Teszt: Subaru Legacy 2.0D Active - 2010

A boxermotor lapos építésének köszönhetően jót tesz a súlypontnak, a 38 éve reszelgetett összkerékhajtási rendszer – amit manapság Symmetrical AWD-nek hívnak – pedig remek úttartást biztosít. Ez még messze nem elég, a legszebb szilvából is lehet ihatatlan pálinka (tudják, már előtte is hányni kell), ha pancser a mester.

Pontosan ez az, ami először eszünkbe jut, ha meglátjuk a 4775 milliméter hosszú, 1545 kilós kombit. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen tudjuk, hogy a Subarut az SVX óta nem a szépségéért szeretjük (bár a békalámpás Impreza annyira kretén, hogy imádom). Ez a Legacy sem lóg ki a sorból, tízből kilencen lejapánizézik, öten pedig csak néznek bután, hogy miért nem vörös háttéren vannak a csillagok? A műveltebbje azonban tudja, hogy a Kenji Kita által alapított cég logójában a hat csillag a Fuji Heavy Industries hat vállalatát és a Fiastyúk-csillaghalmazt jelöli.

Való igaz: a külseje nem vált ki endorfintermelést, cserébe már ezen a ponton megcsap az érzés, amelyet csak egy raklapnyi – 24 kamrás Hoffmann-kemencében vörösre kiégetett – tégla adhat. Nehéz, masszív, bedobhatjuk vele a kirakatot, mégis ebből épül a ház. Ez is csak egy kombi, úgy is néz ki, zéró flinc-flanc, ballonos gumikon, nagy seggel. És ez jó.

Szépségről vitatkozni hülyeség, de az azért kifejezetten jólesett, hogy az övvonal nem ökörhugyozás-szerű ívet húz fel a végtelenbe, hanem szinte alig emelkedik. Így nem annyira klausztrofób érzés hátul ülni, mint pl. egy Alfa 159SW-ben, ahol a hátsó ablakot sem tudjuk teljesen leengedni.

A Škoda Superbénél mindössze egy centiméterrel kisebb tengelytávot (2750 milliméter) sikeresen maszkolja a hosszú hátsó túlnyúlás. Ne tévesszen meg: bent úgy elveszünk, mint fél citrom a kollégiumi hűtőben a hónap végén. Éves közgyűlésünkre igyekeztünk Tiszafüredre, Csikós mögém dobta be magát, Andróczi kolléga (aki lényegében egy megtermett jádeoszlop) mellém. Illemből ilyenkor megkérdezi az ember: elfértek?

Balázs csak csendben szuszogott, nem egy hablatyember, így ez lényegében felért egy masszív okézással. A két első ülés kellően széles, nem feleslegesen sportos, inkább puha. Csikós felröhögött, ne viccelj, és elterült, mint egy jóllakott, körszakállas Yul Brynner egy nagy adag babfőzelék után. (Csak a parasztok nyertek. Mi mindig csak veszítünk.) Nem hittem neki, hátranéztem és tényleg: a háttámlám és a térde közé simán befért volna még egy szett állólámpás-díszléc, plusz az 526 literes csomagtartóba egy Puch-karosszéria. Ledöntött ülésekkel (1660 liter) pedig tán még egy komplett ponton-mercedes is, a háromezer eurós fajtából.

Mivel a csomagtér ajtaja nem függőleges, hanem az egész hátfal döntött, nem könnyű ráérezni az autó méreteire, a pár nap alatt extrém óvatosan parkoltam, mivel tolatóradar nincs. A tulajdonosok azonban megszokják. Keine Überraschung, mondaná a kicsi Hans, akivel kitolt a cukros bácsi és üres kindertojást adott ajándékba. Nincs meglepetés, mondaná, aki tudja, hogy a Subaru sosem a vajpuha bőrről, temérdek extráról és a heremelengető masszázsfunkcióról szólt. Nem, ez az autó a japán vidék zöldséges Mercedese. Hóban, sárban, télen-nyáron, teszi a dolgát. Láthatatlanul, tulajdonosaik megelégedésére

.

A szent Fuji-hegynek hála épeszűen felszerelt modellt kaptunk, így megkímélhetjük most magunkat a temérdek extra felsorolásától. 8 légzsák, 6 hangszórós hifi, elektromos tetőablak, tempomat, bluetooth, elektromos vezetőülés és ezüst középkonzol, melynek textúrája remek, ellenben picit sok van belőle. Az ablakon bekukucskálók nem lesznek elragadtatva. A kormány logóját kitakarva jó eséllyel azt mondják, hogy egy pár éve leváltott japán autóbelső, pedig teljesen új. Bumfordi billenőkapcsolók, picit homályos klímakijelző, nagy gombok. Odabent gyorsabban kiigazodunk, mint a saját alsógatyás-fiókunkban, és ez a belső olyan is, mint a kedvenc alsógatyánk: nem meglepő. Sem a formája, sem a tartalma.

Az ergonómia azonban példás, hosszú idő után ez az első tesztautó, melyben a középkonzol nem követeli meg a kiflibe hajtott térdet. Franc tudja, hogyan csinálták, tán még nem ért el oda az új – bivalyszéles-sokgombos módi? Tartsák meg a jó szokásukat, köszönöm.

Minden kezelőszerv kézre esik, a kormány éppen elég vaskos, bár nem egy lézerpontos WRX STi-féle szerkezet, de jól jelzi, mennyire vagyunk az autó határaitól. Egyedül két dologgal nem tudtam kibékülni: egyik a csak a sofőr oldalán teljesen automata ablak, a másik pedig a központi számítógép kijelzőjének üzemmódváltása. Ezt az óracsoport sarkából kiálló pöcköt nyomkodva tudjuk változtatni, közben át kell nyúlnunk a kormányon, mint az én '97-es Mazdámon. Szerencsére dátumot is jelez, így tudjuk, hogy 2010-et írunk, csókolom.

Nagy piros pont jár viszont a temérdek tároló- és rakodóhelyért. A duplafenekű könyöklő nem nagy etwas, de akad két pohártartó és két méretes rekesz a középkonzolban, valamint egy kisebb az aljában és persze a jókora kesztyűtartó. Az ajtózsebek is öblösek, mind a 40 autós cédémet elnyelték zokszó nélkül, és melléfért a hazai csempészcucc is, ami sokáig szaglott volna, ha kiborul a csomagtartóban.