Mi ez a piszok itt bennem?

Énénén, nyújtózkodtam, amikor felmerült a kérdés: ki vigye el a kis kupé BMW-t. Hisz ez az autó méretében és jellegében az én piros kiscápám huszonegyedik századi megtestesülése! Kicsi, elegáns, sportos. Csak sokkal-sokkal erősebb.

A szerkesztőség garázsában találkoztam vele először. Természetesen rámjött a röhögés. Hogy megvilágítsam, mit éreztem, talán beidézem ide egy bizonyos Tukacsincsilla nickű blogolvasónk kommentjét abból a Belsőség-posztból, amit a kis BMW-vel az első órában átélt kalandjaimról írtam:

E39-el járok. soha a büdös életben nem próbáltak meg letolni, leköpni, vagy beszólni, ezért a gyűlölt BMW-sek élete számomra ismeretlen. Mondjuk teszek is érte, mert segítek, zebrán átengedek, és rendszabályozok ha kell! Nem mondom, hogy nem szivatom azt, aki a buszsávból akar elémtolakodni, de mersze sincs visszapofázni, vagy beszólni! Ha Rácz barátunk egy férfiaknak készült autóban ült volna és nem egy bajor dodzsemben, akkor a fent leírtak nem történtek volna meg. A story a Mercédesz márkájával a következőként kezdődött volna: "mikor a Smarttal kikanyarodtam a József Attila utcára..." :-)

Kicsit kellemetlen közösséget vállalni ezzel a szellemiséggel, de szó mi szó, én is nehezen tudtam komolyan venni a kis gyöszt. Két nagy kerék, mint a bohóccipő. Köztük egy hajlított küszöb, összevissza görbült lemezek, rövid orr, hosszú far, alacsony, púpos tető, csodálkozó szemek eltúlzott sminkkel. Ráadásul úgy hívják, mint a zöldséges Merciket : 123d. Mi ez, valami vicc?

Dehogy vicc: több mint 200 lóerő meg 400 Nm a hátsó tengelyen másfél tonnára hamar letörli a gúnyos vigyort az ember képéről, hogy helyette egészen másmilyen, vérszomjas, kéjes vigyort rajzoljon rá. Mire hazaértem a kocsival, már úgy szálltam ki belőle, hogy tetszett. Hű, a kis fenevad, látszik, hogy jól fekszi az utat a nagy kerekeivel! Milyen szép a küszöb íve! Hogy futnak a fények a ravaszul kialakított felületeken! Milyen látványosan demonstrálja a hátsókerék-hajtást a rövid első, relatíve hosszú hátsó túlnyúlás! Milyen gonosz, lapos, de jól áll az izmos hátnak a cápauszony, és milyen elegáns az Angel Eye!

És ott van még a keret nélküli ablak, meg a kis, az autó saját anyagából kiképzett szárnyacska hátul: fenevad ez, dehogy plázacicamobil.

Csikós kolléga annak idején az 135i apropóján olyat szólt, hogy nagyon szűk a hátsó traktus, biztos nem megy bele könnyen a gyerekülés. Hát én kipróbáltam. Valóban nehezen megy be, úgy kell áttetriszezni a szűk nyíláson az előretolt első ülések támlája mögött, de ha végre beszuszakoltuk, valószínűtlenül messze tűnik el a hátsó pad öblében. Csaknem négyéves nagyobbik, csaknem másfél éves kisebbik lányom teljesen kényelmesen elfértek mögöttünk a kis BMW mélyén.

Felnőttek kicsit azért fognak hátul káromkodni. 18 deciméteres magasságommal magam mögött már csak úgy fértem el, ha térdeimet precízen beillesztettem a kemény első támla e célra kialakított mélyedéseibe. Úgy éreztem magam, mintha dísztoll lennék a tokomban. Viszont a csomagtér meglepően tágas, okosan alakították ki a belsejét, ráadásul a hátsó támlák dönthetők, akár fűnyírót is vihet a telekre az a kétszáz ló.

Meglepő módon tehát családi második autónak két gyerekig nálunk nagyon bevált az Egyes kupé. No de kit érdekel ez egy ilyen apró, sportos autónál? A lényeg: milyen vezetni?

Hogyan megyen? Lapozzon!