Lassan nem éri meg autót bontani

2010 január elsejével lépett hatályba a 2009. évi LXI-es, az úgynevezett Fémtörvény. Alapvető célja a fémtolvajlások visszaszorítása lett volna, ám érthetetlen okokból épp nem sikerült megfelelnie. Néhol pontatlanra, itt-ott pedig egyenesen túlszabályozottra sikeredett, így éppen azokra ró felesleges terheket, akikre eddig sem volt jellemző a kétes eredetű fémhulladék befogadása.

Ilyenek például a regisztrált autóbontók. Az elmúlt időszakban autóbontó területén még nem találtak az ellenőrzések során vasúti sínt, távközlési kábelt, köztéri szobor fejét vagy akár lopott aknafedelet. Mégis, az egyébként gyakran és alaposan ellenőrzött cégekre szinte hajszálpontosan azok az előírások vonatkoznak, mint egy fémfeldolgozó telepre.

A törvény előkészítésénél persze volt némi egyeztetés. Jórészt a fémkereskedelmi lobbi hallatta hangját, bár jelen volt a GOE (Gépjárműbontók Országos Egyesülete) is. Utóbbi azonban a jelek szerint nem túl sikeresen képviselte saját és tagjai érdekeit. Emiatt néhány, bontással foglalkozó vállalkozás létrehozta az ABAKE-t (Autóbontók és Bontott Alkatrész Kereskedők Érdekvédelmi Egyesülete), amely legalább utólag igyekszik helyrehozni a jogalkotók által elkövetett bakikat.

A törvény alapvető hibája, hogy egy kalap alá veszi a fenti két ágazatot, pedig sem céljaikban, sem munkamódszereikben nem egyeznek. Egy feldolgozóüzemnek nem célja az alkatrészek újrahasznosítása (egészen pontosan fogalmazva újrahasználása), a bontó pedig nem végez fémfeldolgozást. Utóbbi üzleti érdekeit az szolgálja, ha a leadott autókat lehető legnagyobb arányban értékesítik. Egy kurrensebb autó esetén ez lehet akár 80-90% is, ebben az esetben csupán 10-20% hulladék keletkezik. Persze a fémfeldolgozók által végzett beolvasztás is egyfajta újrahasznosítás, ám ebben az esetben nem kevés pluszköltség és felhasznált energia szükséges, hogy a nyers fémből újra önindító, sárvédő vagy hengerfej legyen.

Nehéz meghatározni, mikor lesz a hulladékként átvett autóból újra eladható alkatrész, és ennek eldöntésében a Fémtörvény sem segít. Amikor átlépi a bontó küszöbét, hulladékká válik. Azt pedig, a januártól érvényes előírások alapján jellemző anyagfajtánként külön kell tárolni, és napi jelentésben kell megemlékezni arról, éppen hány kilogramm alu, réz, acél érkezett a telepre. Persze a Fémtörvény és végrehajtási utasítása sem rendelkezik, hogyan kell ezt elképzelni például egy hátsó futómű esetén. Mindezt hangsúlyozottan úgy, hogy itt jórészt nem fémhulladékról, hanem alkatrészként hasznosítható, értékesíthető darabokról van szó. A többször jelzett ellentmondások miatt jelenleg a VPOP is próbálja értelmezni a törvény anyagfajtánkénti tárolásra vonatkozó részét, feltételezhetően finomított formában kéri majd számon a cégeken.

Az pedig külön poén, hogy a bontókban értékesíthetetlen maradék egyébként is a fémfeldolgozókba kerül. Minden ilyen cégnek kötelező szerződnie egy fémhulladék-kezelő vállalkozással, ami a maradványokat elszállítja tőle. Az ezt végző cégekre pedig ugyanígy vonatkozik a Fémtörvény.

Értsük meg: egy legális, regisztrált autóbontó egyik alkalmazottjának a beérkező autót gyakorlatilag azonnal szét kell szednie, szortíroznia, ezalatt egy adminisztrátornak elkészítenie a bontási igazolást, és a napi jelentésbe felvinnie a beérkezett anyagfajtákat.

Persze csak ha megfelel a Fémtörvény előírásainak. Ehhez ugyanis első lépésben alsó hangon ötmillió forintot kell letennie biztosítékként (bár ez kérelemre egymillióig mérsékelhető), amelyhez az ellenőrző hatóság bármikor hozzányúlhat, ha büntetés kiszabását látja szükségesnek. Emellett számos új tárgyi és személyi feltétel lépett be, amelynek komoly anyagi vonzata lehet - gondoljunk bele például, hogy a jellemző anyagfajtánkénti tárolás adott esetben új raktárépületet, új konténereket igényel.

