Készítsen Ön is TotalCart! - értékelés

2004.03.04. 13:59

A Készítsen Ön is TotalCar-t célja kizárólag a szórakozás és szórakoztatás volt, nagy terveink nincsenek, reméljük, így vannak ezzel pályázóink is.

Kedves olvasóink és nézőink!

Az úgy volt, hogy decemberben postai úton kaptunk egy CD-t, rövid kísérőlevéllel: nézzük meg és értékeljük. Prekop Kázmér és Petrity Ervin Bajáról küldte akkor még nem pályaművét, nevezzük egyszerűen autóteszt-videónak. Megnéztük, nagyszerűnek értékeltük, és nem tudtunk másra gondolni, csak hogy ha mások is képesek ilyesmire, egész kellemes telünk lesz. Úgyhogy kiírtuk a pályázatot, amelyre máig 31 művet neveztek.

A Készítsen Ön is TotalCar-t célja kizárólag a szórakozás és szórakoztatás volt, nagy terveink nincsenek, reméljük, így vannak ezzel pályázóink is. De az is elképzelhető, hogy mivel valamennyi film letölthető marad, egyes pályázók épp e verseny révén kapnak majd szerződést a helyi televíziónál, hogy ne is beszéljük a zsíros hollywoodi filmstúdiókról, melyek tűkön ülve várják az új tehetségek felbukkanását.

Reméljük, a versenyzők többsége pusztán kreatív energiái levezetéséért vágott bele, és már a forgatás izgalmai, valamint a vágás csüggesztő unalma miatt is megérte nekik a filmezés. A kísérőlevelek tanúsága szerint mindenki élvezte a munkát, barátságok szövődtek a szomszéd tesztautó-felajánló és a forgatókönyvíró között, generációs szakadékok töltődtek fel kiskorú pályázók és hajlott korú, de már jogosítvánnyal rendelkező huszonéves bátyjuk között.

A kiírásban azt mondtuk, jelentékeny nominálértékű díjakat nem tudunk felajánlani, ehhez tartjuk is magunkat. A legtöbb, mit adhatunk, hogy a győztes, győztesek benne lesznek a tévében. Továbbá természetesen minden résztvevő kap TotalCar-matricákat és egy dedikált példányt jövő héten megjelenő könyvünkből, a Best of TotalCarból.

Eredetileg januárra korlátoztuk a versenyt, de sokan jelezték, februárra készülnek csak el, így beiktattunk egy februári fordulót is. A két győztes stáb már megvan, viszont egy későn eszmélő alkotókör ma is beesett a szerkesztőségünkbe. Mit tehetnénk, versenyen kívül, de letölthetővé tesszük az ő filmjüket is. És akik eddig egyáltalán nem tudták elszánni magukat, vagy félúton feladták, de szívük szerint befejeznék, azoknak jó hírünk van: akárhányan küldenek nekünk hasonló filmeket, rajtunk nem fog múlni tévés világkarrierjük, mi felrakjuk a netre az alkotást. Versenyen kívül, persze.

Meg különben is, szerkesztőségünk álláspontja szerint aki azért nevezett, mert győzni akart, alaposan félreértett minket; mi ezt inkább egyfajta közös online bulinak szántuk, egy virtuális közösség vidám ökörködésének.

Szerkesztőségünk döntése teljesen egyértelmű volt. A januári fordulót a Skodri nevű alkotás nyerte. A februárit a Krízis. Voltak még közös és egyéni kedvenceink, ez a részletes indoklásból ki is derül, de a győztesek annyival voltak jobbak, hogy ezen egy percig se vitatkoztunk. Viszont olvasóink is szavazhatnak kedvencükre, ezügyben folyamodjanak Szavazógépünkhöz.

A nyerteseknek gratulálunk, ahogy a többieknek is, mi jól szórakoztunk, reméljük ti is

A Szerkesztőbizottság

A pályaművek:

  Alfa Romeo 155 2.5 V6 (Bordás Attila, Bordás Péter)

< > Winkler Róbert : A hang sajnos elég hosszasan élvezhetetlen. Hol hajó, hol autó, hol kutya miatt. Igaz, ahogy a műsorvezető vagy egy percig beszélt a pokoli kutyaugatásban úgy, hogy valószínűleg a saját szavát sem értette, bámulatos. A tanulság: vagy kutyamentes helyen kell forgatni, vagy összebarátkozni a kutyával, mert akkor már csöndben marad. A vágás gyenge, az egy helyben túráztatás unalmas, a gyorsulás is élvezhetetlen. 2 pont

Nínó Karotta : Szerencsére nincs verejtékszag az erőlködés miatt, ezzel sokat nem küzdött az alkotógárda. A tesztalany érdekes, de a hangulata nem jön át, kevés a kép, monoton az összhatás. Érdekes megoldás, hogy a végefőcím után még hosszan szól a zene, ezt egyértelműen mozifilmnek tervezték - ilyenkor ballag ki a közönség a sötét vászon elől. 2 pont

J.F. : Pozitív irányban vagyok elfogult Alfa Romeo-ügyben. Ezért a többször felbukkanó tárgyi tévedések miatt is fájt ez a műsor. Például nem a 155-ös volt az első elsőkerék-hajtású Alfa, és a 156-ban nem ugyanez a motor tud húsz lóerővel többet, hanem a 24 szelepes. Olyan részeket mutatnak be, amik bármelyik más gyártmánynál érdekesek lehetnének, de egy Alfánál nem ilyenekről kell beszélni. Légkondi, műanyagok, hátsó helyméret. Hagyjuk má'. Cuore Sportivo!! Főleg a V6-nál. Sajnálom, hogy pont egy Alfát kell megbuktatnom. 1-es. Más autónál ugyanez a produkció kaphatna egyel jobb osztályzatot, de itt nem.

