Cserbenhagyás, vér, lövöldözés - mindenki röhög

Sehol egy elégedetlenkedő diákcsoport (március 15. már, október 23. még messze van), napközben sehol nincs rock-koncert, ahol csöveseket kellene megregulázni. Kovács „kettő” István főtörzsőrmester picit feljebb csúsztatta feje búbján a vörös csillaggal díszített fehér tányérsapkát, hármasból négyesbe húzta a hosszú váltóbotot, mikor megreccsent a rádió. A központ egy cserbenhagyásos balesethez rendelt minden elérhető rendőri erőt, mert a súlyos gázolás után a balesetet okozó gépkocsi sofőrje gyalogosan elmenekült a helyszínről. Több URH-s járőr nyugtázta a hívást, a rádióba belehallatszott, ahogy egymás után igazolják vissza a riasztást, és felkapcsolják a szirénát.

Kovács „kettő” rövid ideig gondolkozott, kezét a váltón nyugtatva futtatta végig fejében a gondolatokat. Egyedül ült az autóban, járőrtársa nem volt, azonban a gépkocsi csomagtartójában minden szükséges felszerelés rendelkezésre állt, hogy a helyszínt biztosítsa, míg kollégái a feltételezett cserbenhagyót üldözik. Alig tett képzeletbeli pontot gondolata végére, mikor már nyúlt az URH kézibeszélőjéért, és bejelentkezett a központnak. Az adás gombot elengedte, rutinos mozdulattal  helyére akasztotta a mikrofont, azzal a lendülettel kapcsolta a kék fényt és nyomta be az Elektris Presston szirénavezérlő piros gombját.

A kereszteződésnél lassított, megmarkolta a Lada váltógombját, visszaváltott kettesbe, és padlógázon fordult ki a Thököly útra. A kanyarban a vadonatúj radiálok csikorogtak a kockakövön, de Kovács tudta, hogyan kell az 1200s erejével bűvészkedni, így csak finom bródszejdolás lett a sietség eredménye, nem pördült meg a vijjogó rendőrautó. Valahogy így látta a hétvégén a Szombat esti filmkoktélban játszott krimiben is az amerikai zsaruktól, igaz, azoknak vagy kétszer ekkora autójuk volt.

A kék-fehér fényezésű Zsiga blokkja most nem duruzsolt, hangosan bőgött, ahogy minden fokozatot kihúzatott. A motornál csak a két hangszórótölcsérből feltörő nénózás volt hangosabb. A váltakozó frekvenciájú hangra valahogy jobban felfigyeltek az emberek, mint a régi járőrautók mechanikus szirénájának visítására. Minden kereszteződésben nagyot fékeztek, hogy szabad utat engedjenek a száguldó rendőrautónak. Aki esetleg a szirénát nem hallotta, a két, nagy erejű izzóval szerelt Villtesz gyártmányú, forgótükrös villogó kék fényére biztosan felfigyelt.

Mire Kovács „kettő” a helyszínre ért, már két taxis állt a baleset helyszínén integetve. Négy vastag fekete csíkot húzva, enyhén keresztbe csúszva fékezett, jobb kezével a kéziféket rántotta be, ballal már a hideg tapintású krómozott kilincsért nyúlt. Mire az orral előre bukott kocsi nyugalmi helyzetébe lendült, már mellette állt a főtörzs, sapkáját megigazította, a sild feletti vörös csillagot az orrával egy vonalba hozta, kék kabátját, a fekete övet és keresztszíjat (növekedésgátlót, ahogy a honvédségnél becézték) helyére rángatta – a Magyar Népköztársaság rendőre nem nézhet ki úgy, mint valami lumpen alak. Ápoltság, rendezett külső kelti az állampolgárban a bizalmat, tudta ezt jól.

Miután rendezte sorait, a taxisokhoz fordult: - Jó napot, elvtársak, mi a tényállás? A két fillérvadász egymás szavába vágva magyarázni kezdett. Fene vigye ezeket a kiugrott értelmiségieket is, az utcán, a droszton egymás torkának esik a volános meg a főtaxis, itt meg a legnagyobb cimborák. A franc se érti.

– Elvtársak, csak szépen, nyugodtan, egyik a másik után, nem kell kapkodni. A sofőrök elmondásából kiderült (mindkettő jól látta az esetet), a fehér Zaporozsec nagy sebességgel kanyarodott be az utcába, de a jármű vezetője elvesztette uralmát a gépkocsi felett, és bár fékezett,  nem tudta elkerülni, hogy elüsse az úttesten éppen átkelő fiatalembert. Az először a géptetőre (jobban mondva a csomagtértetőre, Kovács „kettő” csak mosolygott a tévedésen, apósának is volt egy farmotoros Záporjóskája, néha azzal mentek le a balatoni telekre metszeni, permetezni), majd a koponyáját hangos csattanással a földbe verve az autó elé esett.

