A kompresszort is vissza kell hűteni, mint a turbót?

2011.09.01. 19:09 - Papp Tibor

Kedves Tibor!

Kompresszoros autót szeretnék a közeljövőben vásárolni és az lenne a kérdésem, hogy a turbós motorkohoz hasonlóan mondjuk hegymenet után kell alapjáraton járatni a motort?

Köszönöm segítségedet, üdv:

Imre 

Kedves Imre!

Röviden:nem.
Bővebben:
A turbósoknál a járatás azért szükséges, mert a feltöltő a motor fordulatszámától függetlenül iszonyatosan pörög, a mai kis feltöltők akár 200 ezer ford/perccel, és a motor hiába áll meg, a járókerék forog tovább. Ilyenkor egy motorleállítás gyilkos, mivel a csapágyazás kenése megszűnik egy pillanat alatt, ami főleg a siklócsapágyas feltöltőknél gáz. A turbónál a másik ok, hogy a turbina egy az egyben a forró kipufogógázban van, így erőteljes terhelés közben irtózatosan felhevül. A járatás során visszahűl, nem kokszosodik el, nem maradnak feszültségek a hirtelen lehűléstől az anyagában. (igaz, a hűtést a modern motoroknál külön hűtővízkeringetéssel megoldják, egy kis villanymotoros szivattyúval, amely a motor leállítása után is működik).

A mechanikus feltöltőknél nincs ilyen gond, hiszen a főtengely hajtja a kompresszort, sőt, sok esetben alacsony fordulaton egy kuplung eleve leoldja, és megáll. Másrészt, ezeknek lényegesen kisebb a hőterhelése, nincs dolguk a kipufogógázzal. Nem mondom, autóverseny-jellegű igénybevétel után minden autót járatni kell, hogy általánosan visszahűljön, de a napi használat során a mechanikus hajtású kompresszor nem igényel annyi finomkodást, mint a turbó.


Üdvözlettel:
Papp Tibor

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2011.09.01 20:26:20Bruszli

    A c-merci kompresszorai megbízható szerkenytűk?

  • 2011.09.01 20:29:58BOSCHtechnikus

    Ezen van hűtőborda:
    [link]

  • 2011.09.01 20:39:41BOSCHtechnikus

    [link]

    na

  • 2011.09.01 20:43:57Bambano

    Sayniqua: lehet, hogy a kompresszornak mindegy, hogy lehűtöd-e vagy sem, de az alumínium hengerfejnek szerintem jót tesz, ha rendesen lehűtöd.

  • 2011.09.01 20:47:02Pootj

    Persze, hogy van rajta hűtőborda, hiszen a levegő felmelegszik benne (lásd biciklipumpa alja intenzív kerékfújás után illetve egyetemes gáztörvények). Azért egy kompresszor hőterhelése nagyon messze van a kipufogóétól. Kompresszornál a hűtés nem annyira kritikus. Használt turbóst viszont nem vennék...

  • 2011.09.01 20:57:29GGergő

    Én is hasonlóan járok el, mint az előttem szóló "nagyiWRX" és a módszer egy turbodiesel VW-en 160000 km-óta működik eddig hibátlanul. Kiegészítésként annyit, hogy én autópályás tankolás esetén még jó 2 percet szoktam alapjáratok hagyni mielőtt leállítom.

  • 2011.09.01 21:09:34CubΕ aki jelenleg nem kommentezhet

    Én két hete dobtam be egy kompresszort az E30-ba, azóta a Subaru WRX-ek meg a csicska Evok elkerülnek messzire. Hétvégén beállt mellém egy Impreza STi a lámpához. Értitek mellém. Na mondom ez versenyezni akar. Átnézek, valami zselés hajú kotonszökevény ült benne. A Subarus azóta is ott áll annyira megrémült, olyat gyorsultam, hogy az idő eltorzult és előbb értem a következő lámpához, mint ahogy elindultam.

  • 2011.09.01 21:14:32BOSCHtechnikus

    Pootj: csak viccből linkeltem be egy negyvenes-ötvenes évekbeli Bugatti motort.
    CubΕ aki jelenleg nem kommentezhet: milyen kompresszor ment bele? Milyen vezérlő van hozzá, és hogy méred a légnyelést? Érdekel a téma.

  • 2011.09.01 21:29:14egy type-r barát

    Cube aki jelenleg nem kommentezhet,te egy büdöstojás vagy!

  • 2011.09.01 21:31:06McK

    Hogyan mérné? Sehogy,fingja nincs róla.
    De legalább humoros. Vagy azt gondolja,hogy az.

  • 2011.09.01 21:39:54phrascarica

    Namármost egy közeli rokon 8 éves Renault Traffic 1.9 DCI-jében 450ekm van, leginkább autópályán használja és halvány segéd fogalma sincs a turbó visszahűtéséről és legfeljebb 30e km-enként cserél olajat -ha éppen eszébe jut és van ideje rá-, az autópályán meg leginkább padlógázzal szeret menni.
    Ezt lehet összeadni :)

  • 2011.09.01 21:45:19GiXXXer

    CubΕ aki jelenleg nem kommentezhet: Te voltál az a BMW-s, akit legyorsultam a haverom szomszédjának a kompresszoros 105-ös Skodájával??? :) Láttam a tükörből, hogy állva hagytál egy Sti-t, gondoltam bekapcsolom az SPM fokozatot! Persze ezt már nem írod le! :P

    A témához: a turbónál még azért is nagyon fontos a visszahűtés, mert a megszűnő olajáramlás miatt a kritikus esetekben 7-800°C-os feltöltőbe nemes egyszerűséggel belekozmál az olaj! A felületi kokszosodás pedig nemcsak a járat keresztmetszetét csökkenti, hanem a hőelvezetést is nagyban gátolja, tehát ha gyakran állítjuk le a kocsit hajtás után, akkor még az egyébként normális használattal is jóval hamarabb fog tönkremenni.

