Vastüdő műanyagból

Ford Fiesta 1,3 - 2008

2008. június 3., kedd 07:15

Mivel Angliában nagyok a távolságok, a taxizás meg elég drága, muszáj volt bérautót szereznünk a caterhames projekthez. Az Avisnál választottunk járművet, a lényeg, hogy olcsó (érthető), kicsi (hogy könnyen parkolhassunk), szerény károsanyag-kibocsátású (féltünk a vídiakemény londoni emisszióadótól) legyen. 1,2-es Clio és 1,3-as Fiesta között lehetett dönteni. Fiesta lett, mert az jobban elvegyül a forgatagban. Nem akartunk feltűnősködni, mindig volt egy csomó cucc a csomagtartóban.

Valahol hátul állt a bérautós parkolóban, igazából póthelyen, még számot sem adtak neki. Hol másutt állt volna? Nem rémlett, hogy ilyen jól néz ki, bevallom, nem mélyedtem el a modellfrissítés utáni időszak Fiestáinak tanulmányozásában. A színe például vagány, fekete. Igaz, Angliában mostanában az autók fele ilyen, lehet, hogy a briteknek hiányoznak a régi egyenfekete taxik, és így lázadnak csendesen. Dudorok nőnek ki a fényszóróiból, mint a Nissan Micránál.

Régen fantáziátlan, krikettütő-formájú volt a hátsó bura, most a fölső különálló lámpákat kis karikákba tették a közös bura alá. Ettől a pár íves rátéttől pedig éppen annyival nőiesebb lett az eddigi ipari design, hogy most már legalább uniszex. Nem is baj, a Fiestával eddig talán éppen az volt a probléma, hogy mellétalált a tipikus vevőkörének: a nők szögletessége miatt nem szerették, a férfiak meg nem is vették észre.

Őőőőő, izé, mi van még? Ja, puha végre a műszerfal is. Eddig a Fiesta belseje gonosz, fekete műanyaggal kitapétázott Alcatraz volt. Most legalább az előrefelé eső részénél átvettek egy falfelületnyit a Hárs-hegyi úti szanatórium valamelyik gumiszobájából. A műszerfal ugyanis puha, olyan igazi puha, nem átverős, gumírozott műanyag, mint más, igénytelen autóban. Egy hangszóró járna jutalmul a Ford nevű versenyzőnek, ám sajnos kemény és puha elemek felületeinek sem a textúráját, sem a színét, sem a mattságát nem sikerült egyeztetni. Így a Fiesta belseje kicsit úgy néz ki, mint hajdanában a Karib-szigeti tapétával feldobott panellakások: ha erre nézek, beton, ha arra, megint beton, de legalább egy irányból világít a luxus fénysugara.

A kocsiban alig volt több tízezer mérföldnél, azaz tizenhatezer kilométernél, ennyi tesztautókban is simán előfordul. És nem hinném, hogy huszonöt Avis-bérlő nagyobb kárt tenne egy autóban, mint negyven magyar újságíró. Simán megcsináltuk hát vele a tesztet. Elautóztunk egy tanknyit a literenként 1,20-1,45 fontos (370-440 forintos) 95-ösből. Városban, dugóban, pályán, kanyargós úton, nappal, éjjel – alapos próba volt.

Előrevetem – én nagyon szeretem a Fiestát. Ott voltam a szülőszobában – bocsánat, az első bemutatóján –, három ismerősömmel vetettem már ilyen autót, azóta is mindannyian elégedettek. Kicsit panaszkodnak a belsőre, de nekik még a fészlift előtti fajta van, az újat már bírnák. Aztán teszteltem is mindenfélét a Fiestából, valamennyit szerettem, kicsit sajnálom is, hogy csak azóta fogy rendesen, amióta háztartási keksz-áron adja a Ford. Még a Fusion is szerethető dög, nemhiába, az is a Fiestából van.

Erre itt ez az erős frissítés. Jobb, mert karakteresebb, és talán emlékezetesebb is, de lényegében ugyanaz. És rövidesen ez is kifut, mert még idén bevezetik a valóban teljesen új Fiestát. Tehát beültünk a kiváló kiskocsiba a parkolóban, kihajtottunk az országútra, és én majdnem frászt kaptam benne. Mert amikor megütötte az ötvenet, a csomagtartóból előhuhogott a Suzuki Swift GA (1994) szelleme.

Képzeljenek el valami irgalmatlan, reszelős, visszhangzó gördülési zajt, ami miatt kimenekülnének a világból, vagy talán még rosszabb - átülnének a Volán-buszra. Most szorozzák meg öttel. Nem tudom, a modellfrissítés miatt történt-e, esetleg a tesztautókat készítik-e fel nekünk ennyivel jobban, netán az volt a baj, hogy ennyire alapszintű, olcsó autóban szinte sohasem ülök (csak ha a sajátom), de szörnyű a hangterror. Az 1,3-as alap-Fiestával kifejezetten megterhelő volt a Lutontól Londonig tartó negyven kilométer. Pedig még pihenhettünk is, hiszen az út nagy részét állva tettük meg a három és fél órás dugóban. Ebbe az autóba nem kell rádió, úgyse hallani.