A regisztrált bontás viszont nem olyan borzalmasan jó üzlet, hogy ezeket a terheket elbírja. Egy autó befogadása még a régi rendszerben is 30-50 000 mínuszt jelent, innen kell profitot termelni. Egy kurrens modell esetében ez gyorsabban megy, de a bontóknak azokat az autókat is be kell fogadniuk, amelyek értékesítésében nincs nagy fantázia. Egy romos, porladt, hengerfejes Fiat Ritmo 1.7D befogadásával a bontó gyakorlatilag borítékolta magának a néhány tízezer mínuszt. Itt ugyanis csupán a fémhulladék ára csorog vissza a kasszába.

Mi történt tehát? A szándék érthető, hiszen óriási károkat és komoly veszélyt jelent a fémtolvajlás. Létrehoztak tehát egy meglehetősen szigorú, több ponton ellenőrzött, erősen túlszabályzott fémkereskedelmi törvényt, amely elméletileg alkalmas is lehetne, hogy a fémfeldolgozó telephelyeken megfogja az illegális vagy bizonytalan eredetű hulladékot. Sajnos teljesen érthetetlen okokból egy kalap alá vették a teljesen más céllal, más keretek között dolgozó autóbontókat is, szinte lehetetlenné téve a munkájukat. Mindamellett becsúszott egy érdekes bekezdés, ami nem csupán értelmetlenné, de nevetségessé is teszi az egész törvényt.

Fémkereskedelmi engedélyköteles anyag begyűjtése

3. § (1) Fémkereskedőnek nem minősülő személy e törvény szerinti engedély nélkül végezheti

a) fémkereskedelmi engedélyköteles anyag begyűjtését,

b) saját tulajdonú fémkereskedelmi engedélyköteles anyag értékesítését.

(2) Az (1) bekezdés szerinti begyűjtés és értékesítés kizárólag írásba foglalt megállapodás alapján történhet.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően nem szükséges írásba foglalt megállapodás a közterületre a tulajdonos által az ellenérték fizetése nélküli begyűjtés lehetővé tételének szándékával kihelyezett tárgy begyűjtéséhez. A fémkereskedő az így begyűjtött fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a begyűjtéstől számított tizenöt napon belül veheti át.

(4) A fémkereskedő az (1) bekezdés alapján begyűjtött vagy külön engedély nélkül értékesített fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot tizenhatodik életévét betöltött személytől vehet át.

Lomizni tehát bátran lehet. Ha akad otthon egy Antall József-fejed bronzból vagy egy FCSV feliratú extranehéz diszkoszod, esetleg egy fél villanymozdonyod, ne keseredj el. Minden további nélkül leadhatod egy feldolgozótelepen, ha elmúltál 16, és becsületszavadat adod, hogy tegnapelőtt találtad a gergelyiugornyai lomtalanításon.

Hogy ki a francot érdekel ez?

Jogos a kérdés. Holmi vasgyúró vállalkozások lelki nyomora, gazdasági számítások – miért izgatná ez az autóst?

Mondjuk mert szépen lassan elfelejtheted a szociautós veteránozást. Nem lesz Lada, Skoda és Dacia a bontókban, nem mehetsz krómlökhárítót túrni a romhalomba. Ezek az autók kivágott alvázszámmal végzik majd az út szélén, esetleg az ún. lomizás nevű műveletsor befejeztével látványos szemétkockává préselik őket.

Mert a jelenleg Magyarországon működő kb. 180 bontó többsége nem fogja tudni felvállalni a számára előírt terheket. A piaci verseny sajnos kegyetlen, vaskos rezsiköltségekkel dolgozva a bontott alkatrészek áraiból nagyon nehezen lehet majd fenntartani egy ilyen vállalkozást. A kisebb cégek többsége be fog zárni, a nagyok jó része is csak ideig-óráig működik majd. Az eddig ott dolgozó emberek többsége pedig várhatóan a munkanélküliek népes táborát szaporítja.

Mondjuk azért, mert a forgalomból kivonásra szánt autók jórészt nem a bontókban kötnek majd ki, hanem a fémfeldolgozókban, hogy szép lassan kályha, villanyoszlop vagy káddugólánc legyen belőlük. És neked, barátom, amikor géptető kell majd az autódhoz, nem lesz bontott forrásod.

Tényleg, jó ez bárkinek?

Ha önnek jó, vagy nem jó, megírhatja a cikkhez kapcsolódó blogposztban.