  • 2011.09.01 21:45:52Gyurma73

    nem kell hűteni semilyewn turbós kocsit,na persze gondoljátok ahogy az emberek 99%-a tudja miről van szó?
    egy átlag nő azt sem tudja hogyí turbó vann a kocsijában nem hogy hűteni fogja.
    A mai modern kocsikat az átlag emb erre tervezték nem hozzáértőknek.
    Egy modern ducató JTD észélkül haJtva is elmegy 500ezret.
    Ja majd gondoljátok a sofőr kinek köze nincsa A kocsihoz majd ezzel fog bajlódni mujnkaidő végén??

  • 2011.09.01 21:53:11mercis1

    Gyurma73
    "Egy modern ducató JTD észélkül haJtva is elmegy 500ezret."
    Ez szép...Soha, semmilyen fiatszerüség nem megy el 500-at..max 5 motorral......

  • 2011.09.01 22:16:52no_holy_shit

    1, nem azert kell huteni a turbot mert porog hanem azert mert a felhevult turbot (kipuffgaz) leallitva, megszunik az olajutanpotlas, ami huti a turbot, akkor meg tovabb emelkedik a turbo homerseklete. Ilyenkor az olaj (foleg a teszkos, meg a nem megfelelo) "odaeg"

    2, vizes turbo ritka (mai autoknal nem is jut eszembe), regen 80le-s VW 1,6TD-n volt. Benzines turbon vizhutest meg nem lattam, de az nem jelent semmit

    3, altalaban kap a turbo a siklocsapagy felszine ala 0,2mm-re hoelemet, parat a turbo hazara. Majd nyaron megengedett ossztomegre pakolva (inkl. utanfuto) fel alacsony sebesegi fokozatban vmelyik hagora es amikor mar nem emelkedik a homerseklet tovabb akkor gyujtas le es figyelni hogy meddig emelkedik a homerseklet.

    4, normalisabb motorvezerlokben van kipuffgaz es turbohomersekletmodell

  • 2011.09.01 22:21:07akos696

    Én még a porszívót is visszahűtöm használat után.... :)

    Na meg előtte melegítem.... Kicsit beteg már, de ez van. :) Ja fordulatszám szabályozós porszívó.:D

  • 2011.09.01 22:26:26H K ZS

    Úgy látszik CubE ilyen dobálós ember. Hol a Big Mac-es zacskót egy Suzukiba, hol egy X6-os kulcsát az asztalra, most éppen egy kompresszort a "német mérnöki csodába". Aztán pedig várja, hogy mindenki könyörögjön neki az életéért! :-) Milyen neveken voltál még itt? Pl. Hajrá Magyarok? Nem győz a fickó nevet változtatni, mert mindig kitiltják! Én csak egy hülye toyotás vagyok, ha találkozunk, megnyalhatom a szelepsapkádat? Annyira "irigy vagyok" a BMW-re.


    U.i: Most jöttem haza Ausztriából, ott a BMW-s is tud normálisan vezetni és nincs felsőbbrendűségi komplexusa, mint az itthoni BMW-sek 90%-ának!

    Üdv.

  • 2011.09.01 22:26:49Gyurma73

    hát pedig a ducato többet elmegy mint egy sprinter ,ha TETSZIK HA NEM.
    PERSZE HA CSAK INTERNETRŐL OLVASOL ÉS NINCS OLYAN CÉGED AHOL 200 autó van akkor nem értem mit vitatkozom..
    Nálunk a peugeot-fiat-citroen terjed el a középkatagóriában.

  • 2011.09.01 22:27:00Brúno

    CubΕ aki jelenleg nem kommentezhet e46-ból van gyári is, 330 lóval, meg AMG c32 350 lóval. Ezek az autók, nem a japán fapadok... Inkább Mergáról tudok nyilatkozni, kompresszor iránt, mert azok szerelésében vagyok jártas. Nem megy tönkre a kompresszor, nem hiába teszik az amg 55K kompresszorházára a nagyrabecsült szerelő aláírásos plakettjét. Több 200-400 ezer km-et megtett kompresszoros merci jár hozzánk, egyiknek sem cseréltük a feltöltőjét, de a motorba sem kellett belenézni. Más sarkallatos pontot kell megemlíteni itt, az pedig a Vezérműtengely jeladó(k), illetve lampdaszondák, inkább a katalizátor előtti. Az egysoros láncosnál(180K) pedig a lánc csereperiódusát úgy kell betartani, mint a szentírást (200ezer km/ lánc).

  • 2011.09.01 22:29:08CubΕ aki jelenleg nem kommentezhet

    egy type-r barát

    A Hondásokat kifejezetten nem bírom, amikor beállok melléjük a pirosnál mindig valami szarszag terjeng körülöttük. Rettegnek, ha BMW-t látnak.

  • 2011.09.01 22:38:03the red punisher

    H K ZS:
    Pontosan az ilyen szerencsétlenek miatt nevetséges ez az egész, amit csinál.

