Amikor már félmillió forintnál tartasz az öreg Tipóval, és még alig használtad, jön valami cinikus hozzáértő, és felvilágosít – heteken belül rá kell költened másik fél misit. És akkor talán már megint ér majd kétszázötvenezret, mert így egyelőre még fizetned kell a bontósnak, hogy bevegye.
Ahogy a statisztikák mutatják, egyre kevesebben vesznek új autót mostanában, és egy ideig még romlik a helyzet. Amerikában olyan mélyponton van a kereslet, amire már csak az igazán vének emlékeznek, és ők is csak több Cavinton/Bilobil koktél felhörpintése után. Brémában kilencvenezer vadiúj kocsi rekedt a kikötőben, nem kellenek senkinek. A Suzuki átállt a két műszakos termelésre, és még a Toyota is szerény eladásokkal számol jövőre. 2009 közel sem lesz a legjobb év a kereskedőknek, ez már biztos.
Autózni ettől még fogunk. Lehet, hogy kevesebbet (a benzinárak is azért csökkennek, mert Nyugaton már betojtak, és már visszavettek), de ha messze a munkahely, sürgős az orvos, rég látta az onokákat a nagyi, ezentúl is menni kell. És mivel nem veszünk annyian, olyan gyakran új autót, a használt autók szerepe felértékelődik.
Aki hajlamos a pánikra, az szíve szerint ilyenkor a tuti menekülőtaktikát választaná – azaz eladná a most még viszonylag sokat érő vasát, kiváltaná a BKV- (MÁV-, Volán-, Mavart-, Beszkárt-) bérletet, és beszerezne valami használható szükségautót, azokra az esetekre, amikor kocsi nélkül megoldhatatlannak tűnik a helyzet.
Az öreg autó olyan, mint a cigaretta, az alkohol, vagy a bekapcsolatlan biztonsági öv. A statisztikák szerint mind halálos. Ám mindenkinek van ismerőse (vagy ő maga az), akinek: a) a nagyfaterja 92 éves koráig láncdohányos volt, és a HÉV ütötte el Csepelen; b) a szomszédja minden este megivott három pohár vöröset, mégis csak vénséges vén korában, erdőjárás közben terítette le egy vadász eltévedt golyója; c) aki vízbe esett autójával, és csak azért menekült meg, mert nem volt becsatolva. A statisztika már csak ilyen: a halott többségről nem beszélünk, a ritka kivételeket ezer helyen felemlegetjük, mert dohányozni, bort inni, öv nélkül autózni jó, férfias (avagy nőies) dolog, és amúgy is − ne szójjá’ má’ be!
Öreg autója is sok embernek van, különösen a világnak ezen a felén. Definiáljuk az öreg autót: olyan kocsi, amelyet a kora miatt nem fogadnak a márkaszervizek, már az utángyártóknál is akadozik az alkatrészellátása, nem nagyon látni belőle az utcán (mínusz KGST-típusok), ára egy négyzetméternyi pesti ingatlan ára körül mozog. Egyszerűbb, olcsó autóknál 15-20 év, nagyobb, tartósabbra tervezett típusoknál 20-25 év között jön el ez a kor, a kilométerszám pedig ezen a szinten már szóra sem érdemes. Annyi, amennyi.
Mert fontosabb ilyenkor már egy jól kilakatolt karosszéria, a harmadik, de mostanában felújított motor meg a tavaly Németországban bontott, szép belső tér, mint az, hogy a kilométer-számláló 220 ezren áll-e, vagy 679-en. És persze utóbbira esély sincs, mert a kilométer-számlálóknak Magyarországon megvan az a furcsa tulajdonságuk, hogy 250 és 350 ezer kilométer között valamiért elakadnak.
Szerintem öt csoportra osztható az a réteg, amely hellyel-közzel napi üzemben használ filléres kocsit.
1. A mázlisták
2. A felkészülten vásárlók
3. A bütykölgetők
4. Az elvakult őrültek
5. A bele nem gondoló, pénzbeleborító, helyzetet nem értő
lúzerek
Áthallások persze vannak a csoportok között, de kezeljük mindet külön-külön.
A mázlista
Gázszagot érez a szomszéd bácsi garázsa felől, az öreggel lemennek megnézni, mi a helyzet. Meglát egy autó formájú tárgyat vastag plédek alatt. Hámozás után kiderül, hogy egy 1979-es Ford Escort szendereg a takarók alatt, a szomszéd úr nyolc éve kivonta a forgalomból. Itt-ott horzsolások, horpadás az ajtón, repedt hátsó lámpa, szörnyűséges Tesco-dísztárcsák. A másik oldalon: újautó-szag, szőrös gumik, makulátlan utastér, mindenen huzat, új kipufogó, sehol egy szem rozsda, szervizkönyv 70 ezerig. Most 76 ezren áll a számláló. Hű.
