Jól emlékszem a pillanatra, mikor tizenkilenc év kemény munkájának összes megtakarításával, mintegy tizenkilencezer forinttal a zsebemben először megcsapott a szédítő gondolat: egyszer nekem is saját autóm lehet.
Minthogy szüleim minden várakozásom ellenére sem leptek meg vadiúj nyugati kocsival a sikeres érettségi alkalmából, más megoldás után kellett néznem. A keresést nagyban leegyszerűsítette a rendelkezésre álló pénzösszeg, mivel egyetlen típus fért bele: a szakadt Trabant. Igen ám, de Trabija (akkor még) bárkinek lehetett, és komoly mozgatóerő volt a tömegtől való elkülönülés vágya.
Nem beszélve arról, hogy a keretbe beférő Trabikról lassacskán kiderült, hogy a papírkasztni ellenére itt-ott igenis tudnak rohadni. Épp ezért hihetetlen izgalom lett úrrá rajtam, mikor az egyik hirdetési újság legvégén megpillantottam egy - minő véletlen - tizenkilencezerért kínált Zaporozsecet. Sőt nem is egyet: kettőt! Merthogy egy ajándékba járt, alkatrésznek. Itt kellett volna először gyanút fognom, és mégiscsak krumplihámozáshoz, vagy ablakpucoláshoz elhasználni azt az újságot, de nem. Márpedig nekem Zaporozsec kellett - bármi legyen is az.
Hát, szépnek nem volt szép, viszont sárga (meg zöld is, az ajándék). Kemény alkudozást követően végül tizenhétezer ötszáz forintért váltam autótulajdonossá, így még maradt is a zsebemben annyi, hogy egyszer tankoljak bele.
Akkor vontattam Zaporozsecet először - és messze nem utoljára. A járműről tudni kell, hogy ugyan a rövid áttételnek és a farmotoros hajtásnak köszönhetően meglepően komoly vonóerővel rendelkezik, sem elöl, sem hátul nem alakítottak ki rajta vonószemet. A tervezők biztos azt gondolták, hogy ahogy előbb-utóbb az egész világon győz majd a szocialista forradalom, úgy idővel mindenki Zaporozseccel jár majd, ami viszont sosem romlik el, tehát a vonószemet mint idejétmúlt kapitalista csökevényt száműzték. A szép új világ eljöttéig a vontatott Zapinál a kötél a torziós (!) első rugózás vastag csövére, míg a vontatónál a független (!) hátsó kerékfelfüggesztés egyik lengőkarjára került, és hajrá.
Másnap délután már büszkén feszítettem a Meredek utcai gimnázium előtt a kanárisárga rettenettel, várva a Nőt, nem is sejtve, milyen ciki ez neki. Apám, megtudva az örömteli hírt rögtön ellátott a jármű kezelésével, karbantartásával és javításával kapcsolatos jótanácsokkal, miszerint a legjobb, ha egy sötét éjjel, mikor senki se' látja, a Dunába lököm.
Én azonban addigra már beszereztem egy javítási kézikönyvet, és egy további Zaporozsecet szintén alkatrésznek. A tulajdonosa "csak vigye innen, csak vigye innen!" kiáltásokkal adta át a kulcsot és nem fogadott el pénzt. A harmadik, piros Zapi érdekessége az egyik repedt kipufogószelep mellett a fordítva működő váltórudazat volt, tehát balra hátul egy, balra elöl kettő, és így tovább. Sportváltó, hehe.
A forgalmi jelzőlámpák valamennyi színében pompázó járműflottához már csak a megfelelő alkatrészek hiányoztak a Nagy Felújítás előtt. Az autósboltokban már ekkor sem lehetett túl sok mindent kapni a típushoz, egy Pest környéki, rég elfeledett Merkur- (vagy Autóker?) raktárban azonban igazi aranybányára leltem. Itt szinte valamennyi olyan eredeti, gyári alkatrész megtalálható volt, ami soha, de soha nem romlik el, tehát semmi szükség rá.
A kutyának sem kellő cuccot több lépcsőben árazták le, így jutottam például százötven forintért új felnikhez, talán kétszázért új hátsó szélvédőhöz, s legjelentősebb tételként mintegy ezerötszázért szószerint zsírúj váltóhoz. A számtalan viszonylag olcsó, ám haszontalan alkatrész mellett szerencsére új dugattyúkat, gyűrűket és szelepeket is kaptam, szinte minden együtt volt tehát.
A motorgenerálra egy fűzfa tövében került sor, minden egyes olyan alkatrészt kicserélve, amiből sikerült újat szerezni - gyakorlatilag függetlenül attól, hogy szükség volt-e rá, vagy sem. Nem volt olyan rokonom, barátom (későbbi ellenségem), aki ne segített volna ezidőtájt Zaporozsecet szerelni, húzni-tolni innen oda, onnan amoda. (Nekik utólag is köszi.) A sok szívás közül talán elég, ha azt említem, hogy a motor ki- és beszerelése sok más típustól eltérően nem fölfelé, hanem lefelé történt. Akna, emelő és tapasztalat híján a gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy motor alá fatuskó betol, Zapi sokan körüláll és motorról leemel. Aztán meg vissza. Ma is sajog a derekam, ha csak rágondolok.
Az idők folyamán a Zaporozsec-flotta jelentősen megfogyatkozott. A szabad ég alatt tárolás egyenes következménye volt a többszöri feltörés és ez-az elhordás (könyörgöm: ki a francnak kellett egy Zaporozsec műszerfal?!), közteresek által feljelentés. A foszöld tartalék tragacs motorja - némi túlzással - hajómotorrá lényegült át, a pirosból megmaradt darabok pedig a zúzdába kerültek. A lenyúlt műszerfal helyére álmodott gyönyörű, faragott rózsafa panel rózsaszín álom maradt csupán.