  • 2011.09.01 22:46:32Ator a Legyőzhetetlen

    CubE: jó a sztorid, de én akkor gyorsultam időeltorzítósat, amikor "kidobtam" a kocsiból a kompresszort. Hiszed, hogy kompresszorral nem vagy ellenfél? ))

  • 2011.09.01 22:48:36isti77

    Vajon a turbós autókba szerelt start-stop rendszer figyel az ilyen apróságokra, mielőtt leállítja a motort? Ezt letesztelhetnétek egyszer egy-két, találomra kiválasztott típussal.
    Nekem úgy rémlik, hogy egyszer, talán egy külföldi Insignia-tesztnél még szóvá is tettétek, hogy nem.

  • 2011.09.01 22:48:51CubΕ aki jelenleg nem kommentezhet

    Ator, legyőzhetetlenekkel nem tárgyalok.

  • 2011.09.01 22:52:33kultúrpesszimista

    "(igaz, a hűtést a modern motoroknál külön hűtővízkeringetéssel megoldják, egy kis villanymotoros szivattyúval, amely a motor leállítása után is működik)"

    Kedves Tibor! Nem tudom, mit ért modern motorok alatt, de ha az elmúlt évek motorait, akkor állítása éppen nem igaz: a '80-as években valóban ez jellemző volt még, számos típusba belerakták, amely egyfajta vésztartalék volt, vagyis ha a sofőr mégis hirtelen leállította az turbós autót, akkor nehezebb volt így - a leállítást követően azonnal működésbe lépő szivattyú révén - kinyírni a turbót. A mai (utóbbi durván 10 évben gyártott) turbós autókból (elsősorban a modern turbódízeleket értve a költségcsökkentés és a pénztárcára káros technológiai igénytelenség jegyében hagyják el sajnos ezt a fontos alkatrészt. A cél egyértelmű: e spórolással a turbó hamarabb "fogy el", ergo lehet hamarabb javítani, cserélni...

  • 2011.09.01 22:53:12Ator a Legyőzhetetlen

    CubE: )), ugye-ugye, csak jól kell nicknevet választani, máris nincsen (verbális) ellenfeled

  • 2011.09.01 22:53:44szabadkai76

    Na,megjött a mi cubénk...Már hiányzott a német fostalicska imádatod...

  • 2011.09.01 22:54:56kultúrpesszimista

    Sayniqua 2011.09.01 19:34:20

    "biztos ami tuti"

    Ez tautológia, értelmetlen. "Biztos, mint a halál" - ennek van értelme.

  • 2011.09.01 22:57:57kultúrpesszimista

    Jav.:

    motorait = motorJait

    ...autókból (elsősorban a modern turbódízeleket értve ITT)...

  • 2011.09.01 23:00:34kultúrpesszimista

    red87

    "ez a vizes visszahűtés mennyire élő dolog? teszemazt, mondjuk egy 1.2 tsi golfban is van ilyen?"

    Erősen kétlem, de ne legyen igazam. Tartok tőle, hogy Papp Tibor jóhiszeműen bár, de dezinformálta a nagyérdeműt.

  • 2011.09.01 23:03:38Uzi

    Tuningolt kompresszoros merciknél hallottam már problémáról. Ugye ott nagyobb áttétellel hajtják meg a kompresszort, az már tud sok lenni neki.

  • 2011.09.01 23:12:19Shadowbull

    "A turbósoknál a járatás azért szükséges, mert a feltöltő a motor fordulatszámától függetlenül iszonyatosan pörög, a mai kis feltöltők akár 200 ezer ford/perccel, és a motor hiába áll meg, a járókerék forog tovább. Ilyenkor egy motorleállítás gyilkos, mivel a csapágyazás kenése megszűnik "

    Draga Tiborom,

    legyetek szivesek ezt a marhasagot nem terjeszteni! A jarokerek meg maximalis fordulatszamrol is lelassul nehany masodperc alatt, tehat ezt a jelenseget csak ugy tudnad elerni, ha padlogazon hajtva hirtelen lefullasztanad a motort. Ez meg eleg valoszinutlen.

    A mai benzines turbokban van elektromos hutoszivattyu, tok felesleges jaratni leallitas utan.

    A dizelekben ritkabb, de azok meg messze nem olyan melegek.

    sb

  • 2011.09.01 23:13:28Shadowbull

    "A cél egyértelmű: e spórolással a turbó hamarabb "fogy el", ergo lehet hamarabb javítani, cserélni..."

    Jajmar bazzeg. Inkabb irjal a dizajnrol, ahhoz is hulye vagy, de legalabb nem ennyire.

    sb

  • 2011.09.01 23:14:02Shadowbull

    "Vajon a turbós autókba szerelt start-stop rendszer figyel az ilyen apróságokra, mielőtt leállítja a motort?"

    Persze.

    sb

  • 2011.09.01 23:14:25kultúrpesszimista

    "A mai benzines turbokban van elektromos hutoszivattyu, tok felesleges jaratni leallitas utan."

    Mondom: kihagyják. A modern TD-kből is. Régebben volt jellemző inkább.

  • 2011.09.01 23:16:39kultúrpesszimista

    2011.09.01 23:13:28Shadowbull

    Jó száz éve a magadfajta okoskodó majmokra azt mondták volna Németországban: himpellér. Én csak azt mondom: dilettáns kotnyeleskedő vagy. Jó szórakozást és büfizést mellé!

  • 2011.09.01 23:20:08Shadowbull

    no_holy_shit


    "Benzines turbon vizhutest meg nem lattam"

    Emlekeim szerint az M157-ben is van.

