Szöges korbácsot a csigaszeműnek!

Igazi porschések szerint szíjszakadás csak török vendégmunkásoknál, meg a nemtörődöm st. paulis pornókőnigeknél fordult elő, a szabályokat betartó 928-tulaj mosolyog a vádaskodások hallatán. A futómű is inkább teherautóba való, minden egyéb mechanikai elem túlméretezett. Rozsdásodás sem jellemző, a tanyavilágot megjárt autókon maximum a törött, majd rosszul kijavított műanyag elemek rontják a látványt. Ezen a közel makulátlan Porschén azonban legfeljebb apró karcok látszanak. És dicséretére legyen mondva: húsz éve ellenére a két ülés egyenként tizenkét villanymotorja tökéletesen működik. A klíma is hűt, egyetlenegy lámpa sem világít feleslegesen a műszerfalon, csak az utólagos Blaupunkt hangszóró rácsa repül le minden ajtóbecsapásnál a jobb oldali kárpitról.

Az egyébként alapos mintavételt adó Népítélet rovatunk nem ad támpontot a 928-as megítéléséhez, mert összesen két bejegyzés szerepel benne az autóról. Azok közül pedig az egyik maga a tesztelt példány tulajdonosa. Ezzel most kivételesen nem sokra megyük.

Andrást a formán túl az fogta meg a 928-asban, hogy a lényeges dolgok kézzel is mozgathatók. Például a fényszórókat egy gumikupak nyomkodásával függőlegesbe pumpálhatjuk a motortérben, a központi zárakat az ajtón elhelyezett, látványos méretű tekerőkkel simán fel lehet ugrasztani, a csomagtér nemcsak gombbal, hanem kulccsal is nyitható. A motorban viszonylag egyszerű LE-Jetronic befecskendezés teszi a dolgát, szelepet állítani meg nem kell, mert mind a harminckettő hidrotőkés.

Harminccal araszolunk a gyártelepen, aztán kihajtunk a tököli reptér felé, András lájtosan adagolja a hatvanas tempót, békés Transitok, Fiat Pandák húznak el mellettünk. Ha ez a módi, hát ez a módi, gondoltam, amikor átvettem a kormányt. Azért megkockáztattam egy duhaj hetvenötöt. Kemény birkózás volt ez is, minden vályú, púp, nem teljesen matricává lapított állati tetem herkulesi erővel csavarta ki a kezemből a kormányt. A motor alig hallható hangon sustorgott, az általában véve masszív építményből csak a bőr nyöszörgése riasztott fel a bukkanóknál. Na ja, ennyi tehén azért csak panaszkodik, ha lökdösik, még ha húsz éve halott is.

Egyébként abszolút azonosulni tudtam a tempóval. Húszéves az autó, nekem is öreg kocsijaim vannak, azok sem szeretik, ha küldöm őket. Mindig előjön valami dadogás, elmegy az alapjárat, leszakad a váltóbak, itt meg ráadásul 320 lóerő dühöng. Megszületett a B-terv: a cikkben majd halandzsázok valamit a túlkormányzott lóerőgyárról, mert mégsem adhatom be az olvasóknak, hogy csak simogattam egy ilyet.

Meg minek is toljam, hiszen egy nyomorult, négygangos Mercedes-automata viszi át a motor nyomatékát, ugyanolyan, mint Bobby Ewing piros háziasszony-kabriójában. Kihajtottunk az M0-ra, a szokásos egybefüggő kamionsor volt az egész. Mi lesz már, nyomjad! - kaptam az agresszív unszolást jobb egyről. Nem értettem. 100-at toltunk éppen a belső sávban, méghozzá az M0-áson, ami köztudottan jobban be van lézerezve, mint egy konténernyi Samsung cédéjátszó.

Hogy akarsz kipróbálni egy Porschét, ha nem taposod rendesen a gázt? - folytatódott az unszolás, már-már kellemetlen hangnemben. Nicsak. Itt ez az egyébként teljesen kedves ember, aki a legkisebb kavicsot is kikerülte, amikor ő ült a helyemen, egyébként meg még mindig van tartozása az autóra. Azt is tudom, hogy télen egy barátja garázsában, kifejezetten a fűtőtest mellett alszik a kocsi, jó időben pedig az otthoni, egyszerűbb garázsban, rendszeresen porszívózott szőnyegen ácsorog. És én meg tiporjam?! Ez biztosan valami rossz vicc.

Nem jött belülről, mindenesetre megküldtem. És csoda történt. A városban ormótlan behemótként, nehézkesen, elefántlábakon bukdácsoló, nagy tohonya plecsni százharminc fölött nyújtózott egyet, megdörzsölte a szemét, és nekiindult. Barátom!

A kormányzás egyszeriben könnyű lett és informatív, a váltó szépen pakolgatott, a motornak megjött a hangja, és hirtelen olyannak tűnt az addigi szenvedésünk, mintha kerék nélkül tologattuk volna a sóderral teli talicskát. És valahol négyezerötszáz körül kaszált a fordulatszámmérő, amikor megtörtént, amit Karotta annyira várt a Civic Type R-től , de nem kapta meg. Felüvöltött a V8, a Porsche felvette a "rendőrmotorcsónak a Dunán" pozitúrát, és begyújtott néhány petárdát. Bőven százhetvenet mentünk, amikor elvettem a lábam. Mindez Németországban, natürlich.

Zajok ekkor is alig jöttek, csak a gumik mormogása vált egyre kellemetlenebbé, pedig már nyolcvannál is elég rendesen morogtak. Ezek a gyárinál szélesebb és eléggé peres Falkenek nem illettek a 928-hoz, ráadásul nem is voltak túl újak, nem véletlen a zaj. Pedig a 928-ról két korabeli infót érdemes tudni: 1) ez volt az első autó, amelyikben beszélgetni lehetett 250-nél; 2) ez volt az első, amellyel pillanatok alatt meg is lehetett állni 250-ről. Ehhez viszont ma is illő gumik kellenének. Hogyne, azokat is cseréli András, még az idén - tudtam meg. Ha még néhány dologba belekötök, mindjárt jön a nagygenerál is - inkább befogtam a számat.

Egyébként családi autónak is elmegy. Hátra befér a gyerekülés, a csomagtartója bő kétszáz literes, ráadásul variálható. Kellemesen rugózik, az első ülései pedig egészen kiválóak. És az a burgundi bőr - csodás. Aranyos a kormányállítással együtt mozgó műszerkonzol, a kinyitott békalámpák belülről nézve teljesen ufószerűek, az olyan részletekért pedig egyenesen imádni lehet, mint a hátsó utasok tarkóját árnyékoló, természetesen burgundivörös bőrrel bevont napellenzők.

Aztán az utolsó kilométerre visszaadtam az autót (nem tudom hogy történhetett, de meg kellett állnunk tankolni), és András, akiből ki nem néztem volna efféle autógyilkolászást, nyomott egy olyan padlót, amilyenre végig gondolt. Na attól tényleg bennem rekedt a reggeli. Szóval tud ez menni. Csak szögeskorbács kell hozzá.