Új motorokat ígér a Toyota

2006.06.15. 10:46

A japán gyártó 2010-ig a teljes benzinmotor-kínálat lecserélését ígéri. Részleteket egyelőre nem árultak el, bár a japán sajtó szerint az új motorgeneráció első tagja, egy 1,8 literes négyhengeres még az idén bemutatkozik. Az új motorok állítólag ultrakönnyű dugattyúkkal készülnek, így nagyobb lehet a teljesítmény, miközben a jelenleginél minimum 5%-kal alacsonyabb fogyasztás érhető el. Emellett állítólag sikerült csökkenteni a motorok károsanyag- és szén-dioxid-kibocsátását is.

A Toyota a hibrid hajtásláncú modellek számának megduplázását is tervbe vette, bár ezt a célt állítólag csak a 2010-es évek elejére lesznek képesek elérni. A Toyota hibrid hajtással foglalkozó mérnökei jelenleg a villanymotorral megtehető távolság növelésére, illetve a külső áramforrásról is utántölthető akkumulátorrendszer kifejlesztésére koncentrálnak, mivel ezekkel a fejlesztésekkel jelentősen növelhető a hajtáslánc hatékonysága városi forgalomban.