"A karosszéria sarkait már megcsócsálták az elmúlt évek kemény pesti hétköznapjai, lassan a rozsda is falatozik a kocsiból, bár méterekről ordító foltok nincsenek rajta. Bezzeg a másikon - meséli Péter -, azon több a luk, mint a lemez. Először azt vettem meg, játszani, széthajtani. De közben annyira megtetszett, hogy kerestem egy ép karosszériájút is, így most kettő van." Nocsak, annyira jó autó lenne, hogy kettő kell belőle?

A derékfájdítóan alacsony, de kényelmesnek tűnő, rendes oldaltartású sportülésekbe huppanva megcsap a nyolcvanas évek japán autóiparának kesernyés szele - fényes, csillogó műanyagok, kopott, az ideálisnál egy mérettel nagyobb kormány, oldszkúl hímzésű kárpitok. Nem egy wellnesshotel, inkább SZOT-üdülő, de minden elektromos berendezés működik, a kormány fel-le állítható, és minden kézre esik, könnyen elérhető. Szeretni nehéz lesz, de abszolút élhető.

Elindulunk, a motor pöcröff, a bovdenes váltó kissé kopottas, de finoman siklik fokozatba, a kuplung puha, a kormányzás könnyű: ki mondta, hogy a fapados autózás egyben edzőtermi bérlet is? Felkapcsolom a lámpát és először elmosolyodom. Van annak egy kedves diszkrét bája, mikor felnyílnak a bukólámpák és a kocsi két első sarkában tornyosulva mutatják az utat, gyűrik maguk alá az aszfaltot.

Alul, úgy 4000-ig a 323F nem különösebben erős, de teljesen használható autó. A zöld lámpától meglóduló sorban ugyan nem ugrik az előtte haladó lökhárítójára, de nem is marad le. Aztán 4500 körül megindul, és meglepően fickósan pörög a piros mezőig. Nem csak a hangja jön meg, de az ereje is, az alig egy tonnás karosszériát a 128 korosodó ló könnyedén rángatja. A kormányzás túlzott rásegítése marad, viszont elég közvetlen, nem lötyög, nem kotyog benne semmi sem. A futómű gerincvelő-rázóan feszes, de cserébe elég stabil, a fék is jól fog - autó ez, nem múmia.

Persze a karosszéria nyöszörgése, a műanyag burkolatok zörgése, a motor érces hangja mutatja, hogy ez a Mazda még az NVH-korszak előtt született. A helykínálata sem valami nagyvonalú, de elöl azért két méterig gond nélkül el lehet férni, hátul inkább 175 centi a limit. Viszont a második sorban még így sem túl kényelmes a mély ülés, és a magas padló miatt felhúzott lábakkal ücsörögni. A csomagtartó 336 litere sem szemkápráztató adat, de hosszútávon inkább a magas hátfal miatt nehézkes pakolás a zavaró. A térfogathiányt az osztva dönthető hátsó ülések valamelyest pótolják.

Városban tíz literes fogyasztásával a 323F ma is jól használható kocsi, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy már 200 ezer forint körül már találni eladó példányokat belőle. Persze a sok év és a még több fiatal felhasználó miatt nehéz sérülésmentes példányt találni, de a szebb, megkíméltebb darabok félmillió forint körüli vételára sem eget verő. Mint minden korabeli Mazda, ez a 323-as is nagyon megbízható, de néhány típushibára azért érdemes odafigyelni.

A kuplung nem szereti a rendszeres gyorsulási versenyeket, és a hűtő sem bírja a tartós gyilkolást, a felső része könnyen megrepedhet. A motorok szó szerint elpusztíthatatlanok, még az átugró vagy elszakadó vezérműszíj sem okoz bennük maradandó károsodást, mert nem érnek össze a szelepek a dugattyúk tetejével. Viszont ha dízelesen kopogó hangon jár a motor, akkor a hidraulikus szelephézagállítók megértek a cserére. Rendszeres törődést - értsd takarítást - igényelnek a féknyergek, különben hamar megszorulnak. Érdemes a gyújtótrafóra és a gyújtáskábelekre is odafigyelni, de az önindító is szokott - eleinte kalapácsütéssel orvosolható - problémákat okozni. Persze nincs ezen mit csodálkozni, az első BG 323-asok az idén töltik be a huszadikat, így már bármi elromolhat rajtuk.

Az viszont kimondottan jó hír, hogy rengeteg bontásra szánt autót hoztak be Ausztriából, de utángyártott alkatrészekben is dúskálnak a 323-as tulajok, így az alkatrészellátás miatt nem kell aggódni. Persze a gyári alkatrészek drágák, de a motor tömítésein kívül minden más esetben nyugodtan használható a jó minőségű utángyártott is.

Tizenöt évvel azok után, hogy számomra a menő nyugati autót jelentette, a Mazda 323 még mindig élvezhető kocsi. Persze közben tizenöt évvel igényesebbek lettünk, a szűk utastér, a mély ülések, a rázós futómű, a légzsákok hiánya miatt nem létező ütközésbiztonság, a kopogós műanyagok miatt már idejétmúlt kocsi. De második autónak még túl jó - kereshetek tovább.