A jó acél celofánból van

Recsegő váltó? Zúgó diffi? Kattogó féltengely? Édes ajándéknak tűnik e hibarengeteg ahhoz képest, ha az eladásra szánt autónkon botor módon felmérjük az ép és az oxidált lemezek arányát, mely könnyen kiadhat akár egynél kisebb számot is. Nálunk ugyanis a tipikus szerencsétlen
a) összetört, majd agyongittelt és titkon rozsdásodó, használt;
b) korából fakadóan agyonfoltozott, majd rohadásnak indult és kilyukadt;
c) Még az Il Ferro-matrica ragacsos lenyomatait piszokfoltként viselő, ezért pánikszerűen eladósorba jutott új autóval jár.

Ez a hazai realitás. Az ilferrós problémára megoldás az áruba bocsátás az AAA-nál, bár annál, amit ott kapunk - akár pénzben, akár kedvességben - talán jobban járunk, ha szakadékba lökjük a kocsit, és végignézzük, ahogy a Pilis sziklái felhasítják a "No Fear" feliratot. Az a) és b) jelzésű szörnyűségeket e cikk feladata körüljárni.

Kezdjük az olcsó, gyors sikerrel kecsegtető, viszont napokon belül kézigránáttal visszatérő vevőket garantáló megoldásokkal. Innen haladjunk a szemét átveréstől a sunyi félmegoldásokon át a megnyugtató, végleges kijavításig húzódó íven. A szemfülesek meg kitanulhatják, mire érdemes figyelni jónak tűnő ócskavasak vásárlásánál.

A legdurvábbat nem tudtam képpel illusztrálni, arról csak autószerelő barátom, romtákolásban hű társam, Karesz mesélt. A rendszerváltás táján vizsgaállomáson dolgozott. Egy idős papa a Moszkviccsal beállított az időszakosra. Elkezdték szurkálni az alját, egyszer csak egy kavics esett ki a küszöbből. Majd kisvártatva még egy. Amikor ugyanis kilyukadt a lemez, az öreg szépen kiöntötte a küszöböt betonnal. Úgy gondolta, ha a házat elbírja, akkor autónak is jó lesz.

Tőle származik a másik horror megoldás, amit egy autóvásárlás kapcsán, még a Dobi István úti szabadpiacon lesett el. Alkudozás közben rátámaszkodott a kocsira, mire fura ropogást hallott, a tulaj arca meg eltorzult a rémülettől. Lemez helyett celofánból volt az autó több eleme. A módszer egyszerű: végy egy szelet, lekvárok eltevéséhez használatos nagymamacelofánt (a folpack és a nejlonzacskó nem jó, egyik sem cellulózból van!), vágd formára, áztasd be vízbe, majd tapaszd rá az előbb alaposan zsírtalanított lemezfelületre a lecsiszolt lyuk szélén.

Ha ügyesen csináltad, megtapad, kifeszül, készül is az autóbefőtt. A széleket ezután vékonyan felhordott Neoflex késtapasszal eldolgozod, száradás után sóhajtásnyit összecsiszolod, majd jöhet a festék. Ha jó az árnyalat, finom az aládolgozás, messziről senki meg nem mondja, hogy nem acél. Vigyázat, a tartóelemek az autó mozgása közben mocorognak, ilyen helyen nem alkalmas tákolási módszer, mert leesik, mire kiérünk a kocsival a piacra!

Hasonló, szörnyű átverés, ha a kocsi alján lévő lyukat vastag, műanyagalapú alvázvédővel húzzuk át. Régen a kétkomponensű Katepox volt erre kiváló, most a Bonobit-S elég sűrű, bár a kétkomponenses határozottabb felületet adott. A fekete trutyi puha, jól tapad, mocorgásra sem esik ki, és ha nem szurkálják túlságosan, már-már karosszériának néz ki. Pláne olyan sötét, kontraszttalan felületen, mint egy autóalj.

Mások célszerűbben állnak a dolognak. Kétkomponensű autókittel (vigyázat, kitt, nem gitt! Amaz ablakra való, járműbe nem jó) feltöltik a lyukat, lecsiszolják, majd festik. Nagy folytonossági hiányokat azonban így nem lehet eltüntetni, mert a kittgöb egyszerűen kiesik. Ilyenkor jön az üvegszálas paplan, ami erős, porózus - tehát beletömködhető a kitt -, az isten is lyukáthidalásra teremtette.