Mini-Corvette az NDK-ból

A második világháború után Németország keleti fele, a későbbi NDK a háború előtti DKW F8 és a BMW 327 típusok gyártását folytatta a szovjetek által elfoglalt zwickaui és eisenachi gyárakban. Utóbbi elég gyorsan felhagyott a hathengeres BMW (EMW) limuzinokkal, helyette ők is a DKW-hez fordultak, az F8 háború utáni reinkarnációjához, az F9-hez.

Történetünk szempontjából az F8-as az igazán érdekes. Ennek az egyszerű szerkezetű családi autónak a háború után jórészt favázra húzott műbőrből készítették a karosszériáját. Viszont a keletnémet pártvezetés ukázba adta, hogy könnyebb, de szilárdabb anyagot kell találni, olyat, amely olcsóbb, mint az acél.

Az ötvenes évek elejére el is készült a Duroplast nevű hőre lágyuló műanyag. Bár ez a fenol-alapú, textillel megerősített anyag messze nem volt olyan ütésálló, mint az angol kitautóknál is alkalmazott üvegszál-erősítésű műanyag, viszont roppant gazdaságos volt gyártani és javítani. Sőt, ahogy az Autó-Motor korabeli írása is fogalmazott: "még Egyiptom forró éghajlatát is kibírta".

Az első Duroplast-karosszériás autót 1955-ben mutatták be és a roppant fantáziadús P70 nevet kapta. Kétütemű, 690 köbcentiméteres vízhűtéses motorját a DKW-tól örökölte, míg dobozalakú karosszériája az akkor divatos elveket igyekezett követni.

A P70 azonban túl nagynak bizonyult, túl sok nyersanyagot használt fel. Ekkor már okos mérnökök mind nyugaton, mint keleten rájöttek, hogy az emberek egyszerű és olcsó járműre vágynak. Ekkor született meg a hol törpe-, hol kisautónak titulált kategória, az átmenet motorkerékpár és autó között. Ezek az autócskák általában 2 felnőtt és 2 gyermek számára nyújtottak kényelmes zárt közlekedési lehetőséget, még a nyaralóba is le lehetett vinni pár kerti széket. Primitív 500-600 köbcentiméteres motorjuk révén egy csavarhúzóval a legtöbb problémát el lehetett hárítani.

Amit az előbbiekben elsoroltam, valóban úgy hangzik, mintha csak a Trabantra lenne igaz, de más hasonló járművek is keletkeztek akkoriban. Mindenesetre a P70 utódja, a P50, azaz az első Trabant már sokkal leegyszerűsítettebb, gazdaságosabb formában állt a nagyközönség elé.

A P70 karrierje 1959-ig tartott, de az utolsó másfél évben már fokozatosan átvette helyét a Trabi. Magyarországon a P70 pályafutásának végefelé kezdett enyhülni a politikai helyzet, és ismét engedélyeztek magánhasználatra személyautókat. Az Autó Motor 1957. évi karácsonyi számában ismertette a magyar próbarendszámos P70-t. Mire az autó eljuthatott volna a piacra, már be is fejeződött gyártása.

Nem meglepő, hogy elég kevés példány érkezett hazánkba, melyek a rendszerváltáskor bagóért landoltak Németországban, ahol a gyűjtők hirtelen lelkesen kezdték ajnározni a kelet-európai autóipar remekeit. Ezért is örültünk, amikor a frissen restaurált VW Karmann-Ghia fotózásakor, miközben Gábor, a restaurátor a makacskodó sportkocsi motorját bütykölte, a hatalmas gyűjteményben rábukkantunk egy igazi ritkaságra: egy P70 kupéra.

A P70 ugyanis nemcsak limuzin, de kombi, sőt kis túlzással sportos vonalvezetésűnek mondható kupé formában is készült. A képeken is látható példány ugyan restaurálatlan, de a legfőbb jellemvonások egyértelműen látszanak: egyszerű, mondhatni letisztult forma, áttekinthető műszerfal, csöppnyi motor, amely lötyög a motortérben.

A P70 kupé szinte mindenben az 1953-ban bemutatott, szintén műanyag karosszériás Chevrolet Corvette ellentéte, de kétségtelenül ugyanahhoz a vonulathoz tartoznak. Újfajta sportkocsik merész konstrukciós megoldásokkal. Egyikük legendává lett, a másik kisszámú hívő féltett kincse.