Rácz Tamás : Ilyen hálás téma többet érdemelt volna: 2 pont.

Gruber Gergely : Jó autó, rossz műsor. Négy és fél percig bírtam, de csak azért, mert az elsők között néztem meg. 1



  Aro (Andriska-Blesai)

< > Winkler Róbert : Nagyon rossz hang. Kissé statikus, de nagyon alapos bemutatás. A műsorvezető jó, a vicces rész vicces, és végülis tényleg meg lehet csinálni egy utcában az egész anyagot. Vágás gyakorlatilag nincs, csak néha megáll a kamera, de nekünk így is megfelel. 3,5 pont

J.F. : Nagyon tetszett. Az egy utcában végigvitt terepezéses történet, majd a keringés a barackosban (vagy almásban nem tudom, botanikából sosem voltam jó) elég komoly. A műsorvezető ott van a szeren. A szöveg kicsit uncsi, de a stílus, a részeges kettős látás, és a forgalom miatti félrehúzódás utánozhatatlan. A kiváló autó(k) meg önmagáért beszél. 4-es.

Nínó Karotta : Barátságosan álmatag előadásmód, a témához illő kőkorszaki televíziótechnikai egyszerűség. A berúgás jó ötlet kissé elnagyolva, a műszaki alaposság példamutató, kicsit sok is. Kár, hogy egyetlen külső kép sincs a terepen haladó autóról. 2,5 p

Rácz Tamás : Nem rossz, de az én cizellált lelkemnek egy kissé egyszerű a megközelítés. Kár, hogy keveset tudtam meg egy olyan autóról, ami pedig tényleg érdekes darab. 3 pont.

Gruber Gergely : Sajnos ezt sem bírtam végig, a téma hálás, a felkészültség példás volt, de mégsem sikerült pörgős anyagot összehozni. A trükkök és a szaktudás miatt 3.



  Berlingo (Horváth-Latyák)

< > Winkler Róbert : Jó zene, profi vágás. Az autó bemutatása kissé háttérbe szorul, a Berlingóról tehát nem sokat tudunk meg. A nem vicces részek unalmasak, a viccesek viszont tényleg nagyon viccesek. A szarvasos balesetmegelőzési részt elég sokszor néztük meg - gratulálunk! Jók a műsorvezetők, meg a részeg csapat a végén. 4 pont

Nínó Karotta : Gondos a zeneválasztás, Zarathustra megjelenése megmenti a lapos kezdést. Az álbajuszt a hagyománytisztelet nevében értékeljük, és bár szakmailag nem a legmegalapozottabb munka, vidám, családias hangulata miatt szeretjük. 3,5 pont

J.F. : Nem rossz. Valamiért hosszúnak tűnt, pedig nem volt az. Talán amiatt, mert leragadtam a baleseti blokknál, és vártam volna még vicceket, de a többi már nem volt olyan ütős. Sok a duma az autóról, aminek egy része azért kellhet, de talán jobb lett volna ha végig a szarvast alakító srác dumált volna. A végén a csapatszállítás jó húzás volt. 4-es.

Rácz Tamás : Kínos unatkozások remek kacagtatásokkal megszakítva, talán a legambivalensebb pályamű. 3,5 pont.

Gruber Gergely : Helyenként vicces, összességében azért nem jó, mert hossza ellenére szinte semmit sem tudunk meg, annyira pedig nem vicces, hogy ez önmagában elvigye a produkciót. A részeg, utolsónak betuszkolódó chicano és a szarvas király, összességében 3,5.



  Escort (Ifj. Molnár, Ifj. Mosonyi)

< > Winkler Róbert : A serdülő kategóriában jó pályamű, kicsit féltünk is, amikor a műsorvezető kihajtott a közútra. Erőforrás helyett mindenképpen a motor kifejezés használatát javasolnánk. Bár valószínűleg nem úgy vicces a mozi, ahogy a készítők gondolták, a műsorvezető tényleg aranyos. 2 pont

Nínó Karotta : Statikus szónoklás mindenekfelett, a műsorvezető némileg megszeppent és itt-ott tanácstalan, de érezhetően felkészült. Rokonszenves az erőltetett viccelődés hiánya. Nem egy akcióthriller. Lesz ez még jobb is. 2 pont

J.F. : Nyugika-tüzike, és lazaság. Ízes magyar beszéd, és megfelelő típus ismeret. Mindenképpen dicséretes. Kicsit sok a szöveg, és kevés a haladás, de itt valószinűleg a korhatár az ok. Kicsit sem kellett magam győzködnöm, hogy ne osztályozzam alul, ezért adok rá 2-est.

