Nem úgy van az, mint a másnap reggel, amikor meg tudjuk nézni a telefonban, mikor hívtuk a taxit, tehát éjjel fél kettőig ittunk. Amikor egy autót a szerelőnél hagyunk, és igazából nincs rá szükségünk, mert van hétköznapi autónk, szinte meg is feledkezünk róla, már nehéz kibogarászni, mióta is rohad nála.
Csak a V8-as, az kezd egy idő után rettenetesen hiányozni.
Szubjektíve nekem kezdett a dolog két hónapnak tűnni, pedig simán lehet, hogy csak négy-öt hét volt. Viszont nagyon reménytelennek tűnt. Zsoltit sokszor hívogattam hiába. Vagy építkezett, vagy valami motort kellett sürgősen megcsinálnia, vagy egyáltalán fel sem vette a telefont. Én meg arra gondoltam, hiába bízom Zsolti motorszerelésügyi szakértelmében, hiszen például a Cougar néhány heti ténykedése után úgy elkezdett menni, hogy az csoda, meg hiába dolgozik olcsón, én azt szeretném, ha a Cougar készen lenne. Járni mindig lehetett vele, de a tetejét meg kellett csinálni, mert rohadt a műbőr alatt, a futóművön és a féken is lehet még javítani.
Na de semmi nem történt. Elhatároztam, hogy B tervet készítek. Úgy megy ez, mint a politikában: fel kell állítani az árnyékkormányt. Mivel nem Zsoltit akartam megbüntetni, hanem a Cougart megcsináltatni, kevés lett volna, hogy odaállítok egy trélerrel, és elhozom. Úgyhogy elkezdtem túrni a netet különböző magyar restaurátorok után. A legjobb nyilván az RPM volna, fehér csempe a padlón is, aprólékos gondosság, a műhelyben csend, de erre a projektre azért nem szánnék tizennégy milliót. Aztán megkérdeztem a Karottát, hátha van valami ötlete. És volt.
– Miért nem viszed ki Csomádra az Ogréékhez?
Ez az, vazze! East Block! Aki Opel Kadettbe képes működő úszómedencét építeni, hogy a többi állatságukról ne is beszéljünk, elboldogul a Cougar lakatolásával is. Vagy akármiével. Ráadásul az ő műveiket láttam közelről is, és tudom, hogy ha hagyják őket dolgozni, nem hibáznak. Fasza. Felhívtam Györgyöt, vázoltam a helyzetet: nem tartom valószínűnek, hogy Zsolti képes volna a határidőig, bármilyen határidőig elkészülni a Cougarral, de adnék néhány százalék esélyt a megtáltosodásának. György, azaz Ogre konstruktívan állt a kérdéshez; vigyem nyugodtan, de ha nem viszem, azt is túlélik. Már csak Zsoltit kellett felhívnom, hogy bejelentsem a nagy hírt.
Persze nem vette fel és nem hívott vissza. A trélerest mindenesetre még nem hívtam, hiszen Tréleres Gabi bármikor kiáll bárhová egy órán belül, viszont felpattantam a jó kis Shadow Black Spirit tesztmotorra és kicsettegtem, mert Zsolti nyilván ott sunyít épp a műhelyben. Alig egy kilométerre járhattam a háztól, amikor megláttam, hogy szembe jön motorral. Végtelenül izgalmas pillanat volt, nem is tudom, a Szemtől szemben melyik pillanatához hasonlítsam.
Intettem neki, hogy haló, ő meg visszaintett, mint motoros a motorosnak, de nem adta jelét, hogy felismerne. Hát igen, a páncélos lovagok sem véletlenül hordták a családi címert, gondoltam, persze az is felmerült bennem, hogy igazából megismert, most le is verte víz, és teljes pánikba esve menekül. Hiszen a Cougarral nem tart sehol, a telefont nem meri felvenni, lehet, hogy igazából már össze is pakolt a Harley oldaltáskáiba, és Mexikóig meg sem áll. Ott aztán másik arcot operáltat magának, és él, mint hal a vízben.
Ahogy tudtam, megfordultam és a nyomába eredtem. Zsolti elég tempósan tud haladni egy Harley-val is, elvégre ifjonti éveit VMaxokkal egykerekezve töltötte. Volt egy lámpaváltásnyi előnye, de a következő pirosnál szerencsésen utolértem. A sötét plexije miatt nem láthattam a szemében megcsillanó rémületet, de mire felnyitotta, elég ügyesen mímelte a meglepetést. Adott ugye egy ember, aki többször sem vette fel a telefont, és nem hívott vissza, miközben láthatóan él.
Magát a párbeszédet nem tudnám szó szerint idézni, de elég stresszes volt. Mint amikor az étteremi kajában talál az ember egy viaszmolylárvát, és visszaküldi a pincérrel: sztorinak unalmas, de benne lenni nagyon nem jó. Mondtam, hogy elhoznám a Cougart, holnap jövök érte a trélerrel. De miért? Hát mert szeretném, ha elkészülne. De most nem lehet elvinni, mert (szívesen raknék ide három pontot, hogy érzékeltessem, hogy Zsolti megakad egy pillanatra, de igazából nem akadt meg) most szét van szedve a futómű, épp rakják bele az ültetőrugókat. Aha (itt én vesztettem ütemet, mert erre nem számítottam).
