Feltámadt az életmentő Citroën

Totalcar - Segíteni rock 'n roll 2.

2015.04.14. 13:42

Az értelmes cél egy nap besétált a szerkesztőség ajtaján, ezért a Totalcar és partnerei feltűrték az ingujjukat, hogy a beteg és gyógyulófélben lévő gyerekek pihenését ne zavarja több műszaki hiba. Feltámadt a Bátor Busz, mert segíteni Rock 'n roll.

Az első igazán erős idei napsugarak meredeken sütnek az arcunkba a hatvani tábor vendégházának teraszán. Amikor Eszter, András és a Bátor Tábor alapítvány munkatársai tizennégy éve munkához láttak, egy elhasznált gyerektábor volt itt, és látszott, az óriási szükség egy olyan helyre, ahol a daganatos betegségben szenvedő vagy ebből éppen kilábaló, illetve cukorbeteg és más krónikus betegséggel élő gyerekek zavartalanul léphetnek ki a fényre a sötétből, ahol sokszor hónapokat, vagy éveket töltenek. Várnak a gyógyulásra, reménykednek és közben családjukkal együtt alaposan felőrlődnek.

Az alapítvány a terápiás rekreáció módszerével dolgozik. A programok összeállításánál nem csak a jelentkezők korosztályát veszik figyelembe, de a betegségük fajtáját, az aktuális egészségi állapotukat és a kezelőorvos tanácsait is. Így érthetőbb, miért húzódik a fejünk fölött kalandparki kötélpálya, és miért van szükség olyan zárt és biztonságos terekre, illetve kórházi épületre is, ahol júniustól szeptemberig teljes nyugalomban tölthetik az időt az iskolás és középiskolás táborlakók. Mindez évi négyszáz millió forintot emészt fel, de nem kérdés, hogy az adományok jó helyre kerülnek és, hogy az időben érkező segítség valóban képes csodát tenni. Mára több ezren lehetnek, akik az egyhetes táborozás után, lelkileg is gyógyultan tértek vissza az életbe egy hosszú betegség után.

Szezonban és a felkészülés hónapjaiban is minden perc pontos terv szerint zajlik, hogy a gyerekeknek legalább itt semmilyen szigorú menetrendhez ne kelljen igazodniuk. A szervezők a vonattal érkezőket maguk szállítják a vasútállomás és a tábor közt, naponta bevásárolnak, postára rohannak és ha kell, állnak a gázon, ha például valakinek speciális vérkészítményre van szüksége, amit csak Budapesten, a Tűzoltó utcai klinikán kaphat meg.

A Bátor Tábor ritmusának megtartásához rengeteg autós feladat tartozik, és a teendők sűrű sorába nem fér be holmi párnapos kiesés, a bizonytalan indítás, esetleg a lerobbanás réme. Nem kis meglepetést okozott Eszter és András, amikor pár hónapja azzal keresték meg a Totalcart, hogy baj van a tábor egyik mikrobuszával, egy 2005-ös Citroën Jumpyval. Az autót évente több tucat önkéntes vezeti, hiszen akit egyszer beválogatnak a csapatba, teljes bizalmat élvez. Bárkinek juthat autózással járó feladat és akár éjszaka is előfordul, hogy azonnal indulni kell. Ha netán arra gondoltak volna, hogy önkéntesnek lenni egyszerű, hallgassák meg Dorkát, akinek két felnőtt és két kiskorú gyereke van, mégis második évét tölti a volán mögött, tábori beszerzőként.

A Citroën elég sokszor állt mostanában különböző műszaki hibák miatt, és bőven voltak mindenféle más, kisebb idegesítő problémái is. Ezekkel együtt lehet élni, mint a felkötött karral, de egy létfontosságú eszköz megbízhatatlansága súlyos csapás egy ilyen szervezetnek. Ezen gyorsan változtatnunk kellett. Száznegyvennégyezer kilométer nem a világvége egy dízelmotornak és nem az a mostanra bő félmillió példányban legyártott, Eurovan-alapú (tehát a Fiat Scudóval, Ulyssevel, Peugeot Experttel, 806-tal, és Lancia Zetával és Citroen Evasionnal rokon) kishaszonjármű más elemeinek sem. Ebben a kivitelben nincs kettős tömegű lendkerék, és magát a motort rengeteg, PSA konszernhez tartozó típusba beépítették a kései Peugeot 306-osoktól, a Jumper középfurgonokig. Az idei első Totalcar Segíteni rock 'n roll akciónkhoz a márka importőrét, a Citroën Hungária Kft-t  és az óbudai Sakura-Wendom Citroën-márkakereskedést hívtuk segítségül, így a betegeskedő Jumpy még a márciusi tábornyitás előtt beállhatott a márkaszervizbe.

