Nagy port vert fel – akarom mondani: jókora hullámokat keltett az óriási hajódízelek világába éppen csak bepillantó írásunk.
Hosszú évtizedek teltek el azóta, hogy három tenger mosta partjainkat, s a magyarság csendben szunnyadó kollektív tudatalattijából idén novemberben hirtelen elemi erővel tört fel a hajózhatnék. Tízezrek indultak gondolatban a startlevegő-kompresszor felé, ellenőrizték a kenőolaj nyomását, és csillogó szemmel várták, hogy a hatalmas gép életre keljen.
Hajózni márpedig kell – adták ki az utasítást a Totalcar parancsnoki hídján, bár éreztük: a szerkesztőség műkedvelő hajósai egyedül nem fogják tudni csillapítani az Olvasók információéhségét. Szakemberre van itt szükség: egy igazi, vén tengeri medvére, lehetőleg körszakállal, ahogy kell.
Tengerünk momentán nem lévén elsősorban is Érd felé vettük az irányt, ahol Moha vállalta, hogy elmerül velünk az óriási hajógépek lenyűgöző világában. Amikor épp nem Érden dekkol, Moha gépüzemvezető (chief engineer) egy hatalmas konténerhajón. Nem ő az egyetlen magyar tengerész: úgy kétszáz honfitársunk dolgozhat különböző beosztásban tengerjáró hajókon – a pincéreket és bárzongoristákat természetesen most nem számítva.
Moha és Páfrány
Andrást 1976-ban vették fel a Műegyetem hajózási főiskolai szakára, ahol bemelegítésként (vagy inkább valami hosszan tartó alkalmassági vizsgálatként) öt hónapos gyakorlatra küldték a Rába nevű hajó fedélzetén. Itt tudta meg, hogy a tengeri betegségre alapvetően háromféleképp reagálnak az emberek: az első azonnal, egy életre meggyűlöli a hajózást, a másodiknak meg se kottyan, a harmadik szenved egy darabig, aztán megszokja. András a harmadik csoportot erősíti, és 34 éve szeli a habokat a világ tengerein. Nem tudni, hogy őrségben álló magasabb, vékony társát meddig kísérte a Páfrány becenév, de Andrást 1977 óta Moha néven ismeri a tengerészek vidám közössége.
TC: Milyen érzés volt szakmabeliként olvasni a cikket? Sok hülyeséget írtunk?
Moha: Egész jó kis ismeretterjesztő anyag volt, de szakmailag sok szempontból kiegészítésre szorul.
TC: Hát egészítsük ki!
Moha: Először is a gép mindig meleg. Vagy a kazánnal, vagy a segéddízelek hűtővizével, de valahogy mindig melegen tartjuk akkor is, ha áll. Ha hideg gépet kell indítani, a kazán begyújtása után nyugodtan el lehet menni két napra kirándulni. Én egy kisebb konténerhajón dolgozom, kisebb motorral, de ez is háromszáz tonna acélt jelent. Eltart egy darabig, amíg felmelegszik.
Milyennek képzeljük ezt a „kisebb” motort?
Moha: Egy Sulzer RTA 58 gyártmányú, 7 hengeres, kétütemű dízelmotor. 15000 lóerőt ad le 127-es percenkénti fordulatszámon.
TC: Hogyan zajlik az indítás a valóságban?
Moha: A gép ugye meleg. Hatvan fokos víz kering a hűtőkörben. A kenőolajat és az üzemanyagot szintén melegen tartjuk. Indulás előtt körülbelül egy órával szólnak, hogy készülődjünk. Először is elindítjuk a kenőolaj-szivattyúkat és az automata kenőolajszűrőt, hogy a vezérműtengely, a főtengelycsapágyak és a keresztfej egy pillanatig se fusson szárazon. A hengerolajozókat kézi üzemben működtetjük egy kicsit, mielőtt bármi megmozdulna.
TC: Mi az a hengerolajozó?
Moha: Két sorban 10-16 nyílást képzelj el a henger falában: ezeken át nyomunk be minden ütemben pár csepp hengerolajat. Ez amúgy fogyóeszköz, és a hengerfal kenése mellett az üzemanyag kéntartalmának semlegesítésében is fontos szerepet játszik.