A szélzaj sem csekély, a motorzaj nyersebb az osztrigánál – lehet, hogy a nagyothallóknak szánt, leszállított árú kivitelt kaptuk? De ők is használnak hallókészüléket – vagy esetleg az nem érzékeny ezekre a frekvenciákra?

Legszívesebben kiszálltam volna, hogy felgyújtsam, de fokozatosan észrevettem némi minőséget. Hol? Olvassanak csak tovább.

És az ülés sem olyan volt, mint amire emlékeztem. Már 1951-ben is elő tudott állítani szuperkényelmes üléseket az ipar. De ha figyelembe vesszük, hogy ma olcsóbban kell gyártani az autókat, tehát nincs pénz epedára, afriktömésre, akkor is ott van például a régi Fiat Panda széke, ami lényegében egy csövekre húzott vászonzsák, és tűrhetően kényelmes. Vagy pláne a nála még egy húszassal öregebb Renault R4-es ülése, ami szintén egyszerűbb egy pohár joghurtnál, mégis el lehet benne ücsörögni félezer kilométereket.

De a huszonegyedik századba lépve úgy tűnik, a kisautó-gyártók elfelejtették, milyen a test kontúrja. Ebben a basic-Fiestában húsz-harminc kilométer megtétele után hátfájás, az ötvenediknél légzési nehézségek támadnak. Gyötrelem. Utoljára az Opel Corsában ültem ilyen középkori kínzóeszközben, 1994-ben- Azóta már a Corsa ülése is elmegy. Bár lehet, hogy ki kellene próbálnom abból is egy bérautót?

Idő kellett, hogy a borzalmas zaj, az összelapátolt műanyagok, az ülésnek nevezett gyilkos játékok mögött észrevegyem a titokban megbúvó, félénk minőséget. A váltót például, ami még annak ellenére is elfogadható, hogy bal kézzel kellett kapcsolnom (Anglia, ugye). A rendes, balkormányos autókban a legtöbbet kapcsolgatott 1-4. fokozat a vezető felé esnek, a karunk pedig egészen jól tud befelé kanalazni erőből. A jobbkormányos autóban viszont a bénább (legalábbis a többségünknél) bal karunkkal kell kifelé kaszálni az egyes-kettesnél, és ez iszonyú fárasztó. És a Fiestával még ez a szokatlan művelet sem volt különösen megterhelő, tehát a váltó elég jó. A jobbkormányos rendszer meg monnyon le.

És a motor is finom. Nem rezonál, ha lenne némi zajcsillapítás is körülötte, kifejezetten kulturáltnak mondanám. Péppé lehet forgatni, nem tiltakozik, és ez az 1,3-as hiába csak hengerenként kétszelepes és 60 lóerős, fent egészen jól húz. A futómű meg tényleg a topon van. Angliában, főleg London környékén ugyan nem nyílik mód az alapos, nagysebességű, szerpentines tesztelésre, de körforgalomban talán többet megy az ember, mint egyenesekben. A Fiesta brillírozott, hiszen a karosszériadőlése minimális, a futómű saját hangolása pedig a frissített változatnál is inkább semleges. Értem ezalatt, hogy kicsit elsokallt kanyarban nem tolja úgy az orrát kifelé a susnyába, mint a kisautók többsége, hanem ha elindul, minimális gázelvéttel négy kerékkel csúszik, ami megnyugtatóbb, biztonságosabb, és jobban kézben is tartható.

Klíma, motoros ablak, központi zár, villanytükör – ilyenekről nem álmodhat az alapáras kiskocsit kereső AVIS-kuncsaft. Volt a Fiestában valami borzalmas hangú Ford alaprádió, meg kormányszervo is. Minden spártaisága ellenére az olykor majdnem harminc fokos hőség és a szörnyű dugók ellenére sem sültünk meg benne. És a lámpák is egész jók, meg a csomagjaink is elfértek hátul. Hiába, 285 liter az 285 liter, kiskocsinál ez szép méret.

Bő ötszáz kilométer alatt autóztunk ki egy tank benzint. Pontos adatot nem tudok, mert az Avishoz üresen vittük vissza az autót (van egy ilyen kedvezményes feltöltési rendszerük, mi kihasználtuk), és nem mi nyomtuk teli, de olyan hét és fél, maximum nyolc liter körül fogyaszthatott. Mivel ennek a felét az öldöklő londoni forgalomban tettük meg, a másik felét meg olykor eszeveszett sebességgel száguldva a következő, megbeszélt, és már rég lekésett találkozó felé, ez nem sok.

Továbbra is szeretem a Fiestát, és akárhogy is próbálkozott, a bérautó sem győzött meg, hogy tévesen ítélkeznék. De ha egyszer ilyen kocsit vennék, előtte még alaposan kipróbálnám. Meg az eggyel jobb kivitelűt is. És szinte biztos, hogy az utóbbit venném.

Ford Fiesta 2005 Ambiente Ford Fiesta 2005 Ambiente

A Totalcar értékelése:

Simán lenne négy és fél, ha süket lennék és hátrafelé ívelne a hátam. Normális füllel és testalkattal viszont az alapváltozat riasztó alternatíva. A három csillagot igazából a mechanika és a helykínálat kapja.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.