Ezen ül az osztrák-magyar ipar büszkesége, a Környén gyártott MUT 329-es felépítmény , ez alkalmas csatornatisztításra és szippantásra is. A kocsi vizet visz magával, ezzel eloszlatja a dugulást, fellazítja a lerakódott iszapot, majd a felhígított szennyvizet visszaszippantja magába. A kombiszippantók trükkje, hogy tartályuk osztott, egyik felében a mosóvizet, másikban a felszippantott trutyit szállítják. A mi esetünkben tartály a tartályban megoldást használtak. A külső palástban van a mosóvíz, a belső hengerbe kerül a felszippantott anyag. A mosóvíz akár 180 bar nyomással is tódulhat kifelé, a vákuumszivattyú pedig akár kilenc méter mélyről is felkapja a sűrű, földszerű iszapot. A kocsi télen is dolgozhat, mert egy okos kis fűtőrendszer nem engedi elfagyni a csövekben a folyadékokat.

A felépítmény berendezései a kabinból kapcsolható mellékhajtással, kardántengellyel kapcsolódnak a dízelmotorhoz. A kardán levegős kuplungban végződik, amely ékszíjtárcsákat kapcsol a motorhoz - vagy a mosószivattyúét, vagy a szívóét, vagy akár mindkettőt egyszerre. A szívórészhez masszív távirányítót is mellékelt a gyártó, erről akár a motor fordulatszáma is változtatható, de csak kikapcsolt főhajtással, az autót lassítani-gyorsítani nem lehet vele.

Ez a gép még nem sok kakát eresztett le a torkán, tavaly szeptemberi gyártású, novemberben kezdték használni, alig van benne kétezer kilométer. Hogy csak ez-e az oka, nem tudom, de amikor felkapaszkodok a fülkébe, és elindulunk a bevetésre, semmilyen kellemetlen szagot nem érzek. A kabinfűtés kiváló, a rugózás lágy; pár perc után már álmossággal küszködve figyelem a magas kabinból a reggeli forgalom még nálam is álmosabb résztvevőit.

Az üresen is 16 tonnás, 24 tonna engedélyezett maximális tömegű behemótból vendéglátóim, a kék kezeslábasba öltözött Zsombor és Ottó (NEM kitalált nevek) elnézően javítgatják az ostoba kis személyautók hibáit: az egyik hirtelen fékez le előttünk Suzukijával, épp csak nem tesszük totálkárossá, a másik úgy véli, még kifér elénk, emögött finoman lassítunk. Sosem tudják meg, milyen mákjuk volt, hogy a fék megbirkózott a mögöttünk ringatózó pár ezer liter víz hullámverésével. A lögybölődés akkor a legdurvább, ha csak féligformán van a tartály, ilyenkor kanyarokban fel kell készülni a kilengésekre.

Különben az autó vezetése nem nagy ördöngösség, csak C-s jogsi kell hozzá. Egy 2006-os teherautóban már nincs nehéz kuplung, hatalmas, kelletlenül recsegő szerkezetbe nyúló váltókar, csak pöckök, joystickok és sok elektronika. Egyre kell vigyázni: a 3,5 méteres vagy ennél kisebb magasságkorlátozást jelző táblákra. Meg persze elvben a súlykorlátozásra is, de a gyakorlatban nincs az a rendőr, aki megbüntetné a köz másik szolgáját, a felkapcsolt sárga villogós szippantóskocsit.

A váltó nyolcfokozatú, felezős. Csúszós terepen jól jön a kapcsolható négykerék-hajtás, ha ez önmagában nem elég, segíthet a két hátsó tengely közötti differenciálzár. Ha lassítani kell, nem kell azonnal a féket nyomni, retarder is került a Renault-ra.

