Szuperhősök vagy idióták?

Mikor Balázs barátom felvetette az ötletet, tökéletes értelmetlenségnek tűnt. Így utólag viszont akár történelminek is mondhatjuk a túrát, hiszen ez az első, tízezrek által nyomon követett, országokat átszelő elektromos hajtással megtett utazás. Ha nagyon öntömjéneznénk, Bertha Benz és a Patentwagen útjával együtt emlegetnénk, de azért idáig nem süllyedünk. Még akkor sem, ha sokan látják a párhuzamot az út széli patikákból tankoló Benzné, és a fagyos éjszakában kétségbeesetten töltőoszlopot keresgélő magyar újságírók között.

Az biztos, hogy ezzel a túrával egy jó viszonyítási pontot hoztunk létre, most már van mihez hasonlítani, ha pár év vagy évtizedek múlva valaki megteszi ugyanezt az utat. Vajon ugyanilyen stresszes lesz-e januárban eljutni Győrig, vagy lesz egy csomó gyorstöltő pont útközben, amikre nem is lesz szükség, mert a hatótáv akár Passauig is elég lesz? Vagy akár oda-vissza meg lehet járni töltés nélkül? Egyik sem lehetetlen, bár azért odébb van.  Mondjuk, ami azt illeti, félek, előbb lesz szalonból megvásárolható ezer kilométeres hatótávú villanyautó, mint tisztességes magyar töltőhálózat.

A Kia Soul EV elvileg 200 kilométeres hatótávot tud, de mínuszokban ez lecsökken 120 kilométerre – az akkumulátor is másképp muzsikál hidegben, ráadásul az akkukat melegen kell tartani, ennek a fűtése nem kikapcsolható. A kocsi utasterének fűtésével lehet játszani, volt, hogy a fedélzeti számítógép szerint akár 20 km hatótáv is megspórolható, ha nem fűt az ember. Éppen ezért melegen öltöztünk, még fűthető aláöltözőt is vittünk magunkkal (Dávid meg van róla győződve, hogy a teljes kihűléstől mentette meg). Út közben viszont rájöttünk, olyan területen, ahol van elég gyorstöltő, felesleges önsanyargatás a fűtést lekapcsolni: ha már felmelegedett az autó, nagyjából 5 kilométer elvesztegetett hatótávot jelentett, hogy nem fagyott be a fenekünk, és nem párásodott a szélvédő. Ismerős terepen nem múlhat 5 kilométeren, hogy eljutunk-e a töltőig, illetve ha igen, takarékos vezetéssel ennél többet is össze lehet spórolni.

Vész esetén persze tölthetünk hálózati árammal, de úgy 12 órába telik, mire tele lesz az akkunk. Aki nagyon bátor, kamion mögé is kötheti a (nem tökéletesen) lemerült villanyautót, pár kilométernyi visszatöltéssel lehet egy kis hatótávot nyerni – hiszen ez olyan, mint ha végtelenített lejtőn gurulnánk, és a rendszer visszatöltene az akkukba. Aztán az is lehet, hogy aki ilyet csinál, felgyújtja vele a kocsiját, tönkreteszi a hajtást, tudomisén. Mondjuk, ezek a srácok még 2011-ben megcsinálták, nem lett semminek és senkinek baja – de gyanítom, nem véletlen, hogy a vontatós töltés nem szerepel az elektromos autók használati útmutatójában.

Egy dolog biztos: internet nélkül lehetetlen küldetés a villanyautós kontinens-átszelés. Kell az angol nyelvtudás is, de biztos vagyok benne, hogy nagyságrendekkel könnyebbé tette a dolgunkat, hogy minden alkalommal németül kommunikáltam az osztrák és a német szolgáltatókkal. Ha valaki csak magyarul beszél, erősen rá van szorulva a magyar villanyautós közösségre, de ez egyáltalán nem baj, sőt. Igazi megszállottak, kedves őrültek, akik Jehova Tanúiként terjesztik a szórólapokat, gyűjtik az információkat, osztják meg a tapasztalataikat honlapokon, facebookon, egymás közt. Az ilyen csoportokra szokás lefittyedt ajkakkal csak annyit mondani, ezek buzik. Lehet, hiszen valóban bele vannak buzulva ebbe a témába, nekik a helyváltoztatás, a villanyautózás hobbi.

Az ilyen villanyautó-buzik lényegesen többet foglalkoznak a témával, mint egy átlagember. És adott esetben többet is költenek  rá , mint egy átlagember, hiszen, mint mondtam, ez az ő hobbijuk. Nem feltétlenül az ingyen tankolás mozgatja őket, egyszerűen oda vannak a technológiáért. Lehet őket fikázni, de közben azért tartsuk szem előtt: ha a villanyautózás valóban a jövő, vagy legalábbis a jövőnknek egy jelentős része, ők most nagyon sok munkát elvégeznek helyettünk. Kitaposnak ösvényeket, belefutnak zsákutcákba, hogy nekünk később ne kelljen. Vannak, akik szerint a villanyautózás a gazdagok, meg a dilinyósok hülye játéka. És mi volt az automobil? A tévé? A személyi számítógép? A mobiltelefon? Okostelefon? Na ugye. És örüljünk, hogy vannak, akik nem csak képesek, de hajlandóak is helyettünk kifizetni a költséges fejlesztések egy részét, mi több, tevékenyen részt venni a tesztelésben, fejlesztésben.

