2003.05.21. 06:24
A fantáziadús elnevezés az összeszerelés helyéül választott spanyol település, Vitoria kezdőbetűjéből eredeztethető. A hosszas töprengés végeredményét először a 66. Genfi Autószalon közönsége csodálhatta meg, amikor a multi-funkcionális járművet megpillantotta a Mercedes standján. Álló helyzetből hátraszaltót bizonyára nem mutatott be egyik konkurens gyártó vezérkara sem, hiszen külsőre nagyon ismerős volt az újdonság.
 
 

A kilencvenes évek végén a Voyager divatot teremtett. A Mercedes V-osztálya majd' egy évtizeddel később, 1996-ban került a kereskedőkhöz. Ekkor már gyakorlatilag minden jelentősebb gyártó megfogalmazta a maga MPV értelmezését, sőt a Chrysler már a maga buszlimuzin-szériájának harmadik generációját harangozta be reklámkampányában.

 
   
   

A késedelem oka Mercedes-vezetés bizonytalankodása lehetett - a donorként használt Vitóval enyhén szólva is megdöbbentő hasonlóságot mutat a V-modell. Így sokan eleve azzal a szándékkal vásároltak Vitót, hogy- az ÁFA visszaigénylést követően - V-osztályhoz hasonló kényelmi szolgáltatásokat felvonultató buszlimuzinná alakítsák. Egy pazar felszereltségű V-modell árából épp három alapkivitelű Vito beszerzése lehetséges (nem beszélve az ilyen esetben elérhető flottakedvezmény nyújtotta előnyökről).

Nyugat-Európa útjain járva is igen ritkán találkoztam ezzel a modellel. Pedig a csillag nyújtotta presztízs, a tekintélyt parancsoló méretek és az ülések komfortja tagadhatatlanul az MPV-szegmens egyik vezéregyéniségévé teszik, bár a kis haszonjármű kategóriában küzdő márkatárssal való közeli rokonságot nem feledtetik.

 
   
 

Tesztünk főszereplőjét, a V 220 Cdi Ambiente kivitelű modelljét, a modellcsalád legnyomatékosabb (122 lóerős 230 Nm) és leggazdaságosabban üzemeltethető tagja. A gyár által közreadott adatok, valamint az üzembentartó tapasztalatai deciliterre azonos értékről tájékoztatnak: a több, mint 2 tonnás monstrum az említett olajkályhával szerelve, vegyes használat mellett beéri 8,8 liter gázolajjal.

Utaskabin helyett helyénvalóbb lenne lakosztályról, de legalábbis szobáról beszélni, hiszen a 4660 milliméter hosszúságú, 1880 milliméter szélességű és 1844 milliméter magasságú kocsiszekrény, már az első szemrevételezés alkalmával mobil türelmi zóna létesítésére ösztönözné Földi Ágnest. Egy pörgősebb punkzenekarnak pedig megfelelő utazótársa lehetne fárasztó turnék alkalmával, hiszen - a harmadik üléssor eltávolítását követően - a hátsó traktus megfelelően tágas teret nyújthatna egy koncert előtti, pogóval történő ráhangolódáshoz.

 
   
   

A V-osztályt hat- és hétüléses kivitelben is kínálja a gyártó. Nekem a hatszemélyes verzióval sikerült közelebbről megismerkednem, és eddigi, számos kategóriatárssal tett hosszabb-rövidebb utam alapján azt mondom, a decens luxus és a hanyag elegancia kedvelői tudnák szeretni.

Mérete, borsos ára és nem túl illusztris ikertestvére ellenére szerethető autó. Erről már akkor meggyőződhetünk, ha miután a mindkét oldalon megtalálható tolóajtók egyikét elhúzva, a hosszú utakra tervezett, mercedeszesen kellemes keménységűre tömött, hamuszürke bőrrel kárpitozott fotelek valamelyikében helyet foglalunk és a hat ülés mindegyikén megtalálható fej- és kartámlák segítségével beállítjuk a megfelelő üléspozíciót.

 
   
 

Kevésbé szeretünk bele, ha a prospektusban szereplő több tucatnyi belső elrendezés valamely összetettebb enteriörjét szeretnénk kialakítani, ugyanis a fotelek mozgatása nehéz perceket okoz. Ha a szerelés fáradalmain túl vagyunk, a végeredmény minden kellemetlenségért kárpótol. A márkára jellemző masszivitás minden egyes alkotóelemen érzékelhető, a le- és kihajtható asztalkától, a karfákon át a vállfákig. Nem elírás - az Ambient kivitelben a beépített és vállra akasztható hűtőtáskán és a rendkívüli precizitással elhelyezett Mercedes- esernyőn túl vállfákat is találunk, mégpedig a harmadik üléssor két foteljének háttámláin.

A szürke függönyöket behúzva akár egy exkluzív divatáruüzlet árukészletét is megóvhatjuk az intenzív ultraibolya sugárzás káros hatásaitól, nemhogy a két vállfa egyikén elhelyezett sötét tónusú zakónkat. Az utastér asztalkái pedig épp oly könnyedén viselik egy maratoni tárgyalás megpróbáltatásait, mint azt, ha az utasok valamelyike Quake-ezik a laptopján, vagy akár húst klopfol.