Kánaán 18 500 kilométerre

*Új-Zéland hivatalos államformája alkotmányos monarchia. Uralkodója a brit király/királynő, aki szegény régóta kirakatbábu, tényleges befolyása birodalmának semelyik tagjának egyetlen alattvalójára nincs.

Adminisztráció, vagy amit annak csúfolnak

Ahogy fentebb említettem, hősünk idehaza autókat vett, kipofozta és eladta őket. Nem mindig sikerült a 15 napos átírási határidőn belül lebonyolítani a bizniszt, sem olyan eladót találni, aki hajlandó volt biankó adásvételit kiállítani. Mivel szép nagy Audikban utazott, az utóbbi időben előfordult, hogy az átírás több lett volna, mint amennyiért vásárolta.

Új-Zélandon nem lesz törvényen kívüli. 9,20 helyi dollárért kerül a nevére az autó. Ez nagyjából 1500 (azaz egyezer-ötszáz) forint, ráadásul bármely postán vagy vizsgabázison percek alatt elintézhető. Értik, ugye? Postán vagy vizsgabázison. Amik megvannak, nem kell közepes falvakban tucatnyi aktatologatónak irodát építeni/bérelni. És eltartani az átlag állampolgár számára eleve iszonyodással kimondható nevű okmányirodát. Ahová nem kell drága nyomtató drága biztonsági papírral, mert nincs forgalmi. Se valahol a közbeszerzés titkos bugyraiban kiválasztott nyomda, a törzskönyv előállításához. Mert az sincs. Se hozzá akkora apparátus, amiről Kafka álmodni sem mert. Eredetiségvizsgálat szintúgy ismeretlen arrafelé. Piha, hogy képesek nyugodtan aludni a vásárlók? Milyen korszerűtlen. Érdekes, mégsem nagyobb a munkanélküliség, mint errefelé.

Fizetni kell valami adófélét, 51 és fél dollárt (7000 uszkve 7500 Ft), negyedévente. Egységesen, Marutitól Dodge Viperig (!). Nincs viszont kötelező biztosítás - és ahogy emberünk mondja, baleset is alig. Fura, lehet, hogy az anyagi felelősség erősebb visszatartó erő, mint a személyes?

Barna itthoni nagy szívfájdalma a motorszám mániákus nyilvántartása volt. Igaz, hogy már rég megvannak a kereskedelmi forgalomban kapható eszközök az adó-, illeték- és biztosítási díjcsalásra a tuningkitekkel, ennek ellenére biztos, hogy mi leszünk az utolsók, akik megszüntetik ezt a felesleges intézményt. Ja, most vígan csereberél autóbuzi autószerelőnk, mivel sem ezt, sem a fényezés színét nem tartják nyilván. Milyen hülyeség, ugye?

Képzelje, megunta a nagypapától örökölt foszöld Trabiját, és a korszellemnek megfelelően a nagy zene és a harsány látványelemek beépítése mellett lila csíkos narancssárgára fújná. És az ostoba új-zélandiak ezt mosolyogva tűrnék, ahelyett, hogy új forgalmit és törzskönyvet kellene kiváltania. Vagy szétcsobbant a motorja, és történetesen akadna egy másra nem használható donor, ugyanazzal a blokkal. Ott már esik is bele. Itthon is, csak az átépítési engedéllyel járó tortúra helyett inkább a régi számát kocogtatják bele.

Kell-e mondanom, hogy a benzin litere kétszáz forint? Vagy hogy a gázolajat 140-ért mérik? Pedig Új-Zéland gazdasága nem a kőolajra támaszkodik. Igaz, hogy a dízel személygépkocsikra ötezer kilométerenként 160 dollár (kb. 23 ezer Ft) pótadó rakódik. Ennek oka a szállítás szándékos olcsón tartása. Azért ez is mekkora ostobaság, pont a legtöbbet fogyasztó és futó járműcsoport élvez kiváltságokat. Bezzeg nálunk a súlyadót még az elméleti raksúly felére is kiróják. Különös, a személyautó-tulajdonosok mégsem tekergetik az órát. Nem tétel, nekik.