Svéd jó tanácsok autótesztelőknek

Ekkortájt keveredtek a környékre az első autótesztelő expedíciók, melyek résztvevői extrém körülmények között vizsgálták a járművek viselkedését. Az Arjeplog környéki tavak jege azóta minden télen különleges tesztpályává lényegül át, amit pontosan a megrendelő igényei alapján alakítanak ki és gondoznak.

A festői Arjeplog Svédország északi részén, a sarkkörtől alig pár kilométerre terül el. A kétezer lelket számláló település a hetvenes években, a bánya bezárása után a legjobb úton haladt a lassú elnéptelenedés felé: a favágáson és rénszarvastartáson kívül nem sok mindenhez lehet kezdeni arrafelé. Az érintetlen természeti környezet télen-nyáron páratlan szépségű, a turisták is vonakodva indulnak a messzi északra. Sokan valószínűleg hiába is indulnának, mert az embert és gépet egyaránt próbára tevő, akár mínusz negyvenfokos hideg eleve kérdésessé teszi a megérkezést.

A tél beálltával Arjeplog lakóinak egy része a rokonokhoz költözik, hogy helyüket elfoglalja az ide özönlő több száz tesztmérnök. Akinek nem jut hely a szállodákban, magánházaknál, gyakran rózsaszín gyerekszobában vagy akár a hitvesi ágyban is kibekkelheti azt a két-három hetet, amíg végez a munkával. A helybeliek a nyolcvanas évek Balaton-környéki hangulatát idéző leleményességgel álltak rá a tesztmérnökök kiszolgálására. Aki épp nem a jéggel bíbelődik, az szuvenírt árul, motorosszán-túrát szervez, pizzát süt vagy épp újságot ad ki. A kizárólag az autótesztelők számára készült Arjeplog Times hetente jelenik meg, és hasznos információkkal látja el a településre érkezőket.

Az egyik január végi számból például megtudhatjuk, hogy tavaly 5761 jávorszarvas lelte halálát az utakon, és hogy a balesetet szenvedett sofőrök általában két dologra tudnak visszaemlékezni:

1. „Ez meg hogy került ide?!?”
2. „Jéézusom, mekkora!!!”

Mi Magyarországon persze sokkal könnyebb helyzetben vagyunk. Egyrészt az őzek és szarvasok nem nőnek két méter magasra és ötszáz kilósra, másrészt hazánk útjain szinte kizárólag vérprofik közlekednek, akik nemcsak a béna tesztmérnököknél, de a svédeknél, sőt valószínűleg az örökifjú Schumachernél is jobban vezetnek. Annak a maroknyi embernek, akik önbizalma mégsem nő az égig, talán érdemes elolvasni a svédek jó tanácsait, mert egy-két gondolat használhatónak tűnik nemcsak őz és szarvas, de távoli rokonuk, a részeg kerékpáros esetén is.

Az első gondolat szerint szürkület után menjünk lassabban, mert az állatok ilyenkor aktívak. A helyesen megválasztott sebesség pedig a baleset elkerülése szempontjából sokkal fontosabb, mint az, hogy milyen jó autónk van, vagy milyen ügyesek vagyunk.

A sebesség és a mozgási energia problematikáját nehezen veszi be az ember lineáris összefüggésekhez szokott gyomra. Mert ha mondjuk egy helyett két almát (sikeresebbek egy helyett két plazmatévét) veszünk a piacon, akkor az nyilvánvalóan kétszer annyiba fog kerülni. Ezt szoktuk meg. A plazmatévénél maradva viszont ha a nyolcvancentis helyett száztíz centiset veszünk, az ugyan alig nagyobb, mégis simán kerülhet kétszer annyiba. Ez a közel négyzetes összefüggés az, ami jól példázza a sebesség és a fékút viszonyát. Nyolcvan helyett száztízzel haladva körülbelül duplájára nő a fékút, s ez utóbbi esetben százas tempóval kaszáljuk el azt a jávorszarvast/őzet/kerékpárost, amely előtt nyolcvanról lassítva talán épp meg tudtunk volna állni.

Folyamatosan figyeljük az út szélét is. Engedjük szabadjára a fantáziánkat: a sötét foltok helyére nyugodtan képzeljünk egy-két állatot, mert könnyen lehet, hogy épp ott lapulnak.

Ha mégis elénk toppan a vad, és van lélekjelenlétünk a rendelkezésre álló két másodperc alatt értelmes cselekvésre, a teljes erőből fékezéssel egy időben próbáljuk az állat farát megcélozni. Az esetek többségében (sajnos nem mindig) helytálló ugyanis az a feltételezés, hogy folytatni fogja az úton való átkelést, és nem fordul vissza.

A svédek szerint első dolgunk legyen ütközés esetén a helyszín elakadásjelző háromszöggel való biztosítása. Számtalan, személyi sérüléssel nem járó baleset akkor fordul át tragédiába, amikor néhány perccel később valaki letarolja a szerencsés túlélőket. A vészvillogó hasznos dolog, de nem védőpajzs.

A hatóságok értesítése után következő jó tanácsként felszólítanak, hogy a sebesült állatot öljük meg. Már ha tudjuk, hogyan kell. Szerencsére a gyilkolásban kevésbé járatos vezetőknek megengedik, hogy mégis sorsára hagyják a szerencsétlenül járt állatot. Ha viszont elpusztult, és az úton fekszik, próbáljuk az út szélére húzni.

Ön találkozott már vaddal az országúton? Véleményét, tapasztalatát ossza meg a cikkhez kapcsolódó blogposzton!