Ez lenne a Tiguan X6-osa?

2012.03.08. 11:42 - Papp Tibor

A Volkswagennél most minden az MQB-platform körül forog, sőt, az új A3 képében megjelent már az első modell, amely erre a szabadon nyújtható, szélesíthető alépítményre épül. A Volkswagen Cross Coupét is az MQB-ból legózták, majd belepakoltak mindent, amit műszaki szempontból ma menőnek tartanak: dízel-plugin-hibrid-összkerékhajtás.

Azon csöppet sem csodálkoznánk, ha ebből még lenne valami – nemcsak a technikából, hanem a kupésított kompakt SUV-ból is. A Cross Coupé ugyanis gyakorlatilag olyan hosszú – valójában még kisebb is – mint egy Tiguan, igaz, a tengelytávja lényegesen hosszabb. Azonban a VW gazdaságos építőkockáiból valójában összedobhatnának bármikor egy ilyen stílusú kocsit, ami nagyjából olyan viszonyban lenne a Tiguannal, vagy annak MQB-s utódjával, mint a BMW X6 az X5-össel. És még az sem kizárt, hogy a népek imádnák, a kérdés csupán az, hogy az Audi is ezt tenné-e, hisz náluk a Q3 biztosan megszenvedné egy ilyen VW létezését.

A Cross Coupé ugyanis, annak ellenére hogy semmi nagy formai truvájt nem tartalmaz, élőben kifejezetten jól mutat, egyszerűen azért, mert eladja a csapott alapforma és a négy gigantikus kerék. Belül a kiállított kocsi egészen autószerű volt, sőt, maga a szerelvényfal egy sötétebb árnyalatban egészen hihető, hús-vér szériaalkatrésznek tűnne, sőt, a kormányoszlopon a burkolatok és a bajuszkapcsolók is. A műszeregység és a központi kijelző már viccesebb, a műszer üzemmódtól függően más és más, például offroad módban megjeleníti a domborzati térképet.

Természetesen a teljes sajtóinformáció a megadott 1,8 l/100 km-es fogyasztás körül forog. A már-már örökmozgót közelítő energiafelhasználás a különleges, hálózatról is tölthető hibridrendszer érdeme, amely egy új, kétliteres TDI-motorból és két villanymotorból áll, ebből egy elöl, egy hátul hajt. A Cross Coupéból gyakorlatilag ugyanúgy lesz 4x4-es autó, mint a Peugeot 3008 HY4-ből: amikor kell, bekapcsol a hátsó villanymotor, az első és a hátsó tengely között ugyanis nincs mechanikus kapcsolat, azaz például kardántengely. Hely sem lenne neki, mivel a VW a kardánalagútjában hordja a 9,8 kWh-s Li-ion akkucsomagot.

A Cross Coupé többféleképpen képes közlekedni. E-City módnak hívják azt, amikor csak a hátsó, 85 kilowattos (ez kb. 115 LE) villanymotor hajtja, E-SPort módban viszont már az első, 40 kilowattos (54 LE) villanymotor is működik. Az autó tisztán elektromos hajtással 120 km/órás sebességgel képes haladni, a megtehető távolság pedig elérheti a 45 kilométert. Ezek már teljesen elfogadható paraméterek lennének, ha mondjuk napi munkába járásról lenne szó.

Azonban nem csak erről van szó. Mert még ott van egy 190 lóerős dízelmotor is, amelyet elektromos módban egy kuplung leold a hajtásrendszerről. Ha viszont működik, egy hatfokozatú DSG-n keresztül érkezik meg az ereje, egyébként ezzel is tud önállóan haladni.

Ha a vezető épp nem az 1,8 literes fogyasztásra játszik, hanem simán sport módba kapcsol, a TDI-ből 400, az első villanymotorból 180, a hátsóból pedig 270 newtonméter érkezik, tehát feltételezhető: a Cross Coupé jól megy. Így is van, hatfél alatt van százon és kettőhúsz a vége. Offroad üzemmódban tartósan képes a hátsó villanymotort használni az autó, akkor is, ha az akku töltöttsége alacsony. A szenzációs 1,8 literes fogyasztás természetesen abban az esetben elérhető, ha teljesen feltöltött akkukkal indulunk el, és így teljesítjük az európai mérési ciklust. Azaz az 1,8 liter mellé kell egy kis áramot is tankolni a konnektorból. A tanulmányautóról egyébként szokatlanul bőséges műszaki információt adott meg a VW, például az is kiderül, hogy a Cross Coupé tömege 1858 kiló, a csomagtartója pedig 380 literes. Aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle.


h i r d e t é s

KeresésKeresés

IndapassIndapass

Totalcar áruház

vízszivattyú
VW POLO 1.0 Kupé 1985-1992
9666 Ft
zárófedél, hűtőfolyadék tartály
VW CORRADO 1.8 G60 Kupé 1988-1993
1324 Ft
tömítőgyűrű, főtengely
VW JETTA 1.6 lépcsőshátú 1986-1991
3884 Ft
További termékek »

Totalcar Magazine

A cheaper estate instead of the Citroen C5
I feel it’s time to part with my Citroen C5 and replace it with a smaller estate. Buyers Guide.