Vidéki gyerek vagyok, olyan, aki még a vidéknek is egy csendes részén nőtt fel. Ehhez képest most itt élek egy nagyvárosban, igaz, annak egy relatíve halk utcácskájában. És megőrülök, attól, hogy hallom, mikor ér haza a harley-s a kiherélt kipufogójával a szomszédos lakóparkba, mikor lő ki a néniket piacra szállító busz kettővel, és mikor indult el az a marha, akinek minden reggel úgy kell beszállnia az autójába valamiért, hogy két taktust ordítson a riasztó.
Amikor felkerültem Budapestre, a kollégiumunk a Bartók Béla úton volt. Az elsősök kapták mindig az utcafronti szobákat, de nekem kijutott az a szerencse is, hogy emeletes ágyon a felső szintre kerültem. Két hétig nem aludtam. Éjjel-nappal járt busz, nappal villamossal súlyosbítva. Az épület előtt valamiért állandóan eltört a sín, az UV nosztalgiavillamoson röpködtek az utasok, amikor egy-egy sportosabb drájver jól odahúzta a kurblit a 47-esnek, az ágyam meg rendesen lengett.
Aztán megszoktam. De ettől még nem lett jó.
El sem tudom képzelni, hogyan tudnak emberek lakni a kőbányai panelekben, amelyek tövében megy egy szimpla, kétszer egysávos út és azon jár pár busz is. Elképesztő, milyen zaj van ott folyamatosan, volt szerencsém hallgatni. Még a hetedik emeleten is folyamatosan akkora a moraj, hogy nyáron inkább becsukja az ember az ablakot, és csendben megrohad. Az autók és a buszok hangja mellett szinte felüdülés az a pár tucat repülő, ami közben áthúz az épületek fölött.
Nyilván van olyan kimutatás, hogy hányan élnek túlzott zajban, gyárthatnak térképeket és táblázatokat az illetékesek, de az a baj, hogy itthon semmi sem abba az irányba mutat, hogy ez változna.
Már az elején elrontják a városépítészek, akik az új épületeket is úgy építik meg, hogy az út és a járda mellett még harminc centi zöld sáv se maradjon. Amikor a terveket bemutatják, még rászórnak a terepasztalra pár gömbölyű lombozatú fácskát, hogy úgy tűnjön, ez meg fog nőni. De ezek a fácskák évek múlva is ugyanakkor csenevész kis terepasztal-izék maradnak. Viszont a faltól-falig beton és üveg utcákban megszorul a hang.
Aztán jövünk az autóinkkal. Az átgondolt fejlesztések kapcsán az emberek mit vesznek? Lehetőleg minél kisebb benzinmotort, vagy dízelt. Egy a közös bennük: ha gyorsítanak, iszonyatos a hangjuk. Az egyiket szét kell pörgetni, hogy menjen, a másiknak pedig gyorsítás közben traktorhangja van. Ez igaz városra, de az országutak és az autópályák mellett az egyre peresebb és szélesebb gumik gördülési hangjaitól lehet megbolondulni. Mindezt az átlag hülye megtoldja egy sportkipufogóval, de nem fogja fel, hogy a sportkipufogó a jó hangért van, és nem hangerőért. Ez fokozottan igaz a motorosokra – erről írt Winkler egyszer, és nagy anyázás lett belőle. Pedig a motorosok tudhatnák, hogy akármekkora is a motor hangja, az inkább hátrafelé hallatszik – ahhoz, hogy ettől vegyék őket észre az autósok, olyan hangerő kell, ami már fáj. De tehetik, simán átmegy a vizsgán, a rendőr meg leszarja.
Az, hogy mekkora a zaj itthon, Amerikában tűnt fel. Vicces, de igaz. Elvégre, jó sorsunk van nekünk újságíróknak, olyan helyre vittek, hogy a leggyorsabb Audit vezessem, ahol nem lehet gyorsan menni: Las Vegas környékére.
Történt, hogy egy-két kolléga ki akarta próbálni a pókerezést, megbeszéltük velük, hogy mikor jönnek, de késtek fél órát. Ott ácsorogtam az MGM-nél, ahol két nyolcsávos út keresztezte egymást. És nem értettem, miért van csend. Pedig mentek az autók, csupa nagy dög, SUV, sztreccslimó, vagy csak sima nagykocsi.
Aztán elkezdtem törni a fejemet, hogy miért lehet ennyire döbbenetesen halk ez a város. Megnéztem az aszfaltot, és simábbnak tűnt, mint az itthoni, a kátyúk hiányáról nem is beszélve. Igaz, a sivatag közepén kevésbé kell tartani a felhőszakadásoktól, tehát lehet kevésbé érdesített a felülete. Mondjuk, terek is vannak, nem állítanak rögtön egy függőleges falat az út szélére. Biztos ott olcsó a telek, ellentétben a magyar városokkal.
Azt már korábban is tapasztaltam, hogy sokkal vacakabb gumikat használnak az amik, amelyek ballonosabbak, és a mintázatuk is más. Kábé olyanok, mint a Priuson a kis gördülési ellenállású abroncsok. Igaz, kevésbé tapadnak, viszont ahhoz a szédítő tempóhoz még jók, amire Vegasban szükség van.
Azonban a forgalom még akkor is csendes, ha minden autó gyorsít. Hogy miért? Hát igen, a V8-asok alig pörögnek az alapjárati fordulatszám fölé, az automata váltó pedig tompábbá teszi a hangjukat. Gyakorlatilag senki sem gyorsít padlógázon. Igaz, Amerikában sem jár mindenki V8-asokkal, de még az olyan típusokat is nagyobb motorral használják, amelyeket nálunk is árulnak. Egy Ford Focust vagy egy Suzuki Lianát 2-2,4 literes benzinmotorok hajtják odaát, nálunk ugyanezt kiherélt 1,3 és 1,6 liter közöttiek. Vajon melyik a halkabb? Vagy mondjuk egy dízel Focus, gyorsítás közben? És még egy szó a motorkerékpárokról: a Harley Davidsonok a világ leghalkabb gépei közé tartoznak mindaddig, amíg el nem kerülnek Magyarországra. Már ezért az egy infóért érdemes átrepülni az óceánt.
Azt hiszem, rosszak a kilátásaink. Amíg be nem köszönt a villanyautó-éra, addig sürgősen be kellene vezetnünk a V8-as motorok használatát, a buszokat átszerelni halk ZIL-motorokkal, csakis négyévszakos gumikat használni, a városok utcáit pedig puha műhóval felszórni, hogy olyan legyen a város akusztikája, mint egy süketszobáé. Esetleg havi rendszerességgel szervezhetnénk nosztalgia-taxisblokádot, hogy azoknak is legyen pár nyugodt napjuk, akik az utak mellett laknak. Asszem, vannak páran ebben az országban.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
