A spanyolok ismét Alfa Romeót koppintanak: csíkszerű, vízszintes hátsó lámpákkal és a rejtett hátsó kilincsekkel dobták fel a puttonyos Ibizát.
A Frankfurti Autószalonon kiállított IBZ tanulmány persze sok olyan részletet is tartalmaz, amelyek nyilvánvalóan nem jutnak el a sorozatgyártásig. A 19-es felnik, a fura, mintás szerkezetű fényszórók, és a futurisztikus, kék háttérvilágítású műszerfal nyilván túl extrém megoldások egy családi autóhoz, márpedig az Ibiza kombi változatát leginkább olyan, kisgyerekes, városi családoknak szánják, akiknek egy kompakt kombi már túl nagy volna.
A tervezők láthatóan igyekeztek úgy megnyújtani az Ibizát, hogy a változtatások ne rontsák el a formatervet. ami érzésünk szerint sikerült is: megmaradt a tető és az övvonal lendülete is, bár így a hátsó oldalablakok meglehetősen szűkek lettek, és az ötödik ajtó ablakát is erősen meg kellett dönteni, hogy kiadja a formát. Mindezek ellenére a 4,22 méteres autó csomagtere az ablakokig pakolva 410 literes, ami a könnyű bővíthetőséget figyelembe véve alighanem bőven elég lesz a megcélzott közönségnek. A hátsó üléssor teljesen egy síkba fektethető a csomagtér padlójával, és a hátsó ajtó is egészen alulról nyílik, így könnyen használható kombinak ígérkezik az IBZ majdani szériaváltozata.
A Seat 2010 közepére ígéri a végleges változatot, a három- és az ötajtós után az Ibiza sorozat harmadik tagját, amelytől az eladások jelentős növekedését várják. Az európai gyártók mostanság egyre több ilyen kis kombit mutatnak be – a Renault Clióból, a Peugeot 207-esből és a Skoda Fabiából is kapható ilyen kivitel – mivel úgy néz ki, az eddigi kisautók olyan méretűre nőttek, hogy lassan, de biztosan átveszik a kompakt kategória szerepét Európában.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Bemutatták a Kia mindenre jó villanyfurgonját
A PV5 variálhatósága olyan, mint egy hagyományos furgoné, a hajtáslánc viszont elektromos.
- Közélet
Még rosszabb a helyzet: tovább nőtt a személyautók átlagéletkora Magyarországon
Rekordöregek a kocsik.
- Hírek
Kína 2024-ben ledominálta a villanyautók globális piacát
Mindezt úgy, hogy az Egyesült Államokban nem értékesíthetnek autót.
- Hírek
Vidámság: jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton
Március első napján olcsóbban tankolhatunk benzint és gázolajat is.
- Hírek
Sebességet vált a MÁV: Szombattól 160-ra gyorsul(hat)nak a vonatok egy elővárosi vasútvonalon
1997 óta nem történt ilyen, de van egy csavar a történetben.
- Hírek
Könnyebbé válhat a külföldi autók honosítása, de a megoldás további kérdéseket vet fel
Teljesen megszűnnének a jelenlegi hosszú várólisták, de...
- Tesztek
Ha régen minden jobb volt, ez a Te MazdádTeszt: Mazda CX-80 3.3 Skyactiv-D Homura Plus
Hallani a sorhatos dízelmotor hangját és érezni az erejét igazán klasszikusnak mondható érzés. Kevesen adják ezt ma.
- Hírek
Érkezik az elektromos Skoda Octavia, de milyen áron?
A Skoda új elektromos modelleket szeretne, az Octavia lehet az egyik.
- Technika
Háromezret gyártottak ebből az Ikarusból, mára két üzemképes maradt belőle
A restaurálás előtt álló példány a Közlekedési Múzeum nosztalgiaflottáját fogja gyarapítani.
- Hírek
Már faragja a belépőszintű villanyautóját a Kia
A modell a Picantohoz hasonló szerepet töltene be a márka kínálatában.
- Hírek
Hátulról támad az új kínai haszonjármű márka
Kezdetben két modelljük lesz kapható.
- Hírek
Fontos videó: így közlekedj a Flórián tér környékén a lezárások ideje alatt
Március elsejétől jelentős korlátozásokra kell számítani a Flórián téri felüljáró felújítása miatt. Videóval segít a BKK.
- Égéstér
Új KRESZ jön! A régi oktatók maradnak?
140-es autópályák, családtagi oktatás, és persze az új KRESZ oktatási nehézségeiről beszélgetünk Pető Attila Kreszprofesszorral és dr. Szőcs Károllyal.
- Hírek
Isten szeme figyel le rádTC Híradó 2025/02/28 [143.]
A TC Híradóban szó lesz egy állat BMW-ről, az új magyar KRESZ-ről, a Kia EV4-ről és sok másról is.
- Hírek
Veszteséges az Aston Martin, leépítésre kényszerülnek
Az új vezérigazgató a költségoptimalizálásra fókuszál.
- Hírek
Pénztárcabarát pöttöm villanyautót villantott a Kia
Az EV2 egy apró elektromos crossover lesz.
- Hírek
Már biztos a 25 százalékos vámtarifa, áprilistól felborul az autóipar
Trump a döntését olyan dolgokkal támasztotta alá, minthogy az Európai Uniót azért hozták létre, hogy kiszúrjanak az Egyesült Államokkal.
- Hírek
Meggondolta magát a Mercedes, követik a BMW példáját
Nem az elvártak szerint fogynak az elektromos Mercedesek, taktikát vált a cég.
- Hírek
Az ország, ahol tavaly a Porsche 911 volt a legkelendőbb autó
A népszerűségi lista többi helyezettje se szokványos.
- Hírek
Türtőztessék magukat, emberek: új elektromos crossovert mutat be a Toyota!
A leleplezésre március 12-ig kell várni.
