Rogyadozik, de legalább stagnál

Minden, hangsúlyozom, MINDEN autómárka 25-30 százalékos árengedménnyel árulja új autóit Magyarországon, ezen a nem is itatós-, inkább selyempapír-vékonyságú árréseiről elhíresült piacon. Amelyik nem, az csak azért köti az ebet a karóhoz, hogy nekem ne legyen igazam, az olvasónak pedig legyen legalább egy apró oka villámokat szóró billentyűzettel reklamáló leveleket irkálni. Csak meg ne rázza a kötözködőket a nagyfesz, vigyázat.

Vannak márkák, amelyek előbb kezdték a giga-leértékeléseket, akadnak, akik csak mostanában eszméltek, az ártartók pedig vagy nagyon stabil lábakon állnak, vagy vakok, vagy vakmerők. Akik előbb kezdték, talán azok jártak jól, hiszen közülük néhány kifogyott az autóból. Ha veszteséggel is, de az éves kontingens egy része teljesítve, ez is valami, ezekre az időkre úgysincs recept, ha ott áll a csőre töltött T-72-es az alagút végén, amelyikbe rohanunk éppen befele, az úgyis szétrongyolja az egész bagázst. Ha nincs, a korán ébredők lesznek az elsők, akik újra napfényt látnak.

Na mármost: ha az új, négymillió forintos autó huszonöt százalékkal olcsóbb, akkor ő jelenleg hárommillióba kerül, még ha vannak is ezekben a konstrukciókban pénzügyi trükkök. Ugyanannak a típusnak a tavaly négymillióért megvett, ma a használtpiacon 3,5 milliót érő példánya tehát nem érhet 3,5 milliót, ha ugyanannyiért van felpattintatlan dísztárcsájú, nejlonhuzatos szűz is, ez logikus. Ha fene fenét is eszik, az újabb használt autók ára rövidesen tisztességesen megindul lefele. Olyan húsz-huszonöt százalékot. A kicsit régebbiekét pedig a kicsit újabbak nyomják majd le.

Nem vagyok jós, nem vagyok pénzügyi szakértő, és most a pénzügyi szakértők sem igen tudnak hozzászólni a folyamatokhoz, legfeljebb az euró/forint rátákat tippelgetik hüledezve kávé gőze fölött a büfében. Ezért csak tippelek: az újautó-árcsökkentések másodlagos hatásaként a tízéves kocsiknak is minimum tíz százalékkal le fog menni az értéke a nem túl távoli jövőben. Ha nem többel. És így gyűrűzik majd ez az egész hullám, lefele a száz-kétszázezer forintos csoffadékokig, ahonnan már nincs lejjebb, csak a gördeszka és a hajléktalanszállói ingyenleves. Addigra persze elnyeli a hullámot a piac, tehát az igazán olcsó autók ára nyilván nem megy majd lejjebb, de minden, ami fölötte van, igen, úgy négy-ötszázezer forintos mélységig.

Mivel már jó négy hónapja megy a riogatás ezzel a recesszióval, és jó két hónapja a szélesebb tömegek is alaposan érzik, milyen fájdalmassá vált minden, amire korábban „svájci frank alapú hitel” feliratot stempliztek a kiváló pénzügyi manipulatőrök, gondoltam, csak látszanak már változások a használtautó-árakon is.

Mellesleg mostanában vettem egy 24 éves kombi Mercedest , és ahogy nézem az internetes autófigyelőmet, majdnem minden, alig három hete a parkolóba tett, általam megfigyelt hasonló öreg Mercit megvettek mára (12-ből 9-et), pedig némelyik elég romos állapotú volt, bottal nem piszkáltam volna azokat. És még egy sztori: már a recesszió idején, bő egy hét leforgása alatt adtam el műszakilag korrekt, de lényegében vékony fémcsíkok által egyben tartott, seregnyi lyukból álló, 36 éves Mercedesemet, illetve egy barátom a napokban nem egészen 24 óra alatt vált meg hátulról rommá tört, a vonóhorog miatt derékban elgörbült, erősen kopottas, de még nagyobbrészt acélból álló, hasonló korú Mercedesétől. És egyik sem hulladékárban ment el. Valami csak történt, egy évvel ezelőtt még nem volt ebben a szegmensben ilyen mozgás. Nocsak-nocsak, jönnek már le fentről, a hiteles autók irányából a zsíros kuncsaftok?

