Az ülésfűtésbe punnyadva köröztem a háztömb körül egy nagy helyet keresve, közben az autókat röntgeneztem. Suzuki, Suzuki, Corsa, sehol egy Cadillac Eldorado. Uh, de ez?! Háromajtós, baljós fekete dög a bérházak alatt - mindegy, dolgom van, most nem állok meg fényképezni.
Hazafelé eszembe jutott, akivel találkoztam, megemlítette, egy amerikai dzsipje van. Ha nem érdekel valami, az a SUV. De nem SUV-ot mondott. Dzsipet, ami konyhaneylven terepjárót jelent. Terepjáró a Defender, az Uaz, a Niva esetleg a G. Meg talán a Kraz. Ó, egy Kraz... Meg az a szörnyeteg, amit az utcán láttam parkolóhely után kutatva. Ezek már érdekelnek. Persze az övé volt. Egy 1986-os Ford Bronco II.
A próba napján örültem talán életemben először a hóesésnek, fekete Bronco a fehér havon, igazán szép lesz. Nagykovácsi felé az első nagyobb kanyarban már átkoztam a telet, a havat és a jeget is. Hiába a jó téligumi, szervátültetésektől megfiatalodott hátsókerekes vénségem változatos trükkökkel tör saját és mások életére. Kezdem érteni a négykerékhajtás lényegét, a kapcsolható összkerekes autókat minden jelentősebb kerékkaparás után egyre jobb ötletnek tartom. Pont ilyen a Bronco II is.
1986-ot szeretem. Akkor, 8 évesen rendes vasárnapi gyerekként a hétvégéken apám ölében vezettem árkon-bokron át a narancssárga ARO-t, ürgét öntöttünk, volt vöröshasú unka-vadászat, nagyban folyt a pióca lábszárra tapasztásával egybekötött hardcore természetbúvárkodás. Ezekről a lövészárok másik oldalán élő anyám előtt mélyen kellett hallgatni, főleg a vezetésről. Azóta is reflexből nyomom a mamitcsináltál-ra a semmitközödhagyjál-t. Mindenkori pasijaim nem is tudták, hogy ezért egy terepjáró a felelős. A vezetésnél csak a hátsó ülésen utazást szerettem jobban, és minél gyorsabban rázkódtunk át a gödrökön, én annál hangosabban nevettem, akkor is, amikor bevertem a fejem.
Szerencsére a Telepjáróban (ez volt az ARO neve, én adtam neki) sikongató morcsos kisfiú életben maradt és felülkerekedett rajtam a Bronco II-től, amit 1984-'90-ig gyártották egy másik országban, ahol nem voltak téeszek és arók.
Bronco II-ből kevés van az országban, ehhez is eléggé leütött állapotban jutott a gazdája, onnan hozta fel használható autónak. A kocsi mindennapos munkaeszközként él, főleg aszfalton és városban megy, 12 liter körüli fogyasztása nem kirívó. Az alkatrészellátás is könnyen megy, de ez az 1972-es LTD-nél sem volt gond, ennél miért lenne?
Ezzel a borostás külsővel a Broncónak nyert ügye van, egy terepjáró nézzen ki keménynek, hiába tudná egy metálezüst Land Cruiser a szakadékig követni, ebből többet nézek ki. A Bronco kasztnija a Defender- Uaz vonulatba tartozik, a gazdája sem véletlenül kedveli a Defit. A Defenderről sokat elárul, hogy a vadászismerősökkel teletűzdelt apám egyet se tudott szerezni a Bronco mellé, mert ilyenkor mindegyik dolgozik. Ezek rendes férfiautók, sokat bírnak, mindenhol átmennek, de nehezen nyílik az ajtajuk, macerás bemászni, csikorogva jár az ülés, és az Andrássy úton durván búgnak a terepgumik.