    En meg olyan benzinmotort nem lattam, amin ne lett volna.

    sb

  • 2011.09.01 23:24:32Shadowbull

    [link]

    A fenyes csovek kozepen. az a turbohutes.

    sb

  • 2011.09.02 00:14:17Tempra

    mercis1

    Ha érdekel, van egy '93-as évjáratú Fiat Temprám, jelenleg óra szerint 480 ezren túl van, fél éven belül meglesz az 500 is, eredeti motorral, ésszerűen használva. Azt belátom, hogy külsőleg nem tökéletes, bár nagy a gyanúm, hogy ebben benne van az is, hogy az elmúlt 10 évben fa alatt is ritkán állt, garázst pedig nem is látott.
    Eddig kétszer valóban "otthagyott", az első alkalommal kb 15ezer kilométerrel a csere után elszakadt a vezérműszíj (igen, a görgők is cserélve lettek, a többi ilyenkor esedékes dologgal, tényleg beszoptam egy hibás darabot), másodszor a másfél éves akku döntött úgy, hogy neki elég volt.

  • 2011.09.02 00:40:53Gordini

    SB: _A mai benzines turbokban van elektromos hutoszivattyu, tok felesleges jaratni leallitas utan._
    Mármint előtt :) Okéoké,tudom,hogy csak elcsúszott.
    Azért úgy a dízelnél,mint a benzinesnél indítás után hagyok egy percet,míg összekapja magát. Leállításnál úgyszintén,nem csak a turbó miatt. Nem is fogyaszt olajat egyik sem,de nem ám - még Cube is megmondhassa :) Ha tudná,persze.

  • 2011.09.02 01:58:57pedig répa

    nagy benzines szívómotor kell oszt jó napot.

  • 2011.09.02 06:42:54dtk74

    Éppen ma cserélem a turbót a Rover 620Ti-men. Most hogy megtudtam hogy kell rá vigyázni, (eddig nem is hallottam visszahűtésről), kíváncsi vagyok mit fog bírni.

  • 2011.09.02 07:13:28fintorka

    Most akkor valaki aki ért is hozzá...(bár úgylátom túl sokan "értetek" hozzá)
    1.4 TSI normál használat során igényel "hűtést" leálítás előtt, vagy nem???
    Nekem azt mondták, hogy nem kell normál használat esetén, csak ha sokat pörög magas tartományban...
    Ez 6-ban 130-nál pörög 2700-2800 körül, az ugye a 6000-hez képest normális használat...

  • 2011.09.02 07:31:24-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!

    elkezdődött a suli. Cube iskolaidőben sose írogat :)
    sztem van némi összefüggés

  • 2011.09.02 08:09:53CubΕ aki jelenleg nem kommentezhet

    Bizony Doki, lehet összefüggés. A 8:09 már iskolaidőben van?

  • 2011.09.02 08:30:25savanyúUbulka

    akinek nem muszáj az ne vegyen turbós autót. Bár manapság ez már majdnem elkerülhetetlen, lévén, hogy a VW csoport elárasztotta a turbós gépeivel a piacot jó korán, 85-ben már ugye javában az 1.6 TD változat szaladgált, 93-ban meg a 1.9 TD, TDi volt a sláger, vitték mint a cukrot, pedig a többi akkor kezdett belekóstolni a fapados tömegautók turbós motorizáásába.
    Később aki dízelt vett az mind turbós, márpedig volt elég foalmatlan spúr aki eszetlenül megvette, és utána fingja se volt a rendeltetés szerű használatról.
    Márpedig ma is tömegével vannak még a piacon azokból amiket a korai időkben adtak el, és nem jellemző hogy gyakran cserélgetnének ezeken turbót. Pedig 18 éve garantált hogy nem volt kiegészítőhűtés meg fasz tudja mi.

  • 2011.09.02 08:33:06savanyúUbulka

    2011.09.02 01:58:57pedig répa
    az az ami manapság már eladhatatlan még újonnan is.
    Mikor burzsuj józsika megveszi a luxus szarát valami túlpöckölt hangolt kipufogós dízellel a röhögés fog el, de már ilyen körökben se dívik a benzinmotor.

  • 2011.09.02 08:43:08Shadowbull

    "1.4 TSI normál használat során igényel "hűtést" leálítás előtt, vagy nem???"

    nem.

    sb

  • 2011.09.02 08:47:01Shadowbull

    Gordini

    Oke, inditas utan meg ertem is, de az egy perc szerintem tulzas. Inditas utan kell nehany masodperc, amig a kenesi rendszer stabilizalodik, addig nem erdemes padlogazt adni.

    En ezt ugy intezem, hogy beulok, inditok, aztan kotom be magam, meg ellenorzom a tukroket, ilyesmi.

    Utana lehet indulni.

    Nyilvan ha nagyon csapatni akar az ember, akkor erdemes varni egy kicsit, amig az olaj felmelegszik.

    sb

  • 2011.09.02 08:59:24Schütii

    Jó az a kompresszor csak ne lenne az a kib***ott vinnyogó hangja. Még a Mercinek is van, bár tény hogy nem túl hangos.

  • 2011.09.02 09:00:12savanyúUbulka

    2011.09.02 08:43:08Shadowbull
    dehogynem, turbo az is. Fél perc alapjáratba pedig nem döglik bele senki.
    2011.09.02 08:47:01Shadowbull
    Azért nem kis luxus még 70 fokot se elért hűtővízzel, meg hasonlóan hideg olajjal nekiállni kihúzatni a motort.
    És akkor itt gondoljunk a szaros téli hidegekre, mikor láthatóan nehezen jön meg az olajnyomás, birkózol a váltóval annyira fagyott a szirup benne, és percek kellenek míg minden rendesen bemelegszik, fűtés se lesz csak km-kel arrább.
    Na ilyenkor meg pláne indokolt a melegítés és a megfontolt használat.