Rácz Tamás : Az egyik legemlékezetesebb darab, de erőt veszek magamon, és komolyan veszem az értékelést: 1,5 pont, az elszántságért.

Gruber Gergely : Komolytalan kategóriában az egyik kedvencem. Kicsit több lazaságot, meg jogosítványt kívánok a műsorvezetőnek. Elején a nadrgágyűrögetős "tanárnénikéreménkészültem"-rész ijesztő, de a beltérben már elfogadhatóan szórakoztató a lámpaláz mértéke. Igyekezzünk az adott típus jellemzőit bemutatni, kesztyűtartó, hamutál szinte minden autóban van.



  Felicia (Molnár Tamás)

< > Winkler Róbert : Az első perc borzalmas. Az operatőr állandóan levágja a műsorvezető fejét, nem tudván eldönteni, hogy az autót mutassa, vagy őt. A további percek is elég unalmasak. Becsúszott egy szakmai tévedés is: a Felicia nem VW-padlólemezre épült (hanem a Favoritéra). 2p

Nínó Karotta : A gyári sajtófotókra vágott narráció tényleg büntető, az előbeszédes rész jobb. Rokonszenvesek a teszt alapossága és az alapvetően helyes megállapítások, de túl hosszú és túl lapos, akár egy manöken. 2,5p

J.F. : Ezt nem kellett volna. Többször is nekifutottam, mert piszok nehezen tudtam csak átrágni magam az elején. Konzerv képek, felolvasás és górcső alá vétel. Rettenetes. Bár utána Eye of the tiger itt is felbukkan, már nem tudja megmenteni. Nagyon erőlködtem a végignézésen, ahogy a műsorvezető is nagyon erőlködött, nehogy mondjon valami szórakoztatót. Aztán egyszer csak East 17 felébresztett az All Righttal, de a műsor továbbra is gyengus. 2-es, de csak a tudálékosság miatt, mert nem tudom mennyi igaz belőle, viszont megfontoltnak hangzik.

Rácz Tamás : Az Autómánia pályázatán dobogós lehetne. Nálam 2 pont.

Gruber Gergely : Brrrr_



  Fiat 131 Supermirafiori (Petrány Máté, Tar Péter, Petrány Mihály)

< > Winkler Róbert : Szép, romantikus az eleje, jó zene, jó vágás. Kár, hogy a tulajt nem lehetett kihagyni, így a műsorvezetők sajnos nehezen értékelhetők. Főleg mert csak igen nagy általánosságokat mondanak, ami szinte bárkinek menne, így vakon beülve. Jó autót találtak, ami azért sokkal többet érdemelt volna. 2,5 pont

Nínó Karotta : Jó kezdés, aztán győz a hideg, oda az ötletek, az elhivatottság. A szakállas-napszemüveges, vezetés közben dohányzó tulajdonos viccesen szürreális, de egy Supermirafioriban ennél több van. 2,5 pont.

J.F. : Egyik kedvenc verdám, érdeklődve vártam milyen lesz. Műsorvezető nagyon okés, a tulajt viszont ki lehetett volna hagyni. Unalmas amit mond és ahogy mondja. Szerencsére nem tartott sokáig, de mégis. Ő vezet, és közben megint beszél. Azt hittem nem fogom tudni végignézni. De aztán mégis, de szenvedtem. A műsorvezető kiszámíthatatlan visszatérései sokat segítettek - "benzin folyik a vérem helyén", muhaha - az éberség megtartásában. A csapatások és a jó zene miatt 2-es.

Rácz Tamás : Nekem tetszett, de nem a lényeg, hanem az életszag miatt. 3,5 pont.

Gruber Gergely : Jó autó, unalmas tulaj, abszolút felkészületlen, helyenként sután vicces műsorvezetés. Kicsit vadabb csapatással 3 is lehetett volna. Így 2,5.



  Golf I (Tóth-Benke)

< > Winkler Róbert : A kamera érezhetően rossz, az operatőr viszont jó; szépen oldja meg, hogy inkább az autó látsszon, mint a műsorvezető, jó érzékkel mutatja mindig a megfelelő részletet. Összességében kicsit unalmasra sikerült. 2,5 pont

Nínó Karotta : Vannak ígéretes részletek: jó a nyitókép, a 400 wattos csomagtartó, a kattogásokból vágott etűd. Rosszabb a tégla és a sörösüveg. A végeredmény kicsit monoton, de ahhoz képest, hogy a timecode szerint egyetlen óra alatt forgatták, még istenes. Jobb munkához több idő kell. 3p

J.F. : Szeretem az egyes Golfot. Az első műsorvezető a folyamatos mosolygása miatt szimpatikus. A második már nem. A szövegelés kicsit sok, de az időről időre felbukkanó sramlizene ésvagy dízelkerregés mozgalmassá teszi a műsort. Mindent összevetve 3-ast adok.

Rácz Tamás : Ha két percben ment volna le a tartalom, jó is lehetett volna. 3 pont.