Bátki László, Citroën-márkareferens szerint látszott, hogy rendszeresen szervizelték, mert bár vezetett szervizkönyv híján semmi pontosat nem tudunk a korábbi javításokról, a szerelők sehol nem találtak gányolási nyomokat. Egyszerűen csak elhasználódik, amit használnak.

Miután minden gyári alkatrész megérkezett, a munka a teljes szervizzel kezdődött el. Összeadtam a Jumyval töltött órákat, kicsit több mint huszonnégy jött össze. A karbantartás csak bemelegítés volt. Nemcsak a folyadékokat és szűrőket cserélték, de a motor kapott egy új vezérlésszettet (szíjat és feszítőgörgőket), illetve cserélték a szivárgásnyomoktól színes vízpumpát is. Így mostantól újabb 160 ezer kilométeren át nem kell velük foglalkozni. A motorolaj-szivárgás az olajteknő újratömítésével szüntették meg, a váltóolajét pedig a jobb oldali váltószimering cseréjével. Végre porszáraz a Citroën alja. A táborszervezők az akadozó váltóra és a kivágódó vezetőoldali ajtóra is panaszkodtak. Egyszerű problémák ezek, egy ajtóhatároló és a váltómozgató bovden cseréjével hamar megoldódott mindkettő.

Voltak kevésbé érzékelhető, de annál nagyobb problémák is. A kopott féktárcsák és fékbetétek mentek a kukába, gyári újak kerültek a helyükre. Az első és hátsó futóművet is kiszerelték. Az új első lengőkarok beépítése rutinműveletnek bizonyult, de a hátsó futómű szilentjeivel alaposan meggyűlt a szerelő baja, mert nagyon be voltak rohadva. Eltörték a lehúzóeszköz csavarját, de a melegítésnek nem tudtak ellenállni. Tipikus eset egy ilyen korú autónál, ha minden évszakban használják.

A szervizesek ritkán találkoznak ilyen korú autóval, pedig tényleg rengeteg Jumpyt használnak Magyarországon. A Bátor Tábor buszának lábra állítása a felsorolt gyári alkatrészekkel, a központi zár javításával, egy új gyári kulcs betanításával és néhány izzócserével összesen több mint 700 ezer forintba került volna, ha valaki más vitte volna a szervizbe. A cserélt alkatrészek listáján nincs százezres tétel, szerencsére nem kellett megbontani a kényes nagynyomású üzemanyagrendszert sem, mert valószínűleg sosem tankoltak rossz gázolajat az autóba.

Az egyik legdrágább cserélt elem, számomra meglepő módon, a váltóbovden volt a maga 53 ezer forintjával. Ez is eredeti gyári alkatrész, mint minden más, egy év garanciát adnak rá, így senki nem kockáztat. Magas az elméleti végösszeg, egy használt autó ára, mondhatják, de amikor egy autónak ilyen fontos feladatai vannak, amikor ennyire lényeges, hogy mindig gondolkodás nélkül induljon és biztosan célba érjen, nincs helye a spórolásnak és nem jó megoldás a legolcsóbb kényszertrükk sem. A Bátrak Jumpyját két hete hibátlan állapotban dobták vissza a mély vízbe és a szerelők szerint az alapvető karbantartásokkal további öt évig biztosan szolgálja majd a tábor lakóit és az alapítvány embereit. A céljaik makulátlanok, ezért segítettünk és mert segíteni Rock 'n roll. 

A Bátrak üzenete

   Kedves TotalCar!

A Bátor Tábor összes lakója nevében nagyon köszönjük nektek, hogy ilyen profin, lelkesen hatékonyan segítettétek a munkánkat! Nagyon jó a Jumpyt újra jó színben látni. Vigyázni fogunk rá.

Köszönjük a Citroën Hungáriának és a Sakura-Wendom márkakereskedésnek a nagyon értékes segítséget. Nektek is köszönhetően az idei év során 1000-nél is több táborozó juthat el gondtalanul a Bátor Táborba, hogy életre szóló élményeket szerezzen.

Kívánunk nektek csudaszép nyarat!