  • 2011.09.02 09:03:52w a s d

    [link]
    :D

    (Jó, gondolom ez nem egy átlagos fajta és méretű darab.)

  • 2011.09.02 09:04:57Schütii

    A lehűtésről: Akinek van, nézze meg a manualban, hogy mit írnak erről, azt tartsa szem előtt.

  • 2011.09.02 09:06:20Nagy-Papa

    Nekem Saab-om van, cseréltek már rajta turbót (is), láttam mikor levették: folyt a víz...
    Szvsz van benne vízhűtés, de nem hiszem, hogy külön (villany) szivattyú is lenne. Csak a sima (motor) hűtővíz hűti.
    Én pl. városi használatban nem foglalkozok hűtéssel (nem látom értelmét), de autópálya esetén min. 2 perc a benzinkútnál. ;)
    A mostani turbóm (elvileg) az eredeti, egyszer volt felújítva. A kocsiban van 330ekm (+kb 80-at számolok rá, mert négy évesen 78e volt benne, és Svájcból hozták..)

  • 2011.09.02 09:16:20zlaboncz (ZLC)

    @fintorka: Én rákérdeztem, mikor átvettem, és normál használat mellett nem kell. Egy dolgot mondtak csak, ha hosszabb autópályázás után megállsz, de ott is, ha normálisan jössz le, a lehajtón lassabban, akkor annyi idő alatt visszhűl, és nem kell külön hűteni.
    Indításnál érdemes inkább finoman bánni vele, nem meghajtani hidegindítás után, hanem hadd melegedjen üzemi hőfokra a motor.

    Z.

  • 2011.09.02 09:31:37M@tek@

    Tudtommal az összes TSI motorban (már amiben turbo van, 3,0TSI az kompresszoros :-) van ez a vízhűtéses cucc. Pont a sok amatőr miatt, de ez sem minden. egy laza autópályázás után nem kell hüteni, de ha tolod neki érdemes.
    Lehet amúgy időzítőt venni turbós kocsikra, ahol beallítod, hogy a kulcs kihúzásakor ne kapcsolja le a motort, hanem az általad beállított idő (1-2 perc) után magátol lekapcsol. Kocsit bezárod, riszatót bekapcsolod és ott is hagyhatod. Működő dolog, sok havernak van. Nekem sima benzines van, ezért nem használom, de tartós autópályázás vagy hajtás után én is járatom 1 percig, néha felnyitott motorháztetővel. Nekem már pattant el leömlő, azóta inkább én is hűtök.

  • 2011.09.02 09:43:22no_holy_shit

    @Shadowbull:
    "Emlekeim szerint az M157-ben is van."
    (ezt jol beszoptam) azon valoban van

    "En meg olyan benzinmotort nem lattam, amin ne lett volna."
    emlekeim szerint a VW konszern 1,8T-eire szerelt k03 es k04 feltoltokon nincs vizhutes

  • 2011.09.02 10:01:30no_holy_shit

    @Shadowbull:

    szerintem a z20let (c20let, z20ler/leh) turboin sincs vizhutes. GT28rs-n sincs

  • 2011.09.02 10:06:35ledo76

    Ahogy sokan mondták, helyesen, nem kell hűteni a turbót normál körülmények között, csak meg kell várni míg leforog (a kikuplungolástól 1-2 másodperc). Viszont nyáron hajtás vagy gyorsabb autópályázás után érdemes kb fél-1 percet hagyni ketyegni, mert hosszabb távon meghálálja. Ami viszont a turbó(s motor) halála, különösen a dízelé az a hidegen hajtás. Ez a szívómotorra is igaz csak nem annyira fokozottan. Ez nem tévesztendő össze az állóhelyzetben való melegítéssel, mert az egy ökörség.

  • 2011.09.02 10:07:25kultúrpesszimista

    2011.09.02 09:31:37M@tek@

    "Tudtommal az összes TSI motorban (már amiben turbo van, 3,0TSI az kompresszoros :-) van ez a vízhűtéses cucc. Pont a sok amatőr miatt, de ez sem minden."

    Nem bizony. Nem önmagában a vízhűtés a lényeg, hanem az, hogy leállítás után egy szivattyú pumpálja a vizet a turbo körül egy-két percig, alaposan meghosszabbítva a turbo életét. És ez az, amit kispórolnak a mai autókból, de a régebbiekben megvolt. (Egyszerű ellenőrizni: állítsd le a járó motort, ha utána hallod, hogy egy szivattyú beindul, lehet reménykedni. Máskülönben csak relék lépnek működésbe, ami nem ugyanaz ugyebár.)

  • 2011.09.02 10:08:59no_holy_shit

    "dehogynem, turbo az is. Fél perc alapjáratba pedig nem döglik bele senki."

    en ha toltam neki es megallok (pl. autopalya lehajto utan rogton piroslampa), akkor emelt fordulattal (1500-2000) jaratom. alapjaraton alaposan lecsokken az olajnyomas es a hutokoteg aramlasa is. Emelt fordulaton gyakran hamarabb visszahul

  • 2011.09.02 10:13:44no_holy_shit

    "És akkor itt gondoljunk a szaros téli hidegekre, mikor láthatóan nehezen jön meg az olajnyomás, birkózol a váltóval annyira fagyott a szirup benne"
    - valtoval nem volt ilyen gondom
    - motorba meg 0-40-t rakok (esetleg 5w40-t)
    ettol fuggetlenul nem szabad tiporni hidegen, ami a mai downsizing korszakban nehezkes.