Ausztriában a Smatrics hálózatát használtuk: itt alapdíj és hűségidő nélküli kártyával a gyorstöltőn percenként 0,45 Euróért tölthetünk. Ez a kicsivel több mint félórányi gyorstöltésnél durván 15 Euró, ami télen kb. 100 km, nyáron 180 km távra elég, benzinből ez kb. 15 liternek felel meg, tehát inkább drága, mint olcsó. Más persze a helyzet, ha valaki Ausztriában lakik, sok kilométert megy (havi 1000 km felett), neki érdemes lehet a legnagyobb csomagot választania. Ilyenkor 50 eurós havidíj mellett 7 eurócentért tölthet az egyenáramú gyorstöltőn, 1-3 centért pedig a normál, illetve erősebb váltóáramú oszlopból vételezhet villanyt. De ez a verzió, a kötöttség miatt nem játszik az átutazóknál – talán lesz majd olyan kártya is, ami kimondottan nekik szól.

Ha nekünk nem egy tesztkártyát adtak volna, egyszeri ausztriai keresztülkocsikázásunk, 4 töltéssel, töltésenként kb. 30 perccel durván 60 eurónkba fájt volna. Ez egy kis fogyasztású dízelhez képest háromszor drágább, 7-8 literes benzinfogyasztáshoz képest dupla költség, és nagyjából 2-3 órával hosszabb menetidőt is jelent. Viszont állításuk szerint csak olyan áramot tölthetünk a kocsinkba, amit vízi erőművekben termeltek, a gyorstöltőik 43, illetve 50 kilowattosak, jelenleg 200 ilyen oszlopot találni országszerte, közülük sok az autópályák mellett, durván 60 kilométerenként van telepítve, tehát a több pénzért teljesen tiszta energiaforrásból táplálkozik a kocsi, és jelentős infrastruktúrát használhatunk.

Németországban, az E-Wald rendszerében a legkényelmesebb megoldás a 49 eurós egy hetes Superflat kártya. Ezzel minden töltőt lehet egy hétig használni, akárhányszor, adott esetben nagyon, de nagyon olcsóvá is teheti a villanyautózást – de itt figyelembe kell vennünk, hogy az E-Wald csak Bajorországban üzemeltet töltőket, a gyorstöltők is csak 20 kilowattosak. Ha az ember máshová tart, sajnos nem lehet megúszni az órákon át tartó töltőtérkép bogarászást, hol, melyik szolgáltatónak milyen töltője van, azokat melyik társaságok kártyáival lehet igénybe venni. Szóval, nem egyszerű. Ugyanakkor Nürnbergben nagyon sok Menekes/Type 2 csatlakozós töltőoszlop van, amiknek a használata ingyenes – csak hát ez ugye négy óránál rövidebb idő alatt nem fújja bele a coulombokat az akkuba. A nürnbergi vásárvárosban ugyanezért a szolgáltatásért – pontosabban négy órányi töltésért – szemrebbenés nélkül elkérnek 20 Eurót. Mondjuk annak, aki a vásári intézni valói alatt akarja tölteni a kocsiját, idő és macera spórolással együtt simán megéri nem a városi ingyen töltőnél leparkolni.

Ha az összes villanyos költséget összeadom, ez alatt az egy hét alatt, a megtett durván 2000 kilométerre nagyjából 170 Euró jut. Ez kábé nyolcliteres benzin- vagy gázolaj-fogyasztásnak felel meg. Ha a német oldalon, Bajorországban lényegesen többet autóztunk volna, az 50 eurós annyit-tölt-amennyit-csak-akar kártyával és az ingyenes töltőpontokkal lényegesen alacsonyabb kilométerköltséget is elérhettünk volna. Az osztrák árak dobnak nagyot a végső egyenlegen, de ne feledjük, komoly gyorstöltő hálózatot kapunk a pénzünkért. Ha a túra átlagfogyasztását nézzük, száz kilométerenként 17,77 kW áramot alakítottunk mozgási és hőenergiává. Ha a teljes úton elfogyasztott 358,5 kilowattórát az otthoni árammal számolnánk, 37 Ft/kWh áron,  100 kilométerenként 660 Forint üzemanyagköltség jönne ki. Ez durván 2 liter/100 km, ami országúti fogyasztásnak sem rossz, de városinak elég jó - és városban sem fogyasztana az autó többet, sőt.

Egyértelmű hogy az átutazóknak drágább az élet, akár Ausztriában, akár Németországban jár villanyautóval, de a hosszú távú megoldások akár harmadára is csökkenthetik a belső égésű motorokhoz képest az üzemanyagköltségeket. És jól látszik, ott, ahol tényleg foglalkoznak a villanyautó elterjesztésével, nem csak hangzatos nevű klaszterek illetékesei nyitnak meg pár havonta egy-egy fali konnektort, a villanyautózás akár egy egész család igényeit is lefedheti: találkoztunk olyan osztrákkal, aki épp az asszony Nissan NV200-as, ötszemélyes villanykisbuszát töltötte, de maga is egy Leaffel jár. Ha van sok gyorstöltő, szinte minden élethelyzetben megállja a helyét a villanyos autó – persze nem kompromisszumok nélkül. Nálunk mindeközben a Jedlik Ányos Klaszter oldalán – ők hivatottak államilag mindent megtenni a villanyautózás elterjesztéséért – nincs egy összefoglaló térkép, hogy hol található Magyarországon publikus töltő. Az ő honlapjukon találjuk azt a tökéletesen üres oldalt is, aminek az a neve, hogy „Ösztönzők”. Így azért még el fog tartani egy darabig, mire itt is lesz család, ahol apa és anya is villanyautóval jár, mert az jó nekik.

Az út összes posztját megtalálod egy helyre gyűjtve ezen a linken.