Akkor nincs olajlehúzó gyűrű sem?
Moha: Nincs. A hengerfalon szétkent olaj a munkaütemben egyszerűen elég. Figyelni kell az adagolására: ha túl sok, kormol a motor. Ha túl kevés, akkor meg kopik. A szükséges mennyiség a tüzelőanyag minőségétől is függ.
TC: Oké, szóval minden olajban fürdik már. Mi jön ezután?
Át kell forgatni a gépet nagyon lassan. Két teljes fordulat az előírás, ez körülbelül fél óráig tart. A tengelyforgató egy villanymotor nagyon nagy áttétellel. Kicsit olyan, mint egy hatalmas önindító, csak sokkal-sokkal lassabb. Olyankor is használjuk, ha karbantartás, vagy javítás miatt a motort adott pozícióba kell állítani.
Közben az üzemanyagszivattyúk is mennek, a viszkoziméter pedig beállítja a viszkozitást. Az üzemanyagot nem adott hőmérsékletre, hanem adott viszkozitás eléréséig melegítjük. A kiadódó hőmérséklet valahol 120 és 140 fok közé esik: minél melegebb, annál könnyebb befecskendezni, de annál valószínűbb, hogy valahol valami megszorul, vagy egy tömítés megadja magát.
TC: Motor átforgatva, üzemanyag viszkozitása rendben. Indulhatunk?
Moha: Mindjárt. Le kell kapcsolni a tengelyforgatót, addig úgy sem tudsz majd indítani. Aztán nyitott indikátorszelepekkel le kell fúvatni a motort, vagyis a startlevegővel néhányszor átforgatni. Így elkerülhető, hogy az égéstérbe szivárgó olaj, vagy víz károkat okozzon. Túl sokat azért nem szabad pörgetni, mert a motorral együtt a hajócsavar is forog, és nem szerencsés, ha a rakodás közben a kikötött hajó ide-oda mocorog. Rosszabb esetben akár a kikötőkötél is elszakadhat.
Indikátorszelep
Az indikáció egy régi, nagyon megbízható diagnosztikai eljárás. Az indikátorszelepekre kötött mechanikus indikátoróra a főtengely-helyzet függvényében felrajzolja a hengerben uralkodó nyomás görbéjét. Ebből aztán az égés minőségére, mechanikai problémákra, vagy a porlasztó csöpögésére utaló következtetéseket lehet levonni.
A motorfejlesztés során (sőt egyes szériaautókban is) ennek elektronikus változatát használják, ahol egy kvarckristály-érzékelő méri a hengerben a nyomást.
TC: Mi van még hátra?
Moha: Elzárjuk az indikátorszelepeket, kipróbáljuk a kormánygépet és a telegráfot...
TC: A telegráfot?
Ez a filmekből mindenki számára ismert kommunikációs eszköz a híd és a gépház között. Régen csak parancsjelzésre szolgált, ma viszont már össze van kötve a motor automata irányítórendszerével, így jó esetben emberi beavatkozás nélkül hajtja végre a hídról érkező parancsokat. De ha bedöglik a távvezérlés, működhet klasszikus, mechanikus parancsjelzőként is. Bizonyos időközönként pedig a vészirányítást is ki szoktuk próbálni. Ez a teljesen manuális üzem: semmi szervó, semmi elektronika. Nagy, nehéz rudakat kell közvetlenül a motoron tologatni, szelepeket nyitni-zárni. Vész esetén így is működtethető a motor.
Indítás előtt még be kell kapcsolni a blowert, ami egy böszme nagy ventilátor. Ez addig működik, amíg a turbó fel nem pörög, és el nem érünk legalább 0,3 bar töltőnyomást, aztán automatikusan lekapcsol.
TC: Tényleg, mekkora a turbónyomás?
Moha: Maximális teljesítménynél 1,6-1,8 bar körül van.
És ki nyomja meg az indítógombot?
Moha: A próbaindítást már a hídról végzik. Ekkor még mindig ki van kötve a hajó, éppen csak felpörgetik a motort 40-50-es fordulatszámig előre és hátra. Ha mindez megvan, a motorindítás, a leállítás és az irányváltás manőver közben már rutinművelet.
Tengerész-sztorik, turbócsere, kazánrobbanás hajtás után!