    "és percek kellenek míg minden rendesen bemelegszik"
    egy mai dizelnel inkabb 10-15perc

  • 2011.09.02 10:33:55savanyúUbulka

    2011.09.02 10:13:44no_holy_shit
    nos én azt rakok bele amit szobahőmérsékleten előírnak, és nem cserélgetem az évszakokkal együtt. és ebbe 10W40 kell.
    A mai dízelekkel meg nincs tapasztalatom, mert viszolygok tőlük, a tegnapiak között van pár kedvencem, de a korai vw tdi hamar bemelegedett, a PSA konszern régi 1.9 szívója meg maga a csoda, egy ismerős berlingójában -10-ben indítva 5 utcával lejjebb már hajat lehetett szárítani a fűtésével.

  • 2011.09.02 10:39:48Blád__

    @Cube: Egy másik fórumon azt írtad (egy bmw motor átépítés kapcsán)hogy mekkora barom az aki belerondít a német mérnökök munkájába - mert az eredmény csak szarabb lehet. Itt meg: "Én két hete dobtam be egy kompresszort az E30-ba" Namost akkor hogy is van ez?:) A téridőcontinuum mindíg felédhajlik? Lehet politikusnak kellett volna menned... :) Legalább a regadó megoldódna. Sőt, csak azoknak kellene adótfizetniük, akiknek nincs egy minimum A4-es kékfehér tetkó a seggükön.

  • 2011.09.02 10:50:51kisgebus

    Ha már így összejöttünk.:tudna valaki infóval szolgálni?230 kompresszoros CLK-n kell-e,és ha igen mennyinél,vezérműláncot cserélni?Köszi.

  • 2011.09.02 10:56:38nagyiWRX

    :)))) ugy beszéltek a turbó hűtéséről mintha egy versenyautót vezetnétek pályán......1 dizelmotornál közel nem hevül fel a kipufogórendszer annyira mint egy benzinesnél, alacsonyabb a kipufogógázok hőmérséklete és a fordulatszám, 2 semmi baja nem lesz a dizelmotoros turbonak ha csak simán leállitod....A benzines az más ha elnyomod neki rendesen és elforgatod 7000 környékére huzamosabb idejig szép tégla vörös- sárgára izzik a kipufogó rendszer...na ott már kell hűteni , de egy DUCATOT :)))))))) na ne mááááááá

  • 2011.09.02 11:00:53nagyiWRX

    A vizes turbokról meg annyit hogy elég sűrűn alkalmazzák , multhéten cseréltem egy szaros röno clióba turbot az is vizes volt pedig egy fostalicska DCI motoros volt, de szinte az összes dizel német kocsikba ilyenek vannak......régen már a japók használtak ilyeneket pl 1986 mazda 323 turbo, 1990 subaru legacy turbo stb.

  • 2011.09.02 11:07:20Shadowbull

    "emlekeim szerint a VW konszern 1,8T-eire szerelt k03 es k04 feltoltokon nincs vizhutes"

    1,8 TFSI-n biztosan van.

    sb

  • 2011.09.02 11:09:29Shadowbull

    " És ez az, amit kispórolnak a mai autókból, de a régebbiekben megvolt. ("

    Hagyd mar ezt a faszsagot. A maiakban is benne van, amelyikbe kell.

    Az osszes BMW benzines turbokban benne van pl. Audikban szintugy.

    sb

  • 2011.09.02 11:11:33Shadow55

    Tetszik az autópályán tankolás előtt 2 percig járatom a motort. Annyit nem járok a pályán, de még sohasem láttam ilyet, mégis hol járatod, a kútoszlop mellett? Menetszél nélkül hogyan lehet hatékonyan hűteni a motort?

    Dízel RS-em van és sokat gondolkodtam a hűtésen:
    - városban 1500 fordulat felett ritkán használom, parkolásnál ugyebár jó fél/egy percet szerencsétlenkedem, akkor kell hűteni?
    - pályázásnál meg ált 2500 fordulaton stabilan (tempomat), míg megyek be a kútra ugyancsak fél/egy perc közel alapjáraton. Kell hűteni?
    - kimegyek a Pilisbe csapatni, pörgetem ha megállok 1-2 perc járatás, de ha nem állok meg, hanem simán haza gurulok a fentiek alapján kell hűteni?

    2 éve már direkt figyelem, még sohasem állítottam úgy le a motort, hogy utána még járna a ventillátor. Előtte a benzineseknél mindig, lehet hogy tönkrement?

  • 2011.09.02 11:11:38Shadowbull

    "A vizes turbokról meg annyit hogy elég sűrűn alkalmazzák"

    a vita azon megy, hogy van-e kulon elektromos keringetoszivattyu vagy nincs.

    A maiakban van. Sot, nemelyikben elektromos a komplett vizpumpa, oda meg nyilvanvaloan nem kell kulon pumpa a turboknak.

    sb

  • 2011.09.02 11:12:44Shadowbull

    Shadow55


    Az osszes kerdesedre nem a valasz.

    sb

  • 2011.09.02 11:13:44Shadowbull

    "en ha toltam neki es megallok (pl. autopalya lehajto utan rogton piroslampa), akkor emelt fordulattal (1500-2000) jaratom. "

    Minek?