Eldöntöttem, utánanézek. Előtúrtam 2008 nyaráról egy Expressz autó-motor hirdetési újságot, nekihasaltam a mostani áraknak, és négy éjszakán át daráltam befelé az adatokat, táblázatot gyártottam. Bevallom, kicsit megviselt, nem csinálok többé ilyet, csúnya kulimunka. Amikor már harmadszor maradtam fenn miatta hajnali negyed háromig, már gyűlöltem az egészet. Nem átkozhattam senkit, csak magamat, hiszen az én ötletem volt az egész. Az vezérelt, hogy a végén majd gyönyörűen kirajzolódik: a luxusautók ára a padlóra tottyant, akár valami telipufogott babapelenka, a kis fogyasztású, olcsó kiskocsiké sólyomként az egekben szárnyal, az öregek megdrágultak, a különlegességek megmakkantak. Már előre dörzsöltem a kezem, micsoda konklúziókat lehet majd levonni.

Hát… a számok alapján semmilyet.

Módszerem a következő volt: kijegyzeteltem az összes fontos típus nagyobb, kisebb, illetve dízelmotoros variánsait, azok különféle karosszériatípusait, lehetőleg többféle évjáratban, mindezt a régi újságból. Persze hézagos lett a lista, mert mindenből mindenféle évjáratot, mindenféle kivitelben nem lehet egyetlen Expressz újságba beletenni. Aztán a mostani internetes Expresszből (ahol a papíralapúhoz képest nagyobb a választék) kerestem hozzájuk párokat, azonos kivitelben, azonos motorral. Figyeltem az évjáratra, a kilométerfutásra (amennyire ennek hinni lehet Magyarországon), hogy van-e a kocsiban klímaberendezés (mert ez erős értéknövelő tényező az egy-kétmilliós autók körében), meg hogy vizsga nélküli, még forgalomba nem helyezett, esetleg törött, extra elhasznált, hiányos, átalakított autókat ne tegyek az épek mellé. A kispolgári középszert néztem, az a leginkább mérvadó.

Persze millió és egy taposóakna van és volt az analízisben. A kocsik konkrét állapota és kivitele például, hiszen egy kis mattulás, egy kis belejavítás, néhánnyal több extra, valami ügyesebb, illetve bénább szín, a bagós használat bűze százezreket lökhet ide-oda egy kocsi értékén. És egy eldugott faluban levő, drága autót is nehezebb eladni, mint azt, amelyik valamelyik budapesti, szegedi, pécsi, gondozott kereskedésben pihen. No meg sok autóhoz nem is találtam megfelelő párt, ezért ha csak kicsi volt a csúsztatás (odébb volt a futásteljesítmény, eggyel más volt az évjárat), megjegyzéssel azért betettem a táblázatba, de ha nagyobb, akkor egyszerűen kihúztam a modellvariánst. Így is összejött az eredeti kétszázhetvenből bő kétszáz autó, ami a lehetséges hibákat, csúsztatásokat figyelembe véve azért elég releváns valamiféle kép megsejtéséhez.

Ray Charles többet sejtett abból, túrja-e valaki a nézőtéren az orrát a koncertje közben, mint én most a piaci helyzet alakulásáról. Az autók összátlagát nézve van ugyan 300 ezer forintnyi esés az árakban, ami a vizsgált kocsik 2008-ban még 2,9, jelenleg 2,6 milliós átlagárát tekintve tíz százalék körüli. Ha figyelembe vesszük, hogy a tavaly nyári hirdetések és a mostaniak megjelenése között eltelt fél év, ezalatt pedig csökkent a taglalt autók ára, valamint, hogy a nyomtatott Expresszbe pénzért, az internetesbe viszont ingyen lehet betenni a hirdetéseket (ez az jelenti, hogy utóbbiba spórolósabb tulajok is beteszik kocsijaikat, olcsóbb autók is megjelennek), ez a különbség még sokkal kisebb, közel hibahatáron belüli.

Halkan összefoglalnám akkor az eddigieket: a fél- és tízmillió közé árazott autókból kimazsolázott kétszáz példány ára nem mutat észrevehető visszaesést a tavalyi, recesszió előtti állapothoz képest. Bing-bang.

Hurrá, nincs recesszió, ennyit megtudtam. De azért ekkora szívást nehezen viseltem volna. Hogy pocsékba menjen négy komplett estém és éjszakám, amit eltölthettem volna a gyerekeimmel, csak azért, hogy ne tudjak meg semmit és hülyén haljak meg… Ez a rühes táblázat, de tényleg. Az olvasó szent, érte élek, eddig oké, de az azért mégiscsak túlzás, hogy vérben forgó, belülről sós murvával behintett héjú szemeimmel most erre a használhatatlan adatömledvényre kelljen vaksin pislognom öt óra alvás után. Amiből persze az Excel összes bűvös algoritmusával sem lehet kiszedni egy fia értelmes információt sem. Nincs igazság a Földön.

A kereskedő, az bezzeg mindig tudja a tutit. Hiába, a profi tudás pótolhatatlan. Mindent megmagyarázunk a következő oldalon.