Óvatos ajánlatot tesz a kocsira a szomszédnak, százhúszezer, mégsem akarja átverni, de hát a horpadás, meg az állapot, meg hogy vissza kell állítani forgalomba. Egy hét múlva benne ül, két hét múlva eladja a kétéves Polóját, mert az Escort jobban harap, gyorsabban befűt és kevesebbet eszik. Meg persze megmarad közel kétmillió forint, az sem utolsó szempont. És még két év múlva is az Escorttal jár, ami persze addigra lerohad, hiszen a negyedszázados üregvédelem már akkor sem ért semmit, amikor újra forgalomba állította. És lényegében az első télen megadta a kegyelemdöfést az addig ép karosszériának, azóta már csak a korróziós program fut a háttérben, de már látszik. Sok makulátlan bácsiautó végezte így bontóban, én is ismertem jó néhányat, de igazából talán nem is olyan nagy baj, van belőlük elég. Egy kis üregvédelemmel, mondjuk, sokat lehet segíteni egy ilyen kocsin, de az árhoz képest az is nagy kiadás.
Ilyen nagy mázlija tízezerből egynek van. De bácsiautók nemcsak dunyha alatt laknak, hanem kint, a kertvárosi udvarokban is. Simán előfordulhat, hogy egy kicsit már megrohadt, kicsit leütött, de nagyon keveset futott autót fogunk ki hasonló, ám garázsmentes tulajtól. Az esztétikai hibák miatt az ár nyomott, a 100 ezres futást persze senki sem hiszi el, ezért nem is akar elmenni az öreg 305-ös Peugeot. Aki viszont észreveszi, hogy a tíz éve ugyanannál a tulajnál lévő autónak nem kopottak a pedáljai, feszesek az ülései, a motorterében megvan az összes kis kapocs, szorító, cetli, matrica, hogy a csomagtartó padlógumija szinte új, az hozzájut egy jól használható, alapvetően még évekig csak kis hibákat felmutató járműhöz. Persze egy ápolt, alig futott, de keveset használt öreg autónál is mindig lesz mit javítani birtokbavételkor, de a küzdelem rövid és belátható idejű, a végén pedig ott csillog a tartós használat ígérete.
Ilyen volt a Bende Citroën BX-e is – lerohadt ajtók, itt-ott mállott műanyagok, de alapvetően kevés kilométer, minden kis izé a helyén. Nem is volt vele komoly probléma pár tízezer kilométeren át, és az sem az egy szem önindító-szerelésen múlott. Hanem azon, hogy Bende ügyvezető véletlenül belenyúlt a tutiba.
Sajnos a nepperek az ilyet hamar kicsipkedik maguknak a kínálatból, kicsit kiglancolják, és a vételár két-háromszorosáért, ügyes dumával hirdetik. Néha még annyiért is megéri egy effajta jármű. De át kell látni a szitán: ha piszkos a motorblokk, látjuk az olajfolyásokat, ha tiszta, minden rendben lévőnek tűnik, ergo: jobb a koszos. A pedálgumikat, kormányt ki lehet cserélni, a belső tér is szépen feljön a pucolásra, de a kapcsolók egyenkénti cseréjét, a megfakult műszerek új egységre váltását, a lötyögős, törött szellőzőrostélyok rendbetételét, a csomagtartó szétvert oldalkárpitjainak cseréjét már kevesebb seftes vállalja fel. Örök szabály: nem szabad, hogy a csillogó fényezés, a kitakarított kárpit bárkit befolyásoljon! Legalábbis ne túlságosan…
A felkészült
Ő a jól használható öreg darabokra utazik. Beállítja a napi figyelmeztetőt a használtautós oldalakon, elszórja a hírt az ismerősök körében, hogy régi Kadettet keres, kinti aukciós oldalakon próbál meg olyan olcsón leütni valami rossz színű, rosszul extrázott (például nincs fejtámlája) vén Opelt, ami emiatt senkinek nem kell. És mindig tud annyi készpénzt mozgósítani, hogy a nyolcvanöt éves papa megszédüljön az orra előtt meglobogtatott köteg dellától, amikor szombat délelőtti mosásra kitolja végre az a káprázatos Kadett D-t.
A felkészült azt a típust veszi célkeresztbe, amelyiket ismeri. Általában van is hozzá alkatrésze otthon, mert már az ötödik-hatodik ilyen kocsit nyúzza. Mivel céllal keres, és minimum két nagyságrenddel többet látott abból a fajta autóból, mint aki csak úgy találja a hirdetésben, hamarabb felismeri, hogy érdemes-e megvenni, vagy sem.
Talán alfaj, talán másik ág a nem egy adott típusra, hanem kizárólag állapotra specializálódó vevő. Az ilyen bármit megvesz Babettától a Talbot Solaráig, csak kevés kilométer legyen benne, gyári legyen rajta a fényezés. Ez már inkább mánia, nem céltudatosság, de ha elég jók a vevő kapcsolatai, akár kifizetődő is lehet. Mert ha sok ismerőse van, mindig talál olyat, aki éppen Babettát/Talbot Solarát keres, és egy makulátlan állapotú példány megpillantására bevérzik a pénztárcája…
Mindenesetre a felkészült vevőről elhihető, hogy évekig tud hibamentesen járni öreg autóval. Mert egy ötvenezret futott Citroën LN még garantáltan jó lesz egy másik ötvenesre, ha nem kettőre. És csak utána dől szét.
Oké, oké, tényleg vannak, akiknek beválik az öreg rom, de mi van az átlagemberrel? Lapozzanak, kifejtjük.