    Gondolod erre nem gondoltak a tervezok?

    sb

  • 2011.09.02 11:22:27kultúrpesszimista

    Régen ez is másképp volt. Bekerült a Volvokba és más turbos gépekbe is. Ma már ezt is meg kell keményen fizetni. (Hasonló a helyzet a hifivel is: ha megfigyeljük, 15-25 éve egy "kommerszebb" sztereo berendezés, mondjuk egy Fisher, Toshiba vagy Aiwa is kiváló hifi hangzást nyújtott. Ma már egy korrekten szóló kétcsatornás audio rendszer is "feláras", eladják audiofilnek azt, ami csak normálisan szól, illetve ilyen kellene, hogy legyen. Erről beszélek, így vezetik meg a konzumidiótákat.)

    [link]

  • 2011.09.02 11:24:12kultúrpesszimista

    2011.09.02 11:00:53nagyiWRX

    "régen már a japók használtak ilyeneket pl 1986 mazda 323 turbo, 1990 subaru legacy turbo stb."

    Nem csak a japánok. Általánosan alkalmazott volt, nációtól függetlenül.

  • 2011.09.02 12:29:57Lipyke

    Nekem Audi 80 1,6-td(i)-m van.
    Van kiegészítő elektromos vízkeringtető a turbóhoz sőt ventilátor hűtőt olajhűtő is az intercooler mellé.
    Igaz meg adom az autónak azt a 2 percet.

  • 2011.09.02 13:08:58no_holy_shit

    SB:

    "Minek?
    Gondolod erre nem gondoltak a tervezok?"

    amennyi szar ezen a Corsan szethullik az az erzesem, hogy a tervezok nem gondoltak semmire a Feierabend-n kivul.

    (meg az emlitett esetben Pmax pontbol(6000rpm padlo) kupplungoltam ki. A svab konkurenciatok ezt sokaig nem birja)

  • 2011.09.02 13:11:16no_holy_shit

    "1,8 TFSI-n biztosan van."

    azt nem ismerem. nem lattam kozelrol. (csak a simat)

  • 2011.09.02 13:14:12no_holy_shit

    "A svab konkurenciatok ezt sokaig nem birja"
    ill. eselyes, hogy a forro olaj miatt elmegy alapjaraton az olajnyomas.

    meg a tervezok gondolom szamoltak a benzin parolgashojevel. LPG meg mar elparolgott amire a motorba ert

  • 2011.09.02 13:18:12no_holy_shit

    mielott megkerded: nem tudom, hogy mikor megy kochschutzba az emlitett motor. amit tudok az emlitett motorrol ilyen teren, azt a fekpadrol nem vegleges adatallomannyal

  • 2011.09.02 13:31:39Shadowbull

    "ill. eselyes, hogy a forro olaj miatt elmegy alapjaraton az olajnyomas"

    Hat az akkor koncepcionalisan el van baxva.

    en ilyet legutoljara a szejjelkopott Kawamon lattam. Az produkalta nyaron, hogy hajtas utan alapjaraton bevillant az olajnyomasjelzo lampa. Kicsit vastagabb olaj kellett bele oszt jovan.

    sb

  • 2011.09.02 13:48:39karlmann

    Minden TSI motornak van vízhűtése. Családban is, haverok között is van párnak. A dízeleknél más a szitu. Azt tudom, hogy a PSA konszern dízeleinél van. A cégünknél az ororszlánok olajkályhái 1.6 és 2.0 HDI esetében szintén van. Ezzel együtt szerintem minden autó esetében egészséges, ha egy erősebb autópályás vagy hegymentet utáni leállásnál van egy kis átmenet. Ugyenez szerintem fordítva is igaz, reggel az első hidegindításnál 1 perc járatás szintén nem hátrány.

  • 2011.09.02 13:54:25SAAB

    Na végre értelmes kérdés értelmes válasz. Egyetértés ugyan nincs, de hülye komment is csak elvétve akad.

    A témánál maradva, mindenkinek szíve-joga, hogy használja az autóját, nekem ez már nem az első turbós benzinesem, és én mindig járatom 1-2 percet egy kis vadulás után. Normál tempójú autózás után nem szükséges, csak ha tényleg pörgeted. Ja és hidegen szintén csak óvatosan. Én ezeket betartottam mindig, és nem is kellett turbót cserélnem soha...

  • 2011.09.02 14:48:29no_holy_shit

    "Hat az akkor koncepcionalisan el van baxva"

    mint sok minden mas. Mas OEM-t nem ismerek(mar amennyire az emlitett tuningolo kft OEM-nek veheto. mindenesetre annak tartja magat), de nem merem kizarni, hogy mas OEM-nel nincsenek lenyeges mellenyulasok. Mindenesetre a sracok 50 bicskaval es egy vitrinben tartott fogorvosi furoval akarjak kifaragni az uj szabadsagszobrot :-). igazabol egesz jol sikerul, gyakran. neha nem, neha meg a lepel levetel utan lesz a korona kifaragva.

