segítséggel meglett, csakhogy az egész annyira semmilyen, hogy tele is parkolták a környékét. Itt jött a maszatolás a centikkel, hogy a villanyos parkolóhelyekre álló Ford Ka vagy Swift seggéig tolva a Soul orrát elérjük a töltőt, de a kábel sehogy sem adta ki. Így lett, hogy keresztbeálltuk a dupla mozgássérült parkolót.

Részlet a magyar villanyautós mindennapjaiból. Budapest és Győr között megálltunk megpakolni az akksit. A töltőhöz közeli helyet egy Ford Ka és egy Swift foglalják, kényszerből hajdupéterezünk, hogy elérjük kábellel. #tcetap #oldlakehotel #kiasoul

A photo posted by Totalcar.hu (@totalcarhu) on Jan 24, 2016 at 2:18am PST

Nem akarok messzemenő kijelentéseket tenni a villanyautózás jelenéről egy délelőtt után, de valamit csak elmond, hogy ennél a bizonyos Old Lake-i töltőnél nem működött a gyorstöltés. Pontosabban a gyorsabb töltés, mert rendes, egyenáramos gyorstöltő itt nincs, csak egy háromfázisú, 22 kW-os, amiből a Soul csak egy fázist tud. Na, ez nem működött. Az M1-es mellett, bő ötven kilométerre a gablinis töltőtől és nagyjából ugyanennyire a győritől ez egy száraz oázis a sivatag közepén. A recepciós srác lelkiismeretesen próbálkozott a hidegben, de sehogy sem indult meg az áram. Azt mondta, amúgy is kéthavonta(!) egyszer jár náluk villanyautó. Utoljára még jó volt a töltő. Azóta írt egy leafes. Nekik két hónapja se volt már jó. 

Most alig múlt dél. Bő egy órát ültünk az áthűlt Kiában, aztán bemenekültünk a hotel esküvőkállítására. Itt meleg van és szép hoszteszek, úgyhogy kivárjuk még azt a másik egy órát, míg a sima csepptöltő összeszed nekünk egy győri hatótávot. Ott már biztosabbnak ígérkezik a gyorstöltés. Megnyomjuk majd, ahogy tudjuk, aztán irány Göttlesbrunn, Bécs előtt. Ott is lesz 90 kilométer távolság, de attól nem parázunk. Sipi házától eddig 88 kilométert jöttünk, 36 kilométer maradt benne, mikor beálltunk ide, szóval a remélt 120 kilométert hozzuk síkon, hűtve. Ausztriában kicsit mások lesznek a terepviszonyok, este pedig bejön még szivolának a fényszóró, de a mai cél továbbra is Passau. Nehezen indul a projekt, de ami rajtunk áll, megtesszük, hogy hétfő délutánra Nürnbergbe érjünk. 

A Kia amúgy összedobott az úthoz egy fasza térképet, ahol követhetőek vagyunk, íme: 

Az út összes posztját megtalálod egy helyre gyűjtve ezen a linken.