Tegye fel a kezét, aki tud nekem műanyag karosszériás keletnémet kupét mondani! Wartburg? Nem rossz kísérlet, de az bizony fémtestű. Senki? Akkor segítek: Trabant. Pontosabban: ős-Trabant.
A második világháború után Németország keleti
fele, a későbbi NDK a háború előtti DKW F8 és a BMW 327 típusok
gyártását folytatta
a szovjetek által elfoglalt zwickaui és eisenachi gyárakban.
Utóbbi elég gyorsan felhagyott a hathengeres BMW (EMW)
limuzinokkal, helyette ők is a DKW-hez fordultak, az F8 háború
utáni reinkarnációjához, az F9-hez.
Történetünk szempontjából az F8-as az igazán
érdekes. Ennek az egyszerű szerkezetű családi autónak a háború után
jórészt
favázra húzott műbőrből készítették a karosszériáját.
Viszont a keletnémet pártvezetés ukázba adta, hogy könnyebb, de
szilárdabb anyagot kell találni, olyat, amely olcsóbb, mint az
acél.
Az ötvenes évek elejére el is készült a
Duroplast nevű hőre lágyuló műanyag. Bár ez a fenol-alapú,
textillel megerősített anyag
messze nem volt olyan ütésálló, mint az angol kitautóknál is
alkalmazott üvegszál-erősítésű műanyag, viszont roppant gazdaságos
volt gyártani és javítani. Sőt, ahogy az Autó-Motor korabeli írása
is fogalmazott: "még Egyiptom forró éghajlatát is kibírta".
Az első Duroplast-karosszériás autót 1955-ben
mutatták be és a roppant fantáziadús P70 nevet kapta.
Kétütemű, 690 köbcentiméteres vízhűtéses motorját a DKW-tól
örökölte, míg dobozalakú karosszériája az akkor divatos elveket
igyekezett követni.
A P70 azonban túl nagynak bizonyult, túl sok
nyersanyagot használt fel. Ekkor már okos mérnökök mind nyugaton,
mint keleten rájöttek, hogy az emberek egyszerű és olcsó járműre
vágynak. Ekkor született meg a hol törpe-, hol kisautónak titulált
kategória, az
átmenet motorkerékpár és autó között. Ezek az autócskák
általában 2 felnőtt és 2 gyermek számára nyújtottak kényelmes zárt
közlekedési lehetőséget, még a nyaralóba is le lehetett vinni pár
kerti széket. Primitív 500-600 köbcentiméteres motorjuk révén egy
csavarhúzóval a legtöbb problémát el lehetett hárítani.
Amit az előbbiekben elsoroltam, valóban úgy
hangzik,
mintha csak a Trabantra lenne igaz, de más hasonló járművek
is keletkeztek akkoriban. Mindenesetre a P70 utódja, a P50, azaz az
első Trabant már sokkal leegyszerűsítettebb, gazdaságosabb formában
állt a nagyközönség elé.
A P70 karrierje 1959-ig tartott, de az utolsó
másfél évben már fokozatosan átvette helyét a Trabi. Magyarországon
a P70 pályafutásának végefelé kezdett enyhülni a politikai helyzet,
és ismét engedélyeztek magánhasználatra személyautókat.
Az Autó Motor 1957. évi karácsonyi számában ismertette a
magyar próbarendszámos P70-t. Mire az autó eljuthatott volna a
piacra, már be is fejeződött gyártása.
Nem meglepő, hogy elég kevés példány érkezett
hazánkba, melyek a rendszerváltáskor bagóért landoltak
Németországban, ahol
a gyűjtők hirtelen lelkesen kezdték ajnározni a
kelet-európai autóipar remekeit. Ezért is örültünk, amikor a
frissen restaurált VW Karmann-Ghia fotózásakor, miközben Gábor, a
restaurátor a makacskodó sportkocsi motorját bütykölte, a hatalmas
gyűjteményben rábukkantunk egy igazi ritkaságra: egy P70 kupéra.
A P70 ugyanis nemcsak limuzin, de kombi, sőt
kis túlzással
sportos vonalvezetésűnek mondható kupé formában is készült.
A képeken is látható példány ugyan restaurálatlan, de a legfőbb
jellemvonások egyértelműen látszanak: egyszerű, mondhatni
letisztult forma, áttekinthető műszerfal, csöppnyi motor, amely
lötyög a motortérben.
A P70 kupé szinte mindenben az 1953-ban bemutatott, szintén műanyag karosszériás Chevrolet Corvette ellentéte, de kétségtelenül ugyanahhoz a vonulathoz tartoznak. Újfajta sportkocsik merész konstrukciós megoldásokkal. Egyikük legendává lett, a másik kisszámú hívő féltett kincse.