A sofőrülésből ekkor egy félmeztelen felsőtestű férfi ugrott ki, aki a fejét fogva jajveszékelt, odafutott a fölön mozdulatlanul fekvő fiatalemberhez, hangosan ordítozni kezdett: „Megöltem, meghalt!” Aztán sarkon fordult és elrohant. Míg a taxisok az esetet írták le Kovács „kettőnek”, ő ellenőrizte a sérült pulzusát. Gyengén, éppen csak, de szerencsére ki tudta tapintani. Ezek szerint még él. Pár utcasaroknyi távolságból már hallotta a rohammentő szirénájának hangját, ezért inkább meg sem próbálta megmozdítani a sebesültet, inkább a csomagtartóhoz pattant, kirántotta a helyszínbiztosító felszerelését. Egy krétával körberajzolta a földön fekvő ember testét – így később, mikor már elszállították a sérültet, könnyebb lesz rögzíteni a nyomokat, rekonstruálni a történteket -, sőt, a lábáról lerepült cipők helyét is megjelölte a földön. Ezek az igazságügyi szakértőnek fontos információk lehetnek a nyomozás során.

A pillanatok alatt szétnyitható terelőtáblát úgy helyezte el, hogy az érkező járművek már messziről észrevehessék, és időben lassíthassanak, a baleset helyszínét kellő oldaltávolságot tartva ki tudják kerülni. Ezután az előbb használt krétával bejelölte a Zaporozsec kerekeinek helyét, és közben folyton csak azon járt az agya, hogyan mehetett ez a csotrogány nagy sebességgel. Az apósának a kocsiját egy reumás haslábú csiga is lehagyta az érdi emelkedőn, már annak is örülni lehetett, ha gond nélkül leértek vele a telekre, meg vissza. Igaz, az a Zapó nem volt ilyen jó állapotban, a papa nem volt sem műszaki érdeklődésű, sem anyagilag jól eleresztett, hogy szerelőhöz hordja.

Lassan pár bámészkodó gyűlt az autók köré, a mentősök időközben hordágyra fektették a sérültet, akinek koponyájából intenzíven folyt a vér, majd betolták a hófehér rohamkocsiba és elviharzottak. Az aszfalton egy Menőmanóra emlékeztető figura és a vörös tócsa jelezte az elütött férfi korábbi helyét. Míg Kovács „kettő” a nyomok rögzítésével és helyszín felmérésével foglalkozott, az egyik taxis hozzálépett és halkan csak annyit mondott:

- Itt van, visszajött! A főtörzs felemelte fejét, és az egyik autó mögött megpillantott egy meztelen felsőtestű férfit. Azonnal összeállt a kép: ez vezette a kocsit! Hát mégis csak igazuk volt a fejeseknek a suliban, a tettes mindig visszatér a tett színhelyére.

A zilált tekintetű, farmernadrágos férfi észrevette, hogy a rendőr felé fordul, ezért azonnal futásnak eredt. Kovács „kettő” rögtön hangosan felszólította: - Álljon meg! A törvény nevében felszólítom, álljon meg! Mivel a férfi tovább rohant, a főtörzsőrmester elővette szolgálati FÉG PA-63 típusú maroklőfegyverét (civileknek pisztoly), csőre töltötte és kibiztosította. – A törvény nevében álljon meg, vagy fegyvert fogok használni! Mivel a menekülő továbbra is szaladt, kétszer a levegőbe, majd gondosan célozva a férfi lába elé lőtt.

Ez már elég hatékony érvelésnek bizonyult, a ziháló ember a földe vetette magát. A főtörzs higgadtan, de szapora léptekkel emberünkhöz ment, hátratekerte a karjait, majd megbilincselte. A járőrautóhoz kísérte, a géptetőre nyomta a fejét és megmotozta. Közben kézi rádióján erősítést kért, de már hallotta, a kollégák pillanatokon belül ideérnek. A befutó járőrökkel a Lada hátsó ülésére tuszkolták a csapzott gyanusítottat, és a kerületi őrszobára hajtottak vele. Mint később, a kihallgatás során kiderült, a fiatalember erős alkoholos befolyásoltság alatt sétált az utcán, mikor észrevette, hogy a G. László nyugdíjas bányamérnök tulajdonát képező ZAZ 968A típusú, ismertebb nevén Zaporozsec gépkocsi zárjában a szórakozott tulajdonos benne felejtette a kulcsokat. A kísértésnek nem bírt ellenállni, így a gépkocsit önkényesen elvitte, de a sok elfogyasztott tömény ital hatása alatt nem tudta a gépkocsit megfelelően irányítani, így következett be a baleset.

Mikor még tavasszal a Dögkeselyű-anyagot forgattuk a megjelent járművekkel és gazdáikkal, Szabó István, a gyönyörű Zapó gazdája teljesen lázba jött, ahogy meglátta a rendőrségi Lada csomagtartójában megbújó eszközöket. Kijelentette, hogy márpedig őt le kell helyszínelni. Ezt akkor még nem értettem.