A régi rivalizálás új porondon folytatódik: az MP4-12C nem csak az eladásokban igyekszik túlszárnyalni a Ferrari 458-ast, de a versenypályákon is.

A McLaren jól ismeri a versenysikerek erejét, hisz az F1-es istálló ismertsége tette lehetővé, hogy utcai autót fejlesszenek, így nem hagyhatták ki, hogy az új utcai autóból ne faragjanak versenygépet. Egyelőre egy olyan kategóriában indítják az autót, ahol viszonylag kevés módosításra van szükség a versenyképességhez: az FIA GT versenyein, a GT3-as kategóriában áll rajthoz a gyári támogatású istálló. A McLaren persze nem elég nagy cég ahhoz, hogy ezt a feladatot is a nyakába vegye, így egy specialistát, a CRS Racinget bízták meg az autók átépítésével és versenyeztetésével.
Az MP4-12C meglehetősen jó versenygép-alap lehet, hiszen műszaki megoldásai nem sokban különböznek a legjobb versenyautókban használtaktól, de a fejlesztéshez és a finomhangoláshoz így is idő kell. Ez annyit jelent, hogy az idei évadban legfeljebb tesztelni fogják a GT3-as versenyautót, a teljes offenzívára pedig csak a 2012-ben kerülhet sor.

Az oldalról ajánljuk
- Közélet
Külföldi nyaralásra kötöttem biztosítást, de itthon égett ki az autóm
A biztosító nem akar fizetni, érdemes perelni?
- Hírek
Ősztől nemcsak a gyomrodat, hanem a villanyautódat is töltheted a KFC-nél
Az áramot nem kosárban adják.
- Hírek
Most tied lehet az egyik legritkább Mazda MX-5
Csak az Egyesült Királyságig kell érte menned.
- Gumidoktor
Hóban is jó lesz a négyévszakos gumi az ezres Swiftre?
Két szett helyett egy kéne az öreg Suzukira.
- Hírek
Baleset történt a Flórián téri felújításon, fél Budapest elesett
Az sem járt jobban, aki az M3-as autópálya környékén szeretné megközelíteni a fővárost.
- Hírek
A Mercedes már dolgozik az AMG ONE utódján
Erre utal egy sejtelmes kép, valamint iparági források is.
- Hírek
Külön sávot kapnak a telekocsik és buszok a párizsi körgyűrűn
Csak a hétköznapi csúcsidőkben.
- Hírek
Új elektromos modelljéről tett közzé fotókat a Mercedes
Az elektromos SUV még álcázva futja a tesztköröket, de a lényeg már látszik.
- Hírek
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!
- Hírek
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
A magyar KAMManufaktur kitett magáért.
- Hírek
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.
- Tesztek
Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus
Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.
- Hírek
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.
- Közélet
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.
- Tesztek
Jönnek a fiatalok, de a V12 örökBemutató: Rolls-Royce Ghost és Cullinan Series II
- Hírek
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
Et tu, mi fili, Stellantis?
- Hírek
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.
- Hírek
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.
- Tesztek
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.
- Hírek
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.
- Hírek
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.
