2013.12.12. 11:58
Megoldottak egy problémát, majd okoztak egy másikat a Margit-híd környékének átépítésével. Két helyen is fel lehet hajtani az alsó rakpartról, de csak a Komjádi uszoda előtt lehet visszafordulni. Évente körülbelül száz baleset történik itt, néhányan meg is halnak, de az út üzemeltetője eddig csak tüneti kezeléssel próbálkozott. Minek kell történnie még?

A budapesti Árpád fejedelem útja biztosan nem a legveszélyesebb útvonal az országban. Bár ez utóbbi még képlékeny, mert az elmúlt két év átépítései rontottak a helyzeten. Reggelente autók tömege zúdul erre a Szentendrei út irányából a belváros felé. Délután is felgyűlik a tömeg, bár érdekes módon általában akkor sem az ellenkező irányban. Ez napi tízezer járművet jelent legalább.

Nagyobb térképre váltás

Ami a környék közlekedésszervezésében évek óta történik, az tökéletes példa arra, hogy néha egészen elemi problémákkal sem képes mit kezdeni a főváros, a Budapesti Közlekedési Központ, persze próbálkoznak.

Amikor két éve felújították a Budai Alsó Rakpartot és belecsaptak a Margit-híd felújításába, kialakítottak egy új felhajtót, de megszűntették a hídhoz közeli balra kanyarodási lehetőséget. Így már a Margit körutat is nehezebb elérni.

A Komjádi uszoda előtt régebb óta van egy áttörés a kétszer három sávos úton és a városból kifelé vezető oldal belső sávja a kanyarodóké. A nagy átalakítások óta nemcsak azoknak kell eljönnie a hídtól idáig, akik az uszoda parkolójába akarnak behajtani, hanem azoknak is, akik a Margit körút felé mennének. Mára kiderült, hogy ez így nagyon nem jó.

Ariel, a Komjádi földszintjén működő kerékpárüzlet alkalmazottja közvetlen közelről látja a baleseteket. Azt mondja, korábban volt olyan nap, amikor egymás után három ütközés is történt, és nem ritkán mentőt is kellett hívni. Épphogy befejezték a helyszínelést a rendőrök, már jöhettek is vissza.

A közeli villanyoszlopok tövében néha temetői mécsesek és koszorúk bukkannak fel. Mivel a buszsávban nem csak autóbuszok, hanem taxik, rendőrautók, mentők és motorkerékpárok is szabályosan közlekedhetnek, a túloldalról érkezők sokszor nem veszik észre őket amikor a belső és középső sáv érintésével egyből a buszsávra kanyarodnak, és egyszerűen mindent letarolnak, ami kisebb egy BKV busznál.

Amikor februárban másodszor írtunk problémáról, javasoltuk, hogy helyezzenek ki egy forgalomtechnikai tükröt, tegyenek ki néhány, veszélyre figyelmeztető táblát, illetve fessék fel ismét a KRESZ tankönyvekből ismert sárga csíkozást a kritikus szakaszra.

A cikk megjelenése nem sokkal intézkedett is a BKK. Minden jelzés kikerült, de úgy tűnik ez sem oldott meg semmit, ugyanis továbbra is rengeteg baleset történik az uszoda előtt. Ismét rákérdeztem a rendőrség sajtószolgálatánál, ahonnan ezúttal azt írták, a BRFK heti egy-két, személyi sérüléssel nem járó koccanásos balesetről tud, de amúgy rendszeresen ellenőriznek a környéken.

Ez utóbbi állítás olyannyira igaz, hogy aki gyakran jár az Árpád fejedelem útján, sokszor láthatja, hogy körülbelül kétszáz méterrel a baleseti gócpont után, egy másik parkoló bejáratánál szoktak állni a rendőrök, hogy összefogdossák azokat a civil autókat, akik hosszan hajtanak szabálytalanul a buszsávon, és így akarják elkerülni a hatalmas reggeli, illetve délutáni dugókat.

Maga a rendőrségi szóvivői iroda is óvatosan fogalmaz amikor a közelmúltban történt balesetek számáról ír, hiszen biztosan nem hívnak az összes koccanáshoz rendőrt, hiszen nem is kötelező, ha nem sérült meg senki. A pontos számot csak a biztosítók összesítéséből lehetne kinyerni, hiszen az ütközéseket mindig kárbejelentések követik, azokon ott a helyszínrajtz, rajta a skicc a visszafordítóról, meg talán a közeli uszodáról. Másrészt a kerékpárboltos azt mondja, a heti két karambolos átlag most is megvan és pár hónapja ismét meghalt egy motoros. Az átlagosan évi száz baleset, csupán ezen az egy helyen, azért ez durva. És állítólag ez már egy csökkenés eredménye.

Ariel arra is emlékszik, hogy a kanyarodók tájékozódását segítő tükröt néhány hónapja kidöntötte egy autó, amely felszaladt a járdára amikor összecsattant a balról érkező másikkal. A tükröt a később visszaállították a helyére, most is ott van, de valaki elfordította, így már senkit nem ment meg. Az élénksárga útfelfestés megint lekopott, vagy újra sem festették, az oszlopokra kitett táblákat pedig csak kevesen tudják értelmezni.

A Totalcarnak név nélkül nyilatkozó rendőrségi szakértő szerint talán véget vetne az évek óta tartó balesethullámnak, ha a visszafordító közelébe helyeznék azt a most csupán kétszáz méternyire működő lámpát, amely a gyalogosközlekedést segíti a HÉV-vágány mellett lévő buszmegálló és az uszoda közt.

A szakember szerint az is megoldás lehetne, ha magát a visszafordítót alakítanák át lámpás csomóponttá. Ez nyilván belekerülne néhány tízmillióba, de nem volna megoldhatatlan. Ha ezt a megoldást választanák, a lámpát érzékelővel kiegészítve elkerülhetnék a felesleges váltásokat, nem lenne nagyobb a forgalom. Csupán biztosan csökkenne balesetek száma, és talán senki nem halna meg a Komjádi uszoda előtt, amikor lelöki a motorjáról egy autós.

Remélem, a javaslat eljut a megfelelő helyre, és talán lesz, aki meglátja a sikerélmény lehetőségét ebben az ügyben. Jövő ősszel önkormányzati választások lesznek, már látom is a plakátot a Komjádi előtt: Ezen a helyen évente száz embert mentünk meg a balesettől. 

Végül megérkeztek a BKK válaszai is. Jó hír, hogy ott fent is tudnak a problémáról és foglalkoznak a kérdéssel. A korábban kihelyezett táblák, a tükör és a mostanra alig látható felfestés nem végleges megoldás, mivel várhatóan a jövő év második, harmadik negyedévében teljesen megszüntetik majd a veszélyt az uszoda előtt. 

Mint levelükben írják, ez csak akkor lehetséges, ha a Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése című projekt keretében a közeli Üstökös utcánál és a Komjádi Béla utcánál kanyarodási lehetőséget alakítanak ki. A BKK idén február óta három, személyi sérüléssel is járó közlekedési balesetet regisztrált ezen a helyen. A nagy átalakításig záróvonalat festenek majd fel a balra kanyarodási lehetőség közelében, hiszen a tapasztalatok szerint a buszsávon ütköznek a legtöbben.