Első munkánk egy vámhivatal szennyvízcsatornájának duguláselhárítása, átmosása. Zsomborék felnyitják az udvar alatt végighúzódó csőrendszer szemeit, és végre kapok egy kicsit az echte pöcegödörszagból. Azt hittem, szörnyű lesz, de nem elviselhetetlen, és később sem fokozódik jelentősen, még akkor sem, amikor a mosócső egy kicsit túlsiklik a csatornaszemen, és a nagy nyomás pont a cipőm mellé tesz le egy tízdekás, barna, fröcsögő rögöt. Annyi baj legyen, sokkal rosszabb dolgok is megestek már velem a csatorna innenső oldalán.

A mosáshoz a vékonyabb csövet tekerik le a kocsi hátuljára szerelt dobról; ennek végére kerül a zavarbaejtően fallikus kis rakéta. A rakéta azért rakéta, mert hátulján kis furatokon tör ki az irdatlan nyomású víz, ez a vízsugár tolja a fejet előre. Az eszköz elején is van egy furat, az innen spriccelő víz az összetömörödött anyagot bontja a cső előtt. Megindul az ipari proktológia: a kezelők gumikesztyűs kezükkel betolják a slagot a szarosgödörbe. A rakéta elindul felfelé, másodpercek alatt rágja át magát a duguláson, alig győzik utánaengedni a csövet. A pár méterrel arrébb tátongó aknafedélen feltörő kis szökőkút jelzi, odaért a cső, Ottó lassan visszahúzza (szinte tiszta, hiszen a kimosott szakaszon csúszik vissza), elzárják a vizet, és kezdődik az egész móka elölről, a következő szemtől az azután következőig.

Közben Zsombor megmutatja a vastagabb csőhöz tartozó rakétát, ami már tényleg emlékeztet egy háborús eszközre. Ezután megtekintjük a legutóbbi tisztításkor előkerült érdekes leletet: az ottani dugulást egy lehúzott mobiltelefon okozta. Néha régi pénzek is előkerülnek.

A végén szippantunk is egy kicsit, nem csak az én kedvemért. Egy ilyen dugulás után a rendszer feltelik, lassan folyik el az addig pangó szennyvíz, esetleg kialakulhat egy újabb dugulás. Ha pedig pár óra, pár nap múlva megint ki kell hívni a szippantóst, dolgozhat garanciában, saját költségén, inkább tehát elviszi az addigi lerakódásokat. Eddig a bal oldali kezelőszerveket használtuk, most átmegyünk a jobb oldalra. Itt található a hatalmas, 48 kW-os vákuumszivattyú, külön vízhűtővel látták el, annyira melegszik. Nem is csoda, keményen dolgozik: 1550 köbméter, azaz másfélmillió liter vizet, vagy hát azt-amit emel ki óránként.

Az autó saját magát is tudja tisztítani. Hidraulika emeli fel a tartályt akár 45 fokos szögben, ilyenkor a felnyitott hátsó nyíláson át a mosóvízzel a belső tartály könnyen kiöblíthető. A két vízszivattyú, a hidraulikaszivattyú mellé még, biztos ami biztos, került egy kompresszor is a felépítmény hátuljára. A nagynyomású levegő akkor lehet hasznos, ha mélyről kell sűrű iszapot felhozni. Ilyenkor egy csövön át néha-néha érdemes egy légbuborékot böffenteni a trutymóba, hadd lazuljon, legyen könnyebb dolga a szivattyúnak.

Ennyi az egész. Megvallom őszintén, sokkal több gusztustalanságra, bűzre, kakára készültem. Aztán megkaptam ezt a már-már steril, vadonatúj, kényelmes Renault-t, melynek személyzete szinte irigylésre méltóan tiszta, rendezett, európai körülmények között dolgozik. Kevesebb baktériummal találkoznak, mint én a billentyűzetemen. Asszem, legközelebb kipróbálok egy kukásautót is, ezután igazán kíváncsi vagyok, megérte-e egyáltalán a szüleimre hallgatnom gyerekkoromban.