  • 2011.09.02 14:54:17no_holy_shit

    "Az produkalta nyaron, hogy hajtas utan alapjaraton bevillant az olajnyomasjelzo lampa"

    azt hogy nem villan be az olajnyomaslampa meg nem jelenti, hogy eleg olajnyomas van! VW-nal 0.3bar alatt villan be. terhelesen 0.35bar sem tul sok... (alapjaraton sem feltetlen eleg)

    Corsahoz visszaterve: minimumnal levo olajszinttel egyszer berantottam a kormanyt. (keson vettem eszre a parkolot). Szepen elment az olajnyomas es 1-2sec-ig nem is volt, szepen kopogtak a csapagyak. (es ez csak egy a sok fura dolog kozul a C Corsanal)

  • 2011.09.02 16:25:30gnme

    ótvarossal lementünk az aligai ü-"dűlő" övezetbe

    a legmelegebb időszakban mentünk (szombat délután közel negyven fokban) és amikor odaértünk, alapjáraton égett a lámpa

    aztán később nem égett a lámpa, én is arra tippeltem skoda 120L időszak tapasztalatai alapján, hogy felhevült az olaj, aztán nincs nyomás alapjáraton

    egy rottyantással (szerencsére volt papír, nem kellett ordítani, hogy valaki nyisson rám) később műkedvelésből megnéztem (szoktam enni is belőle, a benzin íz kedvéért), az olajszint normális volt, középen

    ezt egy valvoline maxlife 5w30-as olajjal és egy elkopott újragyűrűzött motorral sikerül így összehozni, szerintem igazán nem rossz eredmény

  • 2011.09.02 17:35:19jujdejo

    a vizes visszahütés már a volvo 480-ban volt a nyolcvanas években...szép hogy manapsáb sokan hanygolják...

  • 2011.09.02 18:04:26Brúno

    kisgebus
    Ha már így összejöttünk.:tudna valaki infóval szolgálni?230 kompresszoros CLK-n kell-e,és ha igen mennyinél,vezérműláncot cserélni?Köszi

    A válasz igen. Minden Merci motorjánál, legyen az akármilyen, a gyár előírja a 200 ezer kilóméterenkénti lánccserét.
    Üdv: Merci szervízből

  • 2011.09.02 21:35:44We make the world a better place

    CubE, a kompresszort véletlenül a motor helyett a gumira kötötted.
    Tuningolhatod a Bömöst porszívóval. Tütét tegyél a gégecsőre. :-)

  • 2011.09.02 22:27:46Sayniqua

    Kúltúrpesszimista 2011.09.01. 22.54:56
    "biztos ami tuti"

    Ez tautológia, értelmetlen. "Biztos, mint a halál" - ennek van értelme.

    Köszönöm a stilisztikai javítást amit a hozzászólásommal kapcsolatban észrevettél.

    De ki kért meg erre a szívességre???

  • 2011.09.02 22:38:40subtotal

    Én az autópályáról kigurulással (nem üresben, hanem legfelső fokozatban) és további fél-egy perc alapjárati járva hagyással áldozok a turbó oltárán.
    Ezen kívül LL04-es Mobil vagy Aral 10ekm-enként és csak OMV.
    Induláskor amíg nincs dél a vízhőfokmérőn, nincs padlógáz és nincs 2500 feletti fordulat.

  • 2011.09.03 08:46:28fülesboci

    subtotal: ha ez ilyen macerás, marad a v6-os moci...

  • 2011.09.03 09:07:10vikk007

    Nem olvastam a kommenteket, de még a szívó benzinesnek sem árt, he előtte kinyomtuk a szemét, és még pirosan izzonak, a leömlők, hogy járjon egy kicsit még alapjáraton.

    A leállítás pillanatában, megszűnik a hűtőelegy keringése, és nagyon megtud ugrani a motor hőmérséklete. Nem látjuk, mert ilyenkor az órák sem üzemelnek...

  • 2011.09.03 09:08:32vikk007

    Benne van a cikk végén is:-D

    Csak látott már autót a Papp Tibi is....

  • 2011.09.03 09:37:14subtotal

    fülesboci: nekem meg jó ez a sor6 CR dízel, sőt még a testvéremnek is jó lesz ez az autó :).
    Valamint a következő is ilyen lesz, ha én választok.
    A 10ekm-es cserét elírtam, 15ekm vagy egy év (kábé ennyit megyek vele egy évben).

  • 2011.09.03 09:59:56Shadowbull

    "A leállítás pillanatában, megszűnik a hűtőelegy keringése, és nagyon megtud ugrani a motor hőmérséklete. Nem látjuk, mert ilyenkor az órák sem üzemelnek..."

    A vezerloegyseg viszont latja, es bekapcsolja a ventillatort a huton...

    sb

  • 2011.09.03 12:09:15Advocatus Diaboli

    2011.09.01 21:39:54 phrascarica:

    Az tény, hogy - bár ez a kijelentésem sok elvakult németautó-fannak csípni fogja a szemét - a franciák tudnak _jó_ dízelmotort csinálni.

  • 2011.09.04 13:04:46vikk007

    @Shadowbull

    "A vezerloegyseg viszont latja, es bekapcsolja a ventillatort a huton...

    sb"

    Gratulálok:-XD

    és az qrvára jó a motornak, ha a hűtőben langyos lessz a víz:-XD

    Vagy bekapcsolja a vízpumpát is?

    Esetleg újraindítja a motort:-XD

  • 2011.09.04 15:52:20SapFlow

    Hát nekem még soha sem volt turbós kocsim, de hogy ez a Shadowbull valami elképzelhetetlenül kurvaokos mindenttudó, mindenreválasztadó, mindenkinélmindentjobbantudó kommentszörny azt sikerült kiderítenem... Vigyázzatok mert világuralomra tör a TC kommentfalán keresztül!!!

  • 2011.09.05 21:04:59kultúrpesszimista

    2011.09.02 22:27:46Sayniqua

    "Köszönöm a stilisztikai javítást amit a hozzászólásommal kapcsolatban észrevettél."

    Nagyon szívesen, máskor is.

    "De ki kért meg erre a szívességre???"

    Nem "ki", hanem mi: a szemem és a jóérzésem bántotta a dolog, ennyi.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

KeresésKeresés

IndapassIndapass