Majd Zsolti azt mondta, most már azért hadd csinálja meg ő, mire én, hogy úgysincs rá ideje, mindenki jobban jár, ha máshová viszem. Na jó, nem is részletezném tovább, lényeg, hogy megállapodtunk, jövő hét csütörtökig azt tesz vele, amit akar, akkor aztán megyek a trélerrel és csókolom.
A Karotta azt mondta, az apósa bezzeg egy szigorú ember, az azonnal elhozta volna. Csakhogy a hat év házasság alatt én már megtanultam kapásból zsoltiul hazudni: jaj, hát most az okmányirodába kell mennem, mert lejárt az akármi forgalmija, és nálam van az XY motorja, amit el kell intézni, mert a faszi külföldön van, és viszi a bank, stb, stb. Olyan ez, mint egy sztenderd elemekből begyakorolt gitárszóló: blues-skála fel, virga, virga, nyújtás, nyektetés, tremoló, ráesett a nagylábujjamra a csápos emelő, meg kell röntgeneztetnem, várom az alkatrészt, megjött, de rosszat küldtek. Úgyhogy a Karotta is csak bólintott, hogy hát ja.
Másnap megint kiszaladtam Zsoltihoz, hogy megbeszéljük a Dynamat fóliát. A Cougar persze tökéletesen egyben volt, mondom is, nem arról volt szó, hogy szét van szedve a futómű? Zsolti kicsit túljátszott csodálkozással nézett rám: de hát mennyi idő már összedobni egy futóművet... Kezdtem magam Efraim Kishonnak érezni, a novelláiban ő szokott ilyesfajta dialógokat folytatni kópé iparosokkal.
Na mindegy, a következő péntekre tényleg elvégeztetett. A tető szép, belül is szépen megcsinálta Kárpitos Rezső. A tető lakatolását meg ugye Hot Rodos Ricsi végezte ugyancsak szépen, másfél nap alatt. Alatta, mármint a tető alatt Dynamat fólia, ahogy a padlón is, mert hőségben a kipufogó elég durván fűtött alulról. Bekerültek a hárompontos biztonsági övek, ami egy B oszlop nélküli autóban mindig nehéz ügy. Meglett ugye a fordulatszámmérő is, de abból csak a vezetékelés értékelhető, hiszen ez maximum tuning Hondákba való a 11 ezres skálájával.
A gumikéderek, amiket Amerikából rendeltem, szépen belekerültek a szélvédőkbe, kicserélte az oldalablakok meg az ajtók tömítéseit is. És most az ablakokat is kicsit könnyebb letekerni.
Az ültetőrugó persze úgy kamu, ahogy van. Még amikor mentem ki az autóért, két paranoid kolléga is a lelkemre kötötte, hogy aztán kérjem el a Zsoltitól a régi rugókat. Vályi Pista még színészileg is előadta, hogyan kell ezt felvezetni, laza természetességgel: a régi rugókat dobd már be lécci a csomagtartóba! Én csak azért gyanakodtam, mert Zsolti mindig szerette mutogatni a frissen érkezett cuccokat, akár légrugó, akár alu hűtő. Most meg kurvára nem mutogatott semmit. És persze izgultam, mint akinek vaj van a füle mögött, miközben nem az én fülem mögött volt a vaj. De azért benyögtem, hogy a régi rugókat meg adja már ide. Jól van, majd előtúrom, így Zsolti. Előtúrod?! Honnan? Hát most nem tudom, hol van. Két rugó?!
Na sebaj, ha nincs meg, nincs meg, végül is két rugó egy kis kertben az már majdnem tű a szénakazalban. Mondtam is Zsoltinak, hogy tényleg csak nehogy az legyen, hogy leflexelt belőle egy-két menetet. A csúcsjelenet az volt, amikor kimondattam vele, hogy igen, a Cougarba rendes ültetőrugó szett került. Érdekes egy karmája van ennek a Cougarnak, konkrétan a futóművének. Majdnem mint a fáraó átka, de komolyan. Valahogy mindenki, akinek dolga van vele, ellenállhatatlan késztetést érez, hogy átverjen vele. Mustang Sanyi, akitől vettem, behazudta, hogy négy új lengéscsillapító van benne, miközben a muzeális Monroe-k kerültek elő a leghamarabb. Azóta se értem, minek hazudik valaki ilyesmit. Valami hülye reflex? Hiszen ezt később se lehet kidumálni, és ott a nyilvánvaló tárgyi bizonyíték. Meg hát az első futómű is olyan, mint volt: kicsit hamarabb koppan le az orra, de ugyanolyan puha maradt – ahhoz, hogy keményedjen, többet kéne vágni, de annak még kevesebb az értelme. Na mindegy. Még hátra van egy tételes elszámolás Zsoltival, kíváncsi vagyok, mennyira tartja az ültetőszettet.
A VMaxot meg, aminek volt még egy-két kisebb baja, elvittem egy másik szerelőhöz, a Csikós ajánlotta. A sors furcsa fintora, hogy a VMax VMax Zsolt után, aki a Hondánál durvábban csak a Kawasakit szidja, pont egy Kawa Szati néven futó műhelybe került. Így múlik el